2018-03-31 13:50:00

Ferenc pápa imádsága a Via Crucis végén a Colosseumnál


Urunk, Jézus, tekintetünk feléd fordul, szégyen, bűnbánat és remény tölt el minket. Legnagyobb szereteteddel szemközt szégyen tölt el bennünket, mert hagytuk, hogy egyedül szenvedj a mi bűneinkért:

szégyen, hogy elfutottunk a próbatétel elől, bár ezerszer is azt mondtuk neked: „ha ők el is hagynak, én nem hagylak el soha”;

szégyen, hogy Barabást választottuk, s nem téged, a hatalmat, s nem téged, a látszatot, s nem téged, a pénz-istenséget és nem téged, az evilágiságot s nem az örökkévalóságot;

szégyen, hogy szájjal és szívvel kísértettünk téged mindannyisszor, amikor próbatétel előtt álltunk, s ezt mondtuk neked: „ha te vagy a messiás, mentsd meg magad, s mi hinni fogunk neked!”;

szégyen, hogy sok ember, köztük még a te szolgáid is, engedték félrevezetni magukat az ambíciótól és az üres dicsőségtől, elveszítve méltóságukat és első szeretetüket;

szégyen, hogy a mi nemzedékeink egy megoszlásoktól és háborúktól széttöredezett világot hagynak hátra a fiatalokra; egy olyan világot, melyet elemészt az önzés, ahol a fiatalok, a kicsinyek, a betegek, az idősek perifériára szorulnak;

szégyen, hogy már nem is szégyenkezünk;

Urunk, Jézus, add meg nekünk mindig a szent szégyen kegyelmét!

Tekintetünket bűnbánat is eltölti, mellyel a te beszédes csöndeddel szemközt irgalmasságodért könyörgünk:

bűnbánat, mely abból a bizonyosságból fakad, hogy csakis te tudsz megmenteni minket a rossztól, csakis te tudsz meggyógyítani minket a gyűlölet, az önzés, a gőg, a zsugoriság, a bosszú, az élvhajhászság, a bálványimádás leprájából, csakis te tudsz úgy átölelni minket, hogy visszaadod gyermeki méltóságunkat, és örülsz annak, hogy visszatérünk az atyai házba, az életbe;

bűnbánat, mely abból forrásozik, hogy átérezzük kicsinységünket, semmiségünket, hiábavalóságunkat, és amely engedi, hogy a meghívásra indító édes és mégis erős hívásod megsimogasson minket;

Dávid bűnbánata, aki nyomorúsága mélyén újra benned találta meg egyetlen erejét;

bűnbánat, mely szégyenünkből születik, mely abból a bizonyosságból születik, hogy szívünk mindaddig nyugtalan marad, amíg meg nem talál téged, s benned teljességének és nyugalmának egyetlen forrását;

Péter bűnbánata, akinek tekintete találkozott a tiedével, majd keserűen megsiratta, hogy megtagadott téged az emberek előtt.

Urunk, Jézus, add meg nekünk mindig a szent bűnbánat kegyelmét!

Legmagasabb fenséged előtt állva reménytelenségünk sötétségében felgyullad a remény lángja, hogy megtudjuk: irántunk érzett szereteted egyetlen mértéke a mértéktelenség;

a remény, hogy üzeneted ma is megannyi embert és népet ösztönöz arra, hogy higgyék el: csakis a jó győzheti le a rosszat és a gonoszságot, csakis a megbocsátás küzdheti le a dühöt és a bosszút, csakis a testvéri ölelés oszlathatja el a másikkal szembeni ellenségeskedést és félelmet;

a remény, hogy a te áldozatod ma is kiárasztja az isteni szeretet jó illatát, mely megsimogatja oly sok fiatal szívét, akik továbbra is neked szentelik életüket, s a szeretet és ingyenesség élő példáivá válnak ebben a mi világunkban, melyet elemészt a profit és a könnyű fizetség logikája;

a remény, hogy a megannyi misszionárius ma is kihívás elé tudja állítani az emberiség elaltatott lelkiismeretét, akár még az életüket is kockára téve, hogy a szegényekben, a leselejtezettekben, a migránsokban, a láthatatlanokban, a kizsákmányoltakban, az éhezőkben és a bebörtönzöttekben neked szolgáljanak;

a remény, hogy Egyházad, mely szent és bűnösökből álló, ma is – az elhiteltelenítésére irányuló megannyi kísérlet ellenére – olyan fény, amely megvilágosít, bátorít, felemel és tanúságot tesz az emberiség iránti végtelen szeretetedről, ami a másokért való élet modellje, az üdvösség bárkája és a bizonyosság s igazság forrása;

a remény, hogy a te kereszted, mely oly sok törvénytudó és képmutató sóvárságának és hitványságának a gyümölcse, a feltámadás forrása, ami a sír árnyait a napnyugtát nem ismerő Vasárnap hajnalának fényeivé változtatja át, megtanítva, hogy a te szereteted a mi reményük.

Urunk, Jézus, add meg nekünk mindig a szent remény kegyelmét!

Segíts minket, Emberfia, hogy levetkőzzük a balodra felfeszített lator, a rövidlátók és a romlottak pökhendiségét, akik csak egy kizsákmányolható alakot, egy kritizálható elítéltet, egy kinevethető legyőzöttet láttak benned, alkalmat arra, hogy a saját bűneiket valaki másnak, végül magának az Istennek a nyakába varrják.

(Dr. Török Csaba atya fordítása)








All the contents on this site are copyrighted ©.