Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Szentmise, liturgia

Húszezren vettek részt a Kolosszeumnál tartott keresztúton

Hívek igyekeznek a Via Crucis-ra - AP

31/03/2018 14:42

A vatikáni csendőrség adatai szerint több mint húszezren voltak jelen Nagypénteken este a Ferenc pápa vezetésével megtartott hagyományos Via Crucis-on a Kolosszeumnál. Eddig sosem látott biztonsági intézkedések kísérték a szertartást. Metáldetektorokkal felszerelt kilenc biztonsági ellenőrzési ponton keresztül léphettek be a hívek a lezárt területre és a tömegben nagy számban elvegyült civilruhás rendőr volt jelen. A magasszintű biztonsági intézkedések ellenére a húsvéti szertartásokra nem vezettek be módosításokat.  Ferenc pápát a Kolosszeumnál többek között Virginia Raggi római polgármester fogadta.

Fiatalok írták az elmélkedéseket

Idén a 14 stáció elmélkedéseit egy római gimnázium diákjai készítették Andrea Monda hitoktatójuk vezetésével. Ezek a fiatalok jelen voltak a Kolosszeumnál a kereszt hordozói között is. Elmélkedéseik témái között szerepeltek a csalódások, az igazságtalanságok, a bukások, de a bátorság, a remény és a szolidaritás is.

Szíria és Irak képviselői a kereszt hordozói között

A stációk között a háborús területeket képviselő személyek is hordozták a keresztet. Szíriából Riad Sargi, a Caritas munkatársa, aki családjával együtt vitte a keresztet. „Országunk népének, a gyermekek, az apák és az anyák minden szenvedését hordozzuk a kereszttel együtt” – nyilatkozta a vatikáni médiának. Irakból Genevieve Al Haday nővér vitte egy szakaszon a keresztet, amelyben „jelen van országom és az egész Közel-Kelet béke iránti reménye és keresztény vértanúinak emléke” – mondta.

A szertartás végén a Szentatya imádsággal zárta le a Via Crucis-t, majd találkozott az elmélkedések fiatal szerzőivel és hitoktatójukkal, aki segítette munkájukat.

(sv)

 

31/03/2018 14:42