2018-03-06 15:23:00

Ferenc pápa előszót írt egy rendalapítóról szóló olasz könyvhöz


Paola Bergamini újságíró: „Evangélium testközelben” c. kötetének előszavát Ferenc pápa látta el kézjegyével. A Piemme olasz kiadónál megjelent könyv P. Étienne Pernet, a Mennybe felvettről nevezett kisnővérek kongregáció alapítójának életéről szól. Élettörténetekkel teli kötet, amely különféle arcélek, az elszántság és a szeretetgesztusok összessége. Így fogalmaz Ferenc pápa a könyv előszavában, amelyben leszögezi, hogy az evangelizáció ma is a lelki közelségről és a szeretetről tett tanúságtételen keresztül valósul meg. Evangelizálni pedig annyit jelent, hogy testközelbe lépünk a szenvedőkkel.

A nővér, aki egynaposan a karjába vett

A „La Stampa” olasz napilap által közzé tett exkluzív előzetesben a Szentatya elmesél egy személyes történetet, amely a Mennybe felvettről nevezett kisnővérek kongregációhoz kötődik, amelynek tagjai csendes angyalokként lépnek be a rászorulók otthonaiba, türelemmel végzik munkájukat, gondoskodnak másokról, majd csendben visszatérnek a rendházukba. „Kevesebb mint egy napja születtem meg, amikor a kongregáció egy fiatal novíciája, Antonia, ellátogatott otthonunkba Buenos Aires Flores negyedében és karjába vett. A kapcsolat megmaradt a nővérrel egészen haláláig. Jorge Bergoglio édesapjának munkatársa, egy meggyőződésesen egyházellenes ember elkezdte védelmébe venni a nővéreket és Szűz Máriát, miután a rend elöljárója ápolta őt.

P. Étienne Pernet műve

Étienne Pernet atyát Szent II. János Pál 1983-ban nyilvánította tiszteletre méltóvá. A XIX. század közepén a forradalom utáni Franciaországban Pernet atya életét a párizsi lepusztult városnegyedek legszegényebb családjai támogatásának szentelte. Örökségét az általa alapított rend nővérei a mai napig teljességében megőrizték, hiszen számos országban terjesztik az általa képviselt kedvességet és irgalmasságot.

Az irgalmasság ellenállhatatlan ereje

Ferenc pápa a kötet előszavában emlékeztet, hogy Jézus Krisztus gesztusai jobban hirdetik az Evangéliumot, mint bármilyen prédikáció. Megérintik ugyanis a legtávolabb állók szívét is. Az egyetlen erő, amely megnyitja és leoldja a láncokat, nem az eszközök ereje vagy a törvény keménysége, hanem az isteni szeretet mindenható gyengesége. Ez pedig nem más, mint Isten kedvességének ellenállhatatlan ereje és irgalmasságának visszafordíthatatlan ígérete.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.