2018-03-15 10:04:00

Egy új szövetség: Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 5. vasárnapjára


Nagyböjt 5. vasárnapján Jeremiás próféta egyik leghíresebb jövendölését, üdvösséget hirdető prófétai szavát olvassuk. Isten új szövetséget ígér népének, törvényt, amelyet a bensejükbe, a szívükbe ír, és közvetlen, személyes, bensőséges istenismeretet. Amikor rácsodálkozunk Istennek erre a nagylelkű ajándékára, szinte már meg is nyílik a szívünk, hogy befogadjuk, hogy igazán a mienk lehessen.

Amit Isten itt megígér, sok szállal kötődik az ószövetségi nép és ószövetségi irodalom korábbi történetéhez. A szövetség gondolatával, amelyet Isten kezdeményez, de amely mellett nemcsak ő, hanem a választott nép is elkötelezi magát, a Második Törvénykönyv, Mózes ötödik könyve foglalkozott a legtöbbet. Ez a könyv, amely a nép pusztai vándorlásának végét, céljának közvetlen közelségét is jelzi, rendkívül fontosnak tartotta, hogy a nép Isten iránti szeretete személyes, bensőséges legyen. Minduntalan figyelmezteti is a zsidó felnőtteket, hogy legyenek jó szülők, akik gyermekeik szívébe vésik Isten egyetlenségét, illetve gondoskodó szeretetének tudatát. A Második Törvénykönyv a nép körében az egymásról való gondoskodást hangsúlyozta, a törvényt pedig úgy mutatta be, mint Isten szerető ajándékát, amellyel utat mutat, s amellyel valójában saját magát is egyre inkább feltárja, megmutatja. A törvény ilyen értelemben egyfelől a szövetség emléke, egyfajta dokumentum, amelyet Mózes a hegyről az ő személyes istenkapcsolatának emlékeként és gyümölcseként hozott le, másfelől a törvény a szövetség fennmaradásának záloga, amelyhez a népnek tartania kell magát, ha élni akar, ha Isten szeretetét élvezni akarja.

Jeremiás szavai felidézik ezt a nagyszerű ajánlatot, azonban el is szakadnak tőle. Az apa-gyermek kapcsolatról, amelyet a Második Törvénykönyv hagyománya Isten és a nép viszonyára is értelmezett, azt mondja, a nép megszegte a szövetséget. Isten kézen fogva vezette ki a népet Egyiptomból, ők azonban nem ragaszkodtak hozzá, nem kapaszkodtak erősen a kezébe. A külső, grandiózus, csodás vezetés, amelyre az Egyiptomból való megszabadulás, vagyis a kivonulás kapcsán a Második Törvénykönyv mindig visszaemlékeztet, most egy finomabb, talán kevésbé látványos, ám annál bensőségesebb irányításnak adja át a helyét. A törvényt most már nem Mózes hozza le a hegy magasáról, és nem is egyik ember figyelmezteti a másikat, hogy ismerje meg az Urat – ahogy azt a próféták gyakran hangoztatták (gondoljunk például Ózeásra: „Gyertek, ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat!” vö. Óz 6,1-6). Isten immár megtisztította, ígérete szerint pedig új szívvel látja el a hozzá fordulókat, s ebbe az új szívbe adja törvényét, saját jelenlétének és az igaz életnek a tükrét.

Ez az új szövetség, amelynek dokumentuma a szívekbe írt törvény, Jeremiás számára a korábbi, megszegett szövetség folytatása és megújulása, Isten újabb ajándéka Izraelnek és Júdának, az ő hűségének bizonyítéka. Isten él, és aki vele kapcsolatban van, nem halhat meg bűneiben. Az ígéret Jeremiásnál olvasott nagyszerű szavainak beteljesedését az Ószövetség azonban nem rögzíti. Az első keresztények voltak annyira bátrak, őket járta át a Jézusban adott új élet tapasztalata olyan fénnyel és erővel, hogy úgy látták, bennük dobog már az az új szív, amelyről Jeremiás jövendölt, ők látták meg Isten fényességét Jézus arcán (vö. 2Kor 3,1–4,6). S ha régente a népek Jeruzsálembe zarándokoltak, hogy ott az igaz Istent imádhassák, ez az új közösség döbbenten fedezte fel, hogy most körében lakik a megváltó, akiben Isten megmutatta magát.

Az evangéliumban ezért fordulnak a pogányok is Fülöphöz: „Látni szeretnénk Jézust.” És talán erre a mindenkinek szóló meghívásra, illetve minden emberi szívben megszólaló keresésre válaszol az Úr, amikor az utolsó vacsorán ő is új és örök szövetségről beszél, immár az ő vérében, az ő halálában és feltámadásában.








All the contents on this site are copyrighted ©.