Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Magyar egyház

Úton a szabadság felé: Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára

Virágok a sivatagban - RV

01/03/2018 16:08

Nagyböjt 3. vasárnapján a tízparancsolat szövegét olvassuk. A hittanórákon rövid, mai nyelvezettel kifejezett formáját tanultuk, most rácsodálkozhatunk valamivel részletesebben, mit kér Isten az ő népétől, hogyan igazgatja útjukat az ígéret földje felé.

A tízparancsolatot kétszer olvassuk a Bibliában: a Kivonulás könyvében – ezt a változatot halljuk most is – és a Második Törvénykönyvben (Kiv 20,1-17; MTörv 5,6-21). Az első alkalom a szövetségkötéshez kapcsolódik, a Sínai hegyi kinyilatkoztatáshoz, vagyis tulajdonképpen a kivonulás és pusztai vándorlás szívéhez, legfontosabb eseményéhez. Isten kihozta népét Egyiptomból, hogy a nép a pusztában áldozatot mutathasson be neki (vö. Kiv 3,12.18 stb.), s ez itt, a Sínai hegynél történik meg. Isten hozta ki a népet, ő szabadította ki Egyiptomból, a nép ezért mintegy az övé, megszerezte magának. A szövetség ezt a tapasztalatot magyarázza és át is örökíti. Az egyszer átélt csoda immár kapcsolat, összetartozás, amelynek Isten a kezdeményezője, első és leginkább aktív cselekvője.

A pusztán át vezető út további célja az ígéret földje. A tízparancsolat akkor hangzik el újra, immár másodszor, amikor Mózes Moáb földjén, az ígéret földjére való belépés előtt emlékezteti a népet Isten nagy tetteire, illetve felkészíti őket arra, hogyan is éljenek ott. Ha innen nézzük, a tízparancsolat nemcsak válasz Isten tetteire, nemcsak a szövetségben vállalt kötelesség a nép részéről, hanem mintegy a szabadság és folytonos megszabadulás útjának irányjelzője is. Az Egyiptomból megszabadult népet a tíz szó, tíz parancsolat útjelzői vezetik át a pusztán, minden bolyongása és minden rá leselkedő veszedelem ellenére, de valójában ugyanezen útjelzők segítik majd akkor is, ha letelepedik, ha immár nem a pusztaságban, hanem a megígért földön, otthon lesz, ha Istennél lesz, békében él.

A tízparancsolat szövege többször is utal arra, hogy ilyen átfogó irányjelző szerepe van, a szabadulástól a békés, belső szabadságban élt életig vezet. Alapja és első lényeges szerepe, hogy Isten egyetlenségét, jelenlétét és kizárólagos tiszteletét kimondja. A nép sorsát nem véletlenek összjátéka irányítja, hanem maga Isten, aki kapcsolatot kínál. A képek készítésének és tiszteletének tilalma, Isten nevének hiába vétele, vagyis a hamis esküvés tilalma ugyanígy a bálványimádás, az élő és igaz, szabadító Istentől való elfordulás tiltása. Isten „féltékeny Isten”, vagyis szenvedélyes szeretettel szeret, egész önmagát adja és egész választ is vár. Valójában az élő és igaz Isten jelenlétére emlékeztet a szombat megtartása is, arra, hogy van egy minden emberit megelőző és meghaladó tevékenység, a teremtő Istené, aki eget és földet és tengert alkotott és mindent, ami bennük van. A kézzel faragott meg a fantáziát uraló bálványok után ez a harmadik az emberi munka és erőfeszítés felmagasztalásától óv, időt, teret, belső figyelmet enged és áldoz Istennek.

A szabadság felé vezető úton a tízparancsolat további eligazítása a nemzedékek éltető kapcsolatát, az emberi munka és az igazság értékét tanúsítja. Aki tiszteli szüleit, saját életének forrását tiszteli, s aki nem kívánja el a másét, az jobban megbecsüli, amije neki van – ez is a szabadulás fontos irányjelzője, ha belső vágyainkat az rendezi, amit Isten ígér, amit a valóság, az élet tényleg ránk bízott.

A mai evangéliumban Jézus megtisztítja a templomot, majd prófétai szavakkal halálára és feltámadására, saját testének lerombolt és újra felépített templomára utal (Jn 2,13-25). Istenkapcsolatunk egyfajta szentély. – Ugye még nem felejtettük el az utat, amely hozzá vezet? Ugye hagyjuk, hogy Jézus a bensőnkben is felrúgjon néhány megrögzött szokást? Ugye még megdöbbent, hogy életre és szabadságra való vágyunkat a legbensőnkben velünk éli az, aki valaha kihozott Egyiptomból?

01/03/2018 16:08