2018-02-26 11:01:00

Urunk színeváltozása megérteti velünk Jézus húsvéti misztériumát – Ferenc pápa Úrangyala imádsága


Jézus színeváltozása “elővételezett húsvéti jelenés”, amely a tanítványokat és minket is segít, hogy jobban megértsük Jézus kínszenvedését, ami mindenekelőtt végtelen szeretetének ajándéka – fejtette ki Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

Az üdvözítő Messiás nem hatalmas úr, hanem Isten szelíd szolgája

Nagyböjt második vasárnapján az evangéliumi szakasz arra szólít minket, hogy szemléljük Urunk színeváltozását. Ezt az epizódot hozzá kell kapcsolni ahhoz, ami hat nappal azelőtt történt, amikor Jézus felfedte a tanítványoknak, hogy Jeruzsálemben majd „sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad” (Mk 8,31). Ez a bejelentés lelki válságot okozott Péternek és a tanítványok egész csoportjának, akik visszautasították annak a gondolatát, hogy a nép vezetői elvetik Jézust és megölik. Ők ugyanis hatalmas és uralkodó Messiást vártak, Jézus azonban úgy mutatkozik meg, mint Isten és az emberek alázatos és szelíd szolgája, akinek fel kell majd áldoznia életét, végighaladva az üldöztetés, a szenvedés és a halál útján. Hogyan lehet követni egy Mestert és Messiást, akinek földi története ilyen módon végződik be? A válasz éppen a színeváltozástól érkezik, ami elővételezett húsvéti jelenés.

Krisztus kínszenvedése végtelen szeretetének ajándéka

Jézus maga mellé vette a három tanítványt, Pétert, Jakabot és Jánost, és „velük fölment egy magas hegyre” (Mk 9,2). Ott egy pillanatra megmutatja nekik dicsőségét, az Istenfiú dicsőségét. A színeváltozásnak ez az eseménye lehetővé teszi ezáltal a tanítványok számára, hogy pozitív módon nézzenek szembe Jézus kínszenvedésével. Urunk színeváltozása segíti a tanítványokat és minket is, hogy megértsük: Krisztus kínszenvedése a szenvedés misztériuma, de mindenekelőtt Jézus végtelen szeretetének ajándéka. Urunk színeváltozása a hegyen jobban megérteti velünk feltámadását. Ha kínszenvedése előtt nem történt volna meg színeváltozása eseménye, amikor Isten kijelenti: „Ez az én szeretett Fiam”, akkor Jézus feltámadását és húsvéti misztériumát sem lehetne teljes mélységükben megérteni. Szükség van rá, hogy már előzetesen tudjuk: az, aki szenved, és aki megdicsőül, nem pusztán egy ember, hanem Isten Fia, aki halálig tartó hűséges szeretetével üdvözített minket. Az Atya így újítja meg Fiára vonatkozó messiási kinyilatkoztatását, amelyet már a Jordán folyó partján megtett a keresztség napján, és így buzdít: „Őt hallgassátok!”.

Jézus istensége a kereszten nyilvánul meg

A tanítványok arra kaptak meghívást, hogy bizalommal és reménnyel kövessék a Mestert, halála ellenére; Jézus isteni mivoltának éppen a kereszten kell megnyilvánulnia, éppen ily módon történő halálában. Márk evangélista éppen ezért a százados szájába adja a hitvallás szavait: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt!” (15,39).

A hegy jelképes hely, ahol az Isten megmutatkozik az embernek

Jézus istenségének ez a kinyilatkoztatása a hegyen történt, amely a Bibliában olyan jelképes hely, ahol Isten megmutatkozik az embernek. Szükség van rá, különösen a nagyböjti időszakban, hogy Jézussal felmenjünk a hegyre és Ővele legyünk, hogy jobban figyeljünk Isten hangjára, hagyjuk, hogy a Szentlélek körülvegyen és átalakítson bennünket. Éljük meg a szemlélődés és az ima tapasztalatát, nem azért, hogy meneküljünk a mindennapi élet nehézségeitől, hanem hogy élvezzük az Istennel való meghittséget, hogy azután megújult erővel lépjünk ismét a kereszt fárasztó útjára, amely a feltámadáshoz vezet el bennünket.

Mária segítségével folytassuk nagyböjti utunkat

Forduljunk most imával Szűz Máriához, a Krisztus kegyelme által bensőleg átalakított emberi teremtményhez. Bizalommal hagyatkozzunk anyai segítségére, hogy hittel és nagylelkűen haladjunk előre a nagyböjti úton.

A Szentatya felhívása Szíria békéjéért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa aggódó szavakkal sürgette a szíriai háború mielőbbi befejezését.  „Ezekben a napokban gyakran gondolok Szíria szeretett és meggyötört földjére, ahol ismét kitört a háború, különösen Kelet-Gútában” – mondta a pápa. Hozzátette, hogy idén februárban dúltak a hét éve tartó konfliktus leghevesebb harcai, amelyek polgári áldozatok százait, ezreit követelték, gyermekek, nők, idősek életét oltották ki, a harcok során kórházakat is támadás ért. A lakosság nem jut élelemhez. Mindez embertelen. Nem lehet a rossz ellen egy másik rosszal küzdeni – hangsúlyozta a pápa, majd felhívást intézett az érdekelt felekhez: azonnal szüntessék be az erőszakot, engedjenek szabad utat a humanitárius segélyeknek, élelmiszer és gyógyszer szállítmányoknak, telepítsék ki a harcok színhelyéről a sebesülteket és a betegeket. Imádkozzunk Istenhez, hogy mindez haladéktalanul bekövetkezzen – hangzott végül Ferenc pápa buzdítása.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.