Péter tanúságtétele - Martos Balázs atya elmélkedése Húsvétvasárnapra

Húsvét vasárnap minden esztendőben felolvassuk az Apostolok cselekedeteinek egy részletét. Péter rövid, de nagyon is ünnepélyes beszédet mond Kornéliusznak, a pogány századosnak a házában (lásd ApCsel 10,34-43), mielőtt megkeresztelné őt és háza népét. Vajon miért illik éppen ez a szakasz húsvét vasárnapra?

Először is azért, mert Péter röviden összefoglalja, amit Jézusról tud és vall. Hitvallást tesz, amelynek két része van: a külső események, a mindenki által ismert tények – „mi minden történt Galileától egészen Júdeáig…” –, illetve mindaz, aminek csak ő és apostol társai lehettek tanúi, Jézus halálának és feltámadásának belső igazsága, mindaz, ami immár a belé vetett hit által volt hozzáférhető. Hogy Isten feltámasztotta, megmutatta az előre kijelölt tanúknak, akik ettek és ittak vele a halálból való feltámadása után. Ez az összefoglalás valójában kilép Kornéliusz házából, és eléri mindazokat, akik húsvét éjszakáján megkeresztelkednek vagy keresztségükre emlékeznek: rájuk is igaz, hogy „tudják”, mi minden történt Jézussal, hiszen a keresztségre felkészítő katekézis, vagy egyszerűen a nagyböjt emlékeztető belső útja nyomán elevenné vált bennük Jézus alakja, aki jót tett, aki kiűzte az ördögöket, akit elárultak és megfeszítettek, de aki a Lélek erejében él és működik. Rájuk, ránk is igaz, hogy húsvét éjszaka együtt, bátran kimondtuk hitvallásunkat, amellyel Péter és az első apostolok hitéhez csatlakozunk.

Másodszor azért, mert Péter beszédének csúcspontja az, hogy ők, az előre kiválasztott tanúk együtt ettek és ittak Jézussal. Ez egyfelől olyan emlék, amely a Feltámadott jelenéseiben gyakran előfordul: a felismerés végső, bensőséges pillanata, Jézus testi-személyes azonosságának, új és örök életének, a tanítványaival megőrzött, sőt még mélyebbé vált közösségnek különös jele. Vele együtt enni és inni a feltámadás után mégsem csak az apostoloknak adatik meg, hanem mindazoknak, akik részt kapnak az eucharisztia kenyeréből, akik – talán hosszú bűnbánat után először – újra veszik, eszik és isszák az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét, vele és egymással is a lehető legmélyebb, Istentől garantált és Isten által lehetővé tett egységben ünnepelnek. Az eucharisztia, a szentmise ünneplése minden vasárnap húsvéti ünnep, és minden hétköznapunkat is belemeríti Jézusnak abba az igazságába, amely a halál és feltámadás igazsága, út Emmauszba és vissza Jeruzsálembe, találkozás zárt ajtók mögött, ahol a szívek mégis megnyílhatnak.

Harmadszor azért is húsvéti ereje van Péter beszédének, mert hitvallásában ott van a megértés és felismerés mozzanata. Befejező mondatában minden próféta tanúságtételére hivatkozik. A próféták nem jövendölték meg szó szerint, hogy mi fog történni Jézussal, és a bűnök bocsánatáról sem olvasunk olyan konkrét szövegeket, amelyekre itt szó szerint hivatkozhatnánk. Péter szavai mögött egyrészt felsejlik Izajás jövendölése az örömhír Lélekkel felkent szolgájáról (vö. Iz 61,1köv; Lk 4,16köv), másrészt az ősegyháznak az a tapasztalata, hogy az egész Írás új fényben ragyog, új módon válik érthetővé Jézusban. Amit Isten az ő népe melletti kiállásáról, a nép üdvözítéséről mondott, s ami mindinkább az egyes ember bűneinek bocsánatát, megmentését és örök életének ígéretét is jelentette, az most egyszerre beteljesedett Jézusban, általa pedig ígéretként minden nemzet számára is hozzáférhető.

Ez is húsvéti erőt ad Péter szavainak: hogy nemcsak Jézus feltámadásáról, hanem benne és általa az emberi élet reményteli újjászületéséről is szólnak. Péter Kornéliusz házában beszél, egy pogány századosnál van, ahová zsidónak be sem szabadott volna lépnie. Megadja  a keresztséget azoknak, akik a Lelket már befogadták. Mi más ez, ha nem a feltámadás előíze, félelem helyett élet, elzárkózás helyett reménység, hit és szeretet? Bátorságot és életet merít annak a Jézusnak a jelenlétéből, akit Isten feltámasztott a halálból.

Húsvét vasárnap