2018-03-02 12:50:00

A moszuli érsek „vértanúsága” a hit példája az iraki keresztényeknek


Az iraki egyház elkötelezi magát azért, hogy elismerjék a moszuli érsek, Paul Faradj Rahho vértanúságát, vele együtt pedig a sok keresztény áldozatot is, akik életüket adták hitük védelméért. Ezt nyilatkozta az AsiaNews hírügynökségnek Yousif Thomas Mirkis, kirkuki érsek. Éppen tíz évvel ezelőtt, 2008. február 29-én rabolták el Rahho érseket, aki néhány nappal később, március 13-án meghalt. „El kell köteleznünk magunkat azért, hogy ezt a vértanúságot és a többi életáldozatot elismerje az egyház” – mondta a kirkuki főpásztor.

Az iraki keresztények kitartanak

Egy dosszié elkészítésén dolgoznak, amelyet benyújtanak a Szentté avatási Kongregációnak. „Nekünk, iraki keresztényeknek fontos, hogy Rahho érsek halálára emlékezzünk, mert arról tanúskodik, hogy a keresztények ebben a földben gyökereznek. Az Iszlám Állam és a fenyegetések dacára, hogy ha nem térünk meg, halállal lakolunk, mi példát akarunk mutatni a hitről és az iraki hovatartozásunkról”.

Tíz évvel ezelőtt az emberrablás és a halál

Ezekben a napokban a káld közösség megemlékezik Rahho érsek haláláról, aki elrablását követően vesztette életét. Egy fegyveres banda rabolta el, amikor kilépett a templomából. A kommandó kilőtte az autó kerekeit, megölte a sofőrt és két társát. A főpásztor holttestét két héttel később találták meg Moszul egy elhagyott temetője közelében. A főpásztorra úgy emlékeznek, mint szerény és egyszerű emberre, aki szerette az iróniát és a városát. Ez a kötődés indította arra, hogy maradjon a fenyegetések és a bombázás idején is, ami 2004-ben sújtotta a shifai káld negyedet. 2007-ben, egy évvel halála előtt a káld közösség P. Ragheed Ganni vértanúságát siratta, akit három hívővel együtt öltek meg.

XVI. Benedek is fölemelte szavát Rahho érsek érdekében

Világszerte számos vallási tekintély és politikus fejezte ki mély részvétét Rahho érsek halálakor. Köztük volt XVI. Benedek pápa, az akkori iraki elnök (Nouri al-Maliki), keresztény és muzulmán vallási vezetők. Fogsága idején Benedek pápa felhívásokat intézett Rahho érsek elrablóihoz, hogy engedjék szabadon, mert szívbeteg és folyamatos ellátásra szorul.

Életben tartani a reményt, ellenállni az erőszaknak

Az iraki keresztények áldozata, akik hitükért haltak meg olyan dráma, amely napjainkig folytatódik. A félelem és az erőszak dacára azonban a kirkuki érsek arra buzdítja az iraki keresztény közösséget, hogy tartsa életben a bátorságot és a reményt, az evangélium nevében álljon ellen az erőszaknak. Az elmúlt napokban Mirkis érsek Moszulba látogatott, ahol találkozott keresztény és muzulmán egyetemisták egy csoportjával, akiket az Iszlám Állam megszállása idején saját egyházmegyéjében látott vendégül. A főpásztor szerint a város magán viseli a háború nyomait, a pusztítás súlyos károkat okozott. A helyi vezetés és a lakosság ugyanakkor nagy erőfeszítéseket tesz az újjáépítésért, és a muzulmánokban is él az újrakezdés vágya, hogy békében éljenek együtt a keresztényekkel.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.