2018-02-26 14:14:00

Ferenc pápa egy római plébánián: Jézus soha nem hagy egyedül a megpróbáltatásban


A városra zúduló heves eső ellenére telt ház és a templom előtt esernyővel várakozók serege fogadta Ferenc pápát, aki február 25-én, vasárnap délután négykor érkezett Róma Ponte Mammolo negyedének Szent Geláziusz plébániájára. A modern templom a nevét a város egyik régi püspökéről, Szent Geláziuszról kapta, aki 492 és 496 között vezette Róma keresztény népét. Ferenc pápa szabadon fogalmazott homíliájában a mindig ránk figyelő Jézusra utalt, aki soha nem hagy el bennünket a megpróbáltatás idején, szavának figyelmes meghallgatására pedig maga a mennyei Atya figyelmeztet bennünket. A templomban a hívek között foglalt helyet a római Rebibbia börtön néhány egykori fogvatartottja és páran, aki feltételes szabadságon vannak. A szentleckét egy vak hívő olvasta fel, amíg a liturgikus zenét a plébánia saját együttese szolgáltatta.

Diadal a kereszt megaláztatásán keresztül

Ferenc pápa a Jézus Színeváltozásáról szóló napi evangéliumhoz fűzte szavait. Jézus a hegyen dicsőséges, ragyogó, győzedelmes formában mutatja meg magát a három apostolnak, azért, hogy felkészítse őket a rájuk is váró szenvedésre, illetve, hogy jelezze nekik, milyen sors vár rájuk a kiállott megpróbáltatás után. A kereszt botránya révén nem érthették volna meg őt, hiszen ők egy, a csatában győztes megváltót vártak, aki mindig diadalmaskodik. Jézus útja azonban egy másik út, amelyen a végső győzelem megaláztatáson, a kereszt megaláztatásán vezet keresztül.            

Emlékezet és az Ige hallgatása          

A Tábor hegyén az Atya szózata „Ez az én Fiam, őt hallgassátok!” egyszerre utal Jézus emlékezetére és Szava hallgatásának a parancsolatára. A hallgatás útja egy biztos út, ahol időnként, főként a nehézségek közepette meg kell állni és ekkor meg kell kérdezni magunktól: Mit is mond most nekem Jézus?, mert számíthatunk arra, amit Mária a kánai menyegzőn jelzett: Tegyétek azt, amit mond!, vagyis Jézus nekünk is jelzi a szándékát. Életünk során mindig, rendszeresen meg kell állni, hogy meghallgassuk Jézust, akár örömben és egészségben, akár bánatban és bajban. Ő biztosan szólni fog hozzánk és jelzi, hogy mit tegyünk. A mostani nagyböjtben ezzel a két dologgal menjünk tovább – kérte a pápa: a megpróbáltatás során emlékezzünk Jézus dicsőségére, ami ránk is vár, a mostani nagyböjtben pedig figyeljünk rá, mit mond Jézus az evangéliumban és a liturgia során, mert ő szól hozzánk a szívünkön keresztül.

A Szentatya ajándéka egy előre gyártott lakás, tűzvészben elpusztult otthon helyett

A szentmise végén Giuseppe Raciti plébános megköszönte a pápának azt az előre gyártott lakást, melyet a Szentatya ajándékba adott annak a családnak, melynek a háza egy közeli tűzvész során drámaian leégett. Ferenc pápa a látogatás után külön köszönetet mondott azoknak, akik nem fértek el a templomban és a kint zuhogó esőben kivetítőkön követték az eseményt. Tréfásan arra emlékeztette őket, hogy ha az Északi sarkon egy plébániát nyitnának, akkor ők nyugodtan lehetnének ott is egyházközségi tagok, mert a hidegben való várakozás során már hozzászoktak a sarkvidéki időjáráshoz.

(vl)       








All the contents on this site are copyrighted ©.