Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Szentmise, liturgia

Szent József ünnepén Ferenc pápa három püspököt szentelt

Püspökszentelés a Szent Péter bazilikában - AP

20/03/2018 17:23

A pápa szerint a püspök elsődleges feladata az imádkozás, majd a lelki közelség a papokhoz és a szegényekhez. „Kedves testvérek, akiket az Úr választott ki, gondolkodjatok el arról, hogy az emberek közül és az emberekért lettetek kiválasztva, illetve arról, hogy arra lettek kijelölve, hogy Isten dolgaival foglalkozzatok és ne más dolgokkal” – figyelmeztetett Ferenc pápa. „Nem azért, hogy üzleteljetek, nem a világiasságra és nem a politikára. A püspökség valójában egy szolgálat neve, nem egy kitüntetés. A püspök feladata a szolgálat és nem az uralkodás a Mester tanítása szerint: Aki a legnagyobb közületek, váljon a legkisebbé. Aki pedig kormányoz, legyen olyan, mint aki szolgál. Meneküljetek el attól a kísértéstől, hogy hercegekké váljatok.” Így fordult a Szentatya a három új püspökhöz a szentmisén, amelyet március 19-én, Szent József ünnepén mutatott be a Szent Péter bazilikában.

Mindig kövessék a Jó Pásztor példáját

A püspökszentelési homíliába a pápa személyes megjegyzéseket is beillesztett. Arra hívta az új főpásztorokat, hogy mindig kövessék a Jó Pásztor példáját. „A rátok bízott egyházban legyetek hűséges őrzői és kiszolgáltatói Krisztus szolgálatának, akit az Atya állított családja élére. Kövessétek mindig a Jó Pásztor példáját, aki ismeri juhait, akik ismerik őt és akikért nem habozott életét adni” – kérte a pápa.

Három új püspök

Ferenc pápa három püspököt szentelt: a lengyel Waldemar Stanislaw Sommertag-ot a pelplini egyházmegyéből, aki Nicaragua kinevezett apostoli nunciusa. A másik két főpásztor elhagyja a Római Kúriát. Alfred Xuereb XVI. Benedek második személyi titkára volt, aki az elején néhány hónapig Ferenc pápáé is, majd a Gazdasági Titkárság főtitkár prelátusa lett, most a dél-koreai apostoli nunciatúrán folytatja szolgálatát. José Avelino Bettencourt prelátus, az Államtitkárság jelenlegi protokollfőnöke Örményország és Grúzia pápai képviseletét vezeti majd.

A rituálé és a szolgálat jelképei

A szent atyák hagyományából megörökölt ősi és látványos rituálé szerint a homília után az új főpásztorok elfogadták az egyház és Isten népe iránti ünnepi kötelezettségeiket. A kézföltétel és a szent krizmával való felkenés után, megkapták az Evangéliummal együtt a szolgálat jelképeit: a gyűrűt, a püspöksüveget és a pásztorbotot.

(sv)

 

20/03/2018 17:23