2018-04-06 18:58:00

A Szentatya fogadta a CEDAL, a Latin-Amerika fejlődésével foglalkozó tanulmányi központ alapítóját


A pápa pénteken délben fogadta Henryane de Chaponay asszonyt, a tanulmányi központ alapítóját és 9 tagú küldöttségét Párizsból. Köszönetet mondott a békéért, az emberi jogokért, a környezet védelméért és egy emberségesebb és testvériesebb társadalom növekedése érdekében végzett tevékenységükért. Elismeréssel szólt Chaponay asszony fáradhatatlan kreativitásáról, amely a „Párbeszéd az emberiséggel” kezdeményezésén keresztül gyümölcsöket hozott. Ezeknek a találkozóknak a célja, hogy a politikát újra az emberiségre irányítsák és olyan társadalmat építsenek, amely törődik közös otthonunkkal. Fontos elősegíti az együttélést az egyszerűségben, a jószándékban, a testvériségben, valamint a tisztelet és a találkozás kultúrájára nevelni, amely az egyetlen eszköz, amelynek segítségével az emberi ideálnak megfelelő jövőt lehet építeni – mutatott rá Ferenc pápa.

A Laudato si’ k. enciklika és számos üzenet, valamint az Amazóniával foglalkozó szinódus összehívásával a pápa annak a reményének adott hangot, hogy az emberiség története a felszabadulás, a növekedés, az üdvösség és a szeretet kibontakozásává válhat (vö. Laudato si’, 79).

A Cedal missziója

A Cedal küldetése, hogy elősegítse az átfogó emberi fejlődést elsődleges hangsúlyt helyezve a nevelésre a lakosság leghátrányosabb rétegeiben, továbbá hogy az evangelizáció által átalakítsa a kolumbiai társadalmat. A Cedal tevékenységét olyan pedagógiai szemlélettel valósítja meg, amely a részvételi és közösségi demokratizálás irányába mutat a történelmi igényeknek és a keresztény etikának megfelelően.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.