2018-03-30 12:45:00

Ferenc pápa homíliája a Regina Coeli börtönben az Eucharisztia alapítása ünnepén


Nagycsütörtökön délután Ferenc pápa a Mennyek Királynőjéről nevezett Regina Coeli börtönbe látogatott, hogy a foglyokkal együtt ünnepelje az Eucharisztia alapításának az emlékezetét, melyet az Üdvözítő hagyott a világra, mint legszentebb és legszemélyesebb testamentumát. „Példát adtam nektek, hogy tegyétek azt, amit én tettem veletek” – idézte a pápa Jézus szavait, kiemelve, hogy „Jézus soha nem hagy el minket, és mindig megbocsát nekünk”.   

Szentmise a börtönné átalakított egykori kolostorban

A Regina Coeli olasz állami börtön a Vatikán tőszomszédságában fekszik a Tiberis partján, ahol eredetileg 750 fogvatartott számára van hely, de ahol jelenleg is mintegy 900 foglyot őriznek. A fogvatartottak férfiak és kétharmad részt nem olasz, hanem külföldi állampolgárok. Az épületet VIII. Orbán pápa emeltette 1642-ben kolostorként és a későbbi pápák bőkezűen támogatták az ott élő szerzetesek szolgálatát. Napóleon 1810-ben rendeletileg elűzte a kolostor lakóit, de a négy éves száműzetés után visszatérhettek a kármelita atyák, ám csak 1873-ig, amikor a frissen létrejött új olasz állam kiűzte a szerzeteseket és később a kolostort átalakították börtönné, csak a nevét hagyták meg: Mennyek Királyné Asszonya, Regina Coeli. Az egykori kolostor újabb kori börtöntörténetének emlékezetes mozzanata XXIII. János pápa látogatása 1958. december 26-án, Karácsony másnapján. Az akkor alig két hónapos pápa – 1958. október 28-án választották meg – először a börtönkolostor mögött, a Gianicolo dombon fekvő Bambin Gesù kórházat látogatta meg és utána kereste fel a börtönt. Hagyományt teremtett ezzel, mert utóda VI. Pál pápa 1964-ben kereste fel ezt a börtönt, míg II. János Pál pápa 2000-ben, a Nagy Jubileum évében.

Ferenc pápa negyedik alkalommal a fogvatartottak közt Nagycsütörtökön   

Ferenc pápa mégsem tőlük vette a szokást, mert ő már Buenos Aires-i érsek korában többször ellátogatott börtönbe, sőt volt, amikor a mostanihoz hasonlóan velük együtt ünnepelte a nagycsütörtöki in Coena Domini szentmisét, a lábmosás szertartásával együtt. Emlékeztetőül jelezzük, hogy Ferenc pápának ez a mostani a negyedik nagycsütörtöki börtönmiséje. Új pápaként 2013-ban fiatalkorúak börtönét kereste fel Rómában, majd a következő évben idősek otthonát látogatta meg az Örök Városban. 2015-ben a római Rebibbia nagybörtönben töltötte Nagycsütörtök estéjét a szertartásokkal, majd 2016-ban a Róma közeli Castelnuovo di Porto menekültközpontban migránsok lábait mosta meg. 2017-ben a Róma melletti Paliano börtönében végezte a nagyheti ünnepi szertartások nyitányát.

A tizenkét fogoly apostol közül nyolc katolikus, egy ortodox, két muzulmán és egy buddhista

Nagycsütörtökön délután négy előtt hagyta el a pápa a Szent Márta házat és két perc alatt máris a közeli Regina Coeli „fogvatartási intézménybe” érkezett. Először annak gyengélkedőjén a beteg foglyokat látogatta meg, majd a kápolnává átalakított Rotondában tartotta meg a nagycsütörtöki szertartást. A börtönlelkész választotta ki a foglyok közül azt a tizenkét személyt, akiknek a lábát megmosta Ferenc pápa. Közülük négy olasz, két Fülöp-szigeteki, két marokkói, és egy-egy moldáviai, kolumbiai, nigériai és Sierra Leone-i fogoly. Vallásilag a „tizenkét fogoly apostol” közül nyolc katolikus, egy ortodox, két muzulmán és egy buddhista.

Jézus a rabszolgák példájával tanít bennünket

Ferenc pápa a foglyokhoz intézett, szabadon fogalmazott beszédében Jézus kijelentésére utalt: „Példát adtam nektek, hogy tegyétek azt, amit én tettem veletek!”. A lábmosás abban az időben a rabszolgák dolga volt. Az emberek gyalog jártak, az utcák nem voltak aszfaltozva, mint most és porosak voltak. Így aztán piszkos lábbal léptek a házakba, ahol rabszolgák mosták meg a lábukat, mert ez a szolgálat az ő kötelességük volt. Jézus ezt a szolgálatot akarta betölteni, hogy példát adjon nekünk, miként kell egymást szolgálnunk. 

Jézus feje tetejére állítja a kor történelmi és társadalmi szokását, a mait is éppúgy

Beszéde másik gondolataként a pápa a Zebedeus fiak történtére utalt, akik „karriert akartak csinálni” a Jézus melletti helyek elfoglalásával. Jézus szeretettel tekint rájuk és azt mondja nekik, hogy nem tudják, mit kérnek. A nemzetek vezetői parancsolnak, kiszolgáltatják magukat, miközben ők jól élnek – idézte szabadon a pápa az evangéliumot. Gondoljunk csak a királyok és a kegyetlen császárok korszakára, akiket rabszolgák szolgáltak. De köztetek ne így legyen, szól nekik Jézus, hanem aki parancsol, az szolgáljon. Jézus feje tetejére állítja a kor történelmi és társadalmi szokását, a mait is éppúgy: az, aki irányít, ahhoz hogy jó vezető legyen, bárhol is van, szolgálnia kell! Képzeljük csak el, ha a császárok, az államfők, megértették volna Jézus tanítását, hogy a kegyetlen kormányzás helyett, emberek meggyilkolása és háborúk helyett, szolgáltak volna! Vannak emberek, akik nem könnyítik meg ezt a magatartást, gőgös és gyűlölködő nép, amelyik talán rosszat kíván magának, töprengett a pápa, majd így folytatta: de mi arra kaptunk meghívást, hogy szolgáljunk.

Jézus mindnyájunkkal kockázatot vállal

Vannak olyan emberek is, akik szenvednek, akiket leselejtez a társadalom, legalább egy időre, de Jézus odamegy hozzájuk, és azt mondja nekik: Te fontos vagy nekem, mert ő szolgálni jön hozzánk, és ennek az a jele, hogy Jézus ma itt a Regina Coeli börtönben szolgál. Tizenkettőt akart kiválasztani közületek, mint tizenkét apostolt, hogy megmossa a lábukat. Jézus mindnyájunkkal kockázatot vállal. Őt azért hívják Jézusnak, mert a másik lábát mossa meg, nem úgy, mint Pilátus, aki a saját kezét mossa meg. Jézus nem tudja mosni a kezeit, csak kockáztatni tud. Nézzetek csak erre a szép képre, amikor Jézus a tövisek közé hajol, hogy kivegye onnét az elveszett bárányt, azt kockáztatva, hogy megsebzi magát!

Ma bűnösként vagyok köztetek, mint ti, de Jézust képviselem, Jézus nagykövete vagyok – mondta a pápa. Amikor majd lehajolok hozzátok, gondoljatok erre: Jézus kockázatot vállalt ebben a bűnös emberben, hogy eljöjjön hozzám, hogy azt mondja, szeretlek téged. Ez Jézus szolgálata. Ő sohasem hagy el minket, nem fárad bele a megbocsátásba. Mert annyira szeret minket. Nézzétek, mint kockáztat! Most menjünk tovább ezzel a jelképes szertartással. Mielőtt még nekünk adná testét és vérét. Jézus tehát kockázatot vállal mindnyájunkért a szolgálatban, mert úgy szeret minket – zárta nagycsütörtök esti homíliáját Ferenc pápa a Regina Coeli börtönben.

(vl)         

 








All the contents on this site are copyrighted ©.