2018-04-07 13:15:00

Ferenc pápa fogadta az Emmánuel Közösség tagjait: Legyetek egy kifelé nyitó egyház főszereplői


A Szentatya szombaton délelőtt fogadta a Vatikánban az Emmánuel Közösség ötszáz tagját. Hozzájuk intézett beszédében azt kérte, hogy fáradhatatlanul vigyék el Isten irgalmasságát mindenkinek, elsősorban a szegényeknek, és a pápa óhajának megfelelően legyenek az ún. kilépő egyház főszereplői. Maradjatok Krisztusban gyökerezve, szilárd benső életeteken keresztül, bízva a Szentlélekben, aki segít törékenységünkben és missziós küldetésünkben. Őrizzétek meg szívetekben a vágyat, hogy átadjátok másoknak az evangélium örömét. Az egyház számít rátok, számít Isten Szavához való hűségetekre, szolgálatkészségetekre és tanúságtételetekre, melyet átalakít a Szentlélek – mondta Ferenc pápa.

Az Emmánuel Közösség

Az Emmánuel Közösség Krisztushívők pápai jogú, nemzetközi nyilvános társulása. Statútumát a Szentszék 2009-ben véglegesen jóváhagyta. Kezdetei 1972-re nyúlnak vissza, amikor Franciaországban Pierre Goursat és Martine (Lafitte) Catta a karizmatikus megújulással találkozva rendszeresen összejöttek imádkozni. Hozzájuk egyre többen csatlakoztak, így mára a közösség az öt kontinens 60 országban mintegy 10.000 tagot számlál. Önmagukat világban élő közösségként határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a tagok többsége megmaradt eredeti foglalkozásában, és igyekszik ebben a környezetben hiteles módon megélni hitét, valamint tanúságot tenni Isten szeretetéről, Jézus Krisztus szabadításáról.

A közösség Magyarországon

A közösséghez a Szentlélekben megkeresztelkedett, különböző "életállapotú" hívők tartoznak: házas férfiak, nők, egyedülállók, Isten országáért szűzi életet vállalók és papok.  Magyarországra Marik József és Erzsébet révén 1992-ben került az egyre növekvő közösség, jelenleg százharminc fő körül van a különböző szinten elkötelezettek száma. A közösség lehetőleg egyes plébániákhoz kötődve működik, elsősorban Budapesten van jelen, de a Kaposvári és a Székesfehérvári Egyházmegyében is megtalálhatóak. A magyar közösséghez tartozik a Vajdasági csoport is.

(forrás: Emmánuel Közösség)

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.