Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Utazások, látogatások

Ferenc pápa szeptemberben a balti államokba látogat

Az észtországi út logója és mottója - RV

09/03/2018 15:21

A szentszéki szóvivő pénteken bejelentette a Szentatya balti útjának hírét: Elfogadva az adott országok államfőinek és püspökeinek meghívását, Ferenc pápa apostoli látogatást tesz a balti államokban szeptember 22-25. között. Felkeresi útja során Vilniust és Kaunast Litvániában, Rigát és Aglonát Lettországban, majd Tallint Észtországban. A látogatás programját a következőkben teszik közzé.

A litván út mottója: „Krisztus Jézus– a mi reményünk”

A pápa litvániai útjának logója több elemből áll: a keresztből, a Szentlélek jelképéből és a „Krisztus Jézus – a mi reményünk” mottóból. A logó a húsvéti győzelmi zászlóra emlékeztet bennünket a dicsőséges kereszttel, mint a feltámadt Krisztus szobrán, amelyet hagyományosan a húsvéti körmeneten hordoznak körbe a halál felett aratott győzelme jelképeként. A logó központi eleme a fehér kereszt, Krisztus győzelmének, hitünknek, a pápának a szimbóluma, aki Krisztus földi helytartója. A Kereszt átöleli a litván nép minden szenvedését a szabadságért és a hitért. A Szentlélek a Kereszt mögött láng és galamb alakban jelenik meg. A Szentatya látogatását a Szentlélek megújító erejeként élik majd meg a litvánok, mert a Lélek tanít és emlékeztet minket mindarra, amit Jézus mondott (Jn 14,26). A domináló sárga szín jelképezi a Szentlélek lángját és a Feltámadást. A kereszt fehér színével együtt Vatikán városállam zászlójának színeit tükrözik. A Szentlélek szárnyainak végei sárga, zöld és piros színűek, amelyek a Litván Köztársaság zászlójának színei. Ez egyben jelképezi a reményt, hogy Litvánia tovább él Krisztus győzelmének fényében és megerősítve a Szentlélek által.

A látogatás mottója a logóban olvasható: „Kristus Jėzus – mūsų viltis“, „Krisztus Jézus – a mi reményünk” (1 Tim 1:1). Ez arra emlékeztet minket, hogy Krisztus Jézus áll a hit középpontjában, a jövőre irányítva figyelmünket és feltöltve bennünket erővel, hogy legyőzzük a kihívásokat, mert Ő legyőzte a bűnt. A mottó felkelti a reményt és arra hív mindannyiunkat, hogy bátran lépjünk be a Krisztusban megélt életbe.

A lett látogatás logója: „Mutasd magad, hogy Anya vagy”

A lettországi út logója kifejezi Ferenc pápa látogatásának történelmi és spirituális jelentőségét. Lettország térképének körvonala fölött a Ferenc pápa felirat, az országnév és az évszám látható. A latinul és lett nyelven olvasható „Mutasd magad, hogy Anya vagy” (Monstra te esse Matrem) mottó rámutat e történelmi esemény spirituális jelentésére. A kifejezés az Ave Maris Stella ősi népszerű liturgikus himnuszból származik és ez olvasható az Aglonai Miasszonyunk ikon alatt is. Ez a csodás ikon jelképesen átöleli Lettországot: Ő Isten Anyja, Mária földjének királynője (III. Ince pápa ajánlotta fel Észtországot és Livóniát/Lívföldet, a mai Észtország és Lettország területét a Szűz Máriának a IV. Lateráni zsinaton 1215-ben). Ez az ikon rámutat az aglonai legnagyobb keresztény kegyhely-bazilika jelentőségére az ország számára. A Gyermekből és az Anyjából kiáradó arany fény beragyogja az egész országot.

Az észt látogatás mottója: „Ébredj fel szívem”

“Mu süda, ärka üles” – a szeptember 25-i észtországi látogatás mottója egy észt spirituális népdalból származik: „Ébredj fel szívem”, amely Cyrillus Kreek ismert zeneszerző alkotása. A dalt szinte minden észt szereti és ismeri. A pápai út logója Észtország földrajzi körvonalát ábrázolja, amelyet a szentszéki zászló színei díszítenek: a sárga és a fehér. Az előtérben pedig a mosolygó és kezét üdvözlésre emelő Ferenc pápát látjuk.

(sv)

 

09/03/2018 15:21