Személyes vallomás Húsvétról – P. Vértesaljai László SJ jegyzete

Húsvét mindenekelőtt térélmény: becsukott szemmel kisgyerekként dús zöld fűben járok mezítláb és ujjaim között a harmatos fűszálak érintésére érzem az új Élet erejét. Húsvét a szívem lüktetése, ahogy a fiatal teológus Laci az Írás fölött rácsodálkozik Péter és János futására. Futnak Lélek-szakadva! Futnak az Életért, a Mesterért, hátha nincs veszve még minden, hátha igaza van az asszonyoknak! Egyszer mindenkinek megszólal ez a futás, ott állunk az üres sír szélén, de szívünk telve már a Föltámadottal. A Húsvét fényélmény, ahogy ellenállhatatlanul kúszik a liturgia fényfolyama a templomban Nagyszombat est-éjjelén. Húsvét az Exultet diadala, a világ legszebb énekéé, ahogy a kicsi gyertya libbenő lángja „szelíden árasztja az emberi nemre a megváltás fényét”. És igen, a Húsvét még annak előtte érintés-élmény, ahogy Nagycsütörtökön megmosom a sekrestyésünk lábát, ahogy Nagypénteken megcsókolom a felemelt Keresztet. 

Minden Húsvétvasárnap meghallgatom, legalább húsz éve, Rimszky-Korszakov „Nagy orosz Húsvétját”, Liszt „Resurrexit” tételét a Christus oratóriumából és végül a párizsi Notre-Dame nagyharangját, a Bourdont, ahogy jelt ad a többi kisebb harangnak és hallom az összesnek bolond és eszeveszett összecsengését, ahogy remegve száll a párizsi manzárdok felett az Örömhír és aztán Pierre Cochereau ujjai alatt megszólal az orgona, majd fölcsendül az „O filii et filiae” ősi húsvéti gregorián dallama. 

Húsvétkor eljön az idő, amikor egyedül vagyok a szobámban és sírok örömömben, mint egy kisgyerek az antaltelepi zöld fűben. Nagy hála van bennem, mert az Úr megváltott. Nem a világot, azt tudom, de hogy engem megváltott, azt érzem a csontomban is, átjárja a velőmet is! Húsvétkor…, nagyon szeretem az Istent! 

(vl)