Ötödik nagyböjti elmélkedés: Jézus szomja a Kálvárián napjaink története

„Jézus szomja, amelyet legmélyebben a Kálvárián szenvedett át, az ember egzisztenciális szomjának a jele” – állt az aricciai pápai lelkigyakorlat ötödik elmélkedésének a középpontjában kedd délután az Isteni Mester lelkigyakorlatos házban. Jézus valóságos szomja megtestesülésének a bizonyítéka, egyúttal pedig halála valóságának a jele. Szomjúságának jelképes és spirituális jellege pedig lehetővé teszi számunkra, hogy megragadjuk élete és halála legmélyebb értelmét – magyarázta Ferenc pápa jelenlétében  Josè Tolentino de Mendonça portugál lelkigyakorlatos atya.

Jézus szomja végigkíséri az életét, szolgálatát  

János evangélista Jézus Kálvária-hegyi szenvedéstörténetén túl háromszor is említi a szomjazni kifejezést. Jákob kútjánál a szamariai asszonynak mondja a Mester: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,13). Az élet kenyeréről szóló kafarnaumi történetben pedig azt tanítja: „Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35).  Végül a sátorosünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!” (Jn 7,37).   

A szamariai asszony szomja

Jézusnak a szamariai asszonnyal való találkozása során egy olyan szerepcsere történik, ami fölött nem mehetünk el észrevétlenül: Jézus a kezdeményező, ő kér inni, míg ő végül ő maga ad inni az asszonynak. A szamariai asszony azonban nem érti meg azonnal Jézus szavait, mert először azokat fizikai értelemben veszi. Jézus azonban kezdettől fogva kettős jelentést ad szavainak. Kérése, valójában vágyakozás és a másik szomjára irányul, ahogy azt meg is magyarázza az asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” (Jn 4,10).  

Jézus vizet kér, de ecetet kap

Jézus a Kálvária hegyén is rögtön kimutatja szomjának a vágyát, de nem értik meg ott sem, és víz helyett ecetet adnak neki. Ő pedig, miután megízlelte, így szólt: „Beteljesedett! – majd lehajtva fejét, kilehelte és egyúttal átadta a Lelkét. „A szomjúság így műve beteljesedésének a pecsétje lesz, mely egyidejűleg izzó vágyát tárja fel, hogy azt a Lélek ajándékává tegye, mert az igazi élő víz képes gyökeresen kielégíteni az emberi szív szomját.   

A szomjazás a Jézusban való hit jele     

A sátorosünnep nagy napján Jézus kifejezésre juttatja, hogy a szomjúság a benne való hitet jelenti, míg az „inni” egyenértékű azzal, hogy „hozzá menni”. Valójában az a szomjúság, amiről Jézus beszél egyfajta egzisztenciális szomj, mely azáltal csillapul, ha életünket Jézus felé tereli. Szomjazni annyit, mint szomjazni Őrá. Hivatásunk arra szól, hogy egy bizonyos krisztus-központúságban éljünk, azaz lépjünk ki magunkból és keressük Krisztusban azt a vizet, mely szomjunkat oltja, legyőzve az önmagunkra hivatkozó autoreferencialitás kísértését, mely beteggé és zsarnokká tesz – utalt Ferenc pápa egyik kulcskifejezésére Tolentino atya.

Az értelem hiánya és az üdvösség vágya

Jézus szomjúsága lehetővé teszi, hogy megértsük a szívükben lakó szomjúságot és késszé is tesz arra, hogy kiszolgáljuk azt, miközben Isten szomjúságára válaszolunk, az értelem és az igazság hiányára, arra az üdvösség utáni vágyra, mely minden emberben létezik, még akkor is, ha az a vágy rejtélyes vagy éppen egzisztenciális hulladék borítja be.

A prédikátor végül Kalkuttai Teréz anya Szeretet Misszionáriusai szerzetesházaira hivatkozott, melyek kápolnáiban ott van kifüggesztve Jézus szava: Szomjazom. Ez a kifüggesztett szó nemcsak a múltra utal, hanem utal a jelenre is. Ennek a jelenlétnek a jegyében kell felfedezni a Szentlelket, mert különben elmarad az egyház elevensége, fiatalsága és öröme, mely megnyitja az egyház ajtaját és elindítja kifelé. Ez Jézus szomjúságának az értelme: Az ő szomja széttöri a láncokat, melyek bűntudatba és önzésbe zárnak és így megakadályozzák előrehaladásunkat és növekedésünket a benső szabadságban. Jézus szomja felszabadítja legmélyebb benső és rejtett erőinket, ami által együttérző és békeszerző emberekké válhatunk, akik azonban nem menekülnek el a világ szenvedései és konfliktusai elől – zárta ötödik elmélkedését Tolentino atya.

(vl)