Barsi Balázs atya elmélkedése „Mária, az Egyház Anyja” új liturgikus ünnepről

Ferenc pápa elrendelte, hogy Pünkösd hétfőn ünnepeljük „Mária, az Egyház Anyja” emléknapját. A Szentszék március 3-án közzétette az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció erről szóló dekrétumát, melyet Robert Sarah bíboros, a Kongregáció prefektusa és titkára is aláírt. Most a Szentlelket kérve szeretnénk behatolni ennek az ünnepnek a titkába. 

A Szentatya János evangéliuma 19. fejezetének a 25. versét idézi: „Az Úr Jézus, mielőtt fölkiáltott volna, hogy betejesedett, azelőtt még odafordult édesanyjához és azt mondta neki: «Asszony, íme a te fiad». Majd Jánoshoz, a szeretett tanítványhoz fordult és így szólt: «Íme, a te anyád»”. Ez a szövetség nagyon fontos Jézus szempontjából, mert csak ezek után mondja, hogy beteljesedett. Enélkül nincs beteljesedés! Most akkor fölmerül bennünk a kérdés, hogy Mária kinek az anyja? Az első válasz az, hogy ő a názáreti Jézus anyja. De másoknak nem anyja így? – merül föl kérdés, amit sokszor mondanak, nem annyira katolikusok –, hogy Jézusnak voltak más testvérei, hiszen a Szentírásban, az evangéliumban van olyan kifejezés, hogy „Jézus testvérei”.

A szent hagyomány és a kor ismerete alapján tudjuk, hogy a „testvér” az abban az időben unokatestvért és rokonságot is jelenthetett. Itt ellenben az Úr Jézus kinyilvánítja, hogy nincs neki vérszerinti testvére, mert a korabeli zsidó jog azt lehetetlennek tartja, hogy egy haldokló fiú az ő özvegy édesanyját egy idegenre bízza. Ez a fajta megbízatás a zsidó jog szerint semmis. Nincs értelme. Ha Jézusnak lettek volna testvérei, akkor nem Jánosra, Jakab testvérére, Zebedeus fiára bízta volna édesanyját. Tehát Mária Jézusnak az édesanyja. Igen ám, de éppen az a szeretett tanítvány, János, az ő evangéliumában azt írja a végén, hogy az egész evangéliumnak azt volt a célja, sőt, az maga az Örömhír, hogy „mindezt azért írtam, hogy higgyétek, Jézus a Messiás, vagyis a Krisztus, a zsidók által várt fölkent király, akinek országlásával eljön valami egyetemes béke, tehát azért írtam, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, a Krisztus és az Isten Fia és e hit által életetek legyen”: nem biosz, hanem dzóé, örök élet. Isteni életet ad ez a hit. Ez az élet szó ott van az evangélium elején, Jézusban élet volt és itt van a végén, hogy ezt az életet adja, a Szentháromságból hozott isteni életet.

Az evangélium közepén, a tízedik fejezetben Jézus maga mondja, hogy „én azért jöttem, hogy életük legyen és pedig bőségben legyen”. Tehát akkor Mária, a názáreti Jézus anyja egyben a messiás Királynak is az Anyja. Amikor az eretnekek között fölmerült az a kérdés, hogy kicsoda ez a názáreti Jézus az ősi hit által Istennek nyilváníttatott, vagy pedig csak Krisztus, csak Messiás. Fölmerült tehát a kérdés, hogy Mária Krisztotokosz, Krisztus-szülő? Vagy Theotokosz, Istenszülő? Az efezusi zsinat döntött, az evangéliumot védve, hogy enélkül az örömhír összeomlik, mert ez az Örömhír! Hogy tudniillik a názáreti Jézus a mennyei Atyának örök fia, az istenség mélységeiből jött, egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel és ő lett emberré Mária méhében, az Atya örök Fia, a Szentléleknek a csodálatos teremtő működésével, hiszen Jézus testét megalkotta Mária testéből, tehát akkor Mária istenszülőnek is nevezhető. Nem félreérthető ez? Nem! Egészen világos, hogy szó nincs a pogányok közötti mitológiáról, ahol egy Anya-Isten szül egy másik istent. Tulajdonképpen Istent, az ő istenségében nem lehet szülni.

Most gondoljunk csak bele, hogy tulajdonképpen a mi emberi fogantatásunknál mi történik? Ott természetes folyamat a két sejt egyesülése. De az énem, a személyem, az nem az apámból és az anyámból való. A fogantatás pillanatában Isten a nem létezésből, a semmiből hozza elő az én énemet és arra a kis biológiai képződményre úgy tekint, hogy Te. Megjelenik az Én. Teremtő személyesség! Tehát ez én énem se az apámból, se az anyámból nem való és mégis az édesanyám azt mondhatta nekem, hogy Fiam! Ugyanígy, de egészen más eset, hogy a Szűzanya méhében az Úr Jézusnak az énje, ez a második isteni Személy, de ő nem a semmiből teremtetett, hanem az örök Isten, az Atya örök Fia, most a Szűzanya méhében emberré lett. Itt a Szentlélek azt az isteni teremtést viszi végbe, hogy egyedül Máriából, az ő testéből alkotja meg Jézus emberségét. Isten nem a semmiből teremt egy személyt.

A názáreti Jézus személye, az énje az a második isteni személy. És mégis, ahogy engem anyám úgy szólít, hogy Fiam, bár az énem nem belőle van, ugyanígy Mária Jézust úgy szólíthatja meg: Fiam! „Fiam, miért tetted ezt velünk?” – mondja neki, mikor ott marad a templomban a tizenkét éves Jézus. Egész életén át Fiának szólíthatta. Tehát akkor Mária nemcsak Krisztus szülő, a Messiás szülője, hanem Isten szülő. De hát hogy is lehet a Szűzanyát nem tisztelni? El lehet képzelni azt a kapcsolatot megrendülés nélkül, hogy az Isten kilenc hónapon át ennek a kislánynak, ennek az izraelita Mirjamnak a méhében növekszik? Micsoda kapcsolat!

Ezt a jelenetet ki írja meg az evangéliumban, amiről az előbb beszéltem, hogy haldokolva az Isten Fia az ő édesanyját Jánosra bízza? Jánosra, mert attól az órától fogva, írja saját magáról, a házába fogadta őt a tanítvány. Egy özvegy, magára maradt édesanyát, Jézusnak az édesanyját befogadta az ő házába és egészen biztos, hogy Efezusba is vitte magával, hiszen a jánosi egyház ott élt tovább. Kérdezhetjük, de hát ki ez a tanítvány? Hát János, Jakab testvére, Zebedeus Fia. Ugyanakkor a János evangéliumban ő a szeretett tanítvány. Az igazi tudomány, mely az életet szolgálja, az igazi teológia az, amely a mi természetfölötti életünket szolgálja. Nagyon sokat tesz ez az igazi tudomány a hitnek. Amikor ugyanis kiderült a biblikus kutatásokban, hogy a negyedik evangélium az a jánosi közösség evangéliuma és szinte annak a fejlődését is magában foglalja. A jánosi közösség ott Efezusban egyre jobban elmélyedt abban a titokban, hogy Isten Mária fia lett. A názáreti Jézus Isten fia, és ott élt még az ő édesanyja, Mária, az Istenszülő Szűz Mária Efezusban!

A szeretett tanítvány az tulajdonképpen egy kifejezés, mely nemcsak János evangélistát jelenti önmagában, hanem ezt az ősi keresztény közösséget. Azért szeretett tanítvány, mert ez az egyház odahajtotta fejét Jézus keblére, és megértette az isteni szív dobogását, hogy Jézus Szíve az Atya Fiának szíve, Jézus Szíve, melyben az istenség teljessége lakozik. Véletlen lenne, hogy éppen Efezusban mondja ki a zsinat egyfajta eretnek megfogalmazásokkal szemben, hogy Mária nemcsak a Messiásnak, a Krisztusnak a szülője, tehát a názáreti Jézus szülője, hanem Isten-szülő? Ha most ezt tovább gondoljuk, akkor Mária az egyháznak is anyja, mert az egyház Krisztus titokzatos teste. Olyan csodálatos az, hogy a Szűzanya, az Úr Jézus mennybemenetele utána a Coenaculumban, az Utolsó Vacsora termében – ott, ahol a tanítványok utoljára együtt voltak az Úr Jézussal, ahol ő az Oltáriszentséget, a Szentmisét elrendelte –, ott jöttek össze és kilenc napon át várták a Szentlélek eljövetelét, Máriával, Jézus anyjával.

Ez a kilenc nap, nagyon nagy jelentőségű. Ez jelenti a kilenc hónapot és ezért olyan fontos az a kilenc nap. Az történik ott most az egyházzal, amelyben már ott van az Istenszülő Szűz, ami a Szűzanyával történt kilenc hónapon keresztül. A Szentlélektől, az ő méhében hordozott Istenfiát, a második isteni Személyt, mint embert hordozta és ő benne növekedett. Ott vannak az Apostolok és kérik a Szentlelket, a Szentlélek pedig leszáll rájuk, úgy, mint egykor Máriára és ebből az emberi anyagból, a Jézus tanítványokból, Krisztus titokzatos testét alkotja meg. Csodálatos! Annak lesz a teste az Egyház, aki Máriának a Fia. Szent Pál apostol megtanulhatta-e ezt a titkot 3-4 másodpercben?

Amikor az első keresztény gyülekezet üldözésére indult Damaszkuszba, elfogatóparanccsal a kezében, déli időben megjelent neki az Úr Jézus: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Érdekes, hogy Saul nem merte megkérdezni, hogy „De hát kit üldözök én? És ki vagy Te?”A válasz: „A názáreti Jézus!”. Tehát az Úr Jézus azonosította magát azzal a kis gyatra damaszkuszi gyülekezettel, azokkal a zsidókból álló, Jézusban hívő, Jézusnak istenségében hívő csoportjával. Pál innét tanulta meg, hogy az egyház Krisztusnak a misztikus, titokzatos teste. Tehát akkor a Szűzanya Krisztusnak, az Isten Fiának szülője a Szentlélekben, a Szentlélekkel az Egyháznak is Anyja! Ez az anyaság kiterjed a Szentlélekben az egyházra, ezért a Vatikáni Rádiótól megkapott szöveg nagyon jó fordításban jutott el hozzám, mert a dekrétum rámutat Mária spirituális anyaságának a jelentőségére, mely kezdetektől fogva jelen van az Egyház életében.

Nagyon jó fordítás, hogy spirituális anyaság és nem azt mondják, hogy lelki anyaság, bár ez is lehetne, mert a magyarban a Szentlelket úgy nevezzük, hogy Lélek. De félre is vezethet ez a kifejezés, mert a „lelki-anyám” lehet egy kispap számára egy idős kedves nővér is, mondjuk annak idején Teréz anyát megkérve, hogy „Teréz anya, legyen az én lelki-anyám”! Mária nem így lelki anyánk, hanem spirituális anyánk. Mit is jelent ez a spirituális melléknév? Abból a főnévből jön, hogy Spiritus Sanctus. Tehát a Szentlélek tette őt Anyánkká. Itt el lehet gondolkodni azon, hogy ez az anyaság nem kevesebb, mint a testi anyaság, de nem is átvitt értelemben való anyaság, hanem sokkal mélyebb kapcsolat van itt az Egyház és Mária között. Bámulatos mélységbe jutottunk ezáltal.

A dokumentum arról is beszél, hogy tulajdonképpen minden ember Máriának mintegy a gyermeke. Hogyhogy minden ember? Azért, mert a minden embert teremtő Isten testesült meg Máriában. Tehát az ő elsődleges, spirituális, Szentlélekben való anyasága az ránk, a megkereszteltekre vonatkozik, a szeretett tanítványokra, akik a János evangéliumot elfogadták. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a János evangélium nem mond újat a Máté, Márk, Lukács evangéliumához képest, csak jobban kifejti, hiszen ott is találkozunk azzal, hogy egyszer csak azt mondja az Úr Jézus fölujjongva: „Hálát adok neked, mennyei Atyám, hogy kinyilatkoztattad ezt a kicsinyeknek, és elrejtetted azt az okosak, a bölcsek elől, mert senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és akinek a Fiú ki akarja jelenteni”. Vagyis ő a Fiú és egyedül ő ismeri az Isten Atyát. Mert ő belülről való. A János evangélium erről szól.

Az Atya, Fiú és Szentlélek pedig együtt teremtett. Az emberiség, az ember tulajdonképpen Krisztus képre van teremtve, a három Személy együtt teszi a nagy, csodálatos isteni tetteket, de minden személy másképp vesz benne részt. Az Atya az Ő Fia képére teremtette az embert, a lelket lehelve beléje, vagyis kezdettől fogva van kapcsolatunk a Megtestesüléssel, a názáreti Jézussal. Mi őbenne lehetünk csak az Atyának olyan fiai, hogy részesedünk Jézus istengyermeki, istenfiúi életéből. Ahogy Szent Péter írja: „az isteni természetből részesedtünk”. Jézus birtokolja az isteni természetet az Atyától a Szentlélekben, mi pedig részesedtünk, ez a paradicsomi állapot, mert az ember, maga az emberiség Krisztusban lett teremtve. Ezt szakítottuk meg!

És amikor eljött értünk az Isten Fia és meghalt és föltámadt és kiárasztotta a Szentlelket, akkor igazában az egész emberiségnek adta ezt. Mit? Az istengyermekség kegyelmét. A megtestesült Fiúisten által minden embert szeretne az istenfiúság kegyelmében részesíteni. Ez az Egyházra van bízva, ez a missziója. De minden jóakaratú ember, aki valóban keres, az efelé megy, mert nincsen más végső pont. És az Isten felé igyekvő embernek köze van – anélkül hogy tudná –, ahhoz az Istenhez, aki Mária által jött el hozzánk.     

(vl)