Tiszta lappal újrakezdeni: Ferenc pápa találkozott az irgalmasság misszionáriusaival

A Szentatya kedden délelőtt fél tizenegykor fogadta az Apostoli Palotában az irgalmasság misszionáriusait, akikhez hosszú beszédet intézett, majd szentmisét mutatott be nekik a Szent Péter-bazilikában.

Az irgalmasság szentévében megkezdődött szolgálatuk folytatását kérte a pápa, amelynek gyümölcseként sok megtérésről szerzett tudomást, és ez örömmel tölti el. A Szentatya beszédében támpontokat adott a papoknak, hogy miként közvetítsék az Atya irgalmasságát a bűnbánó híveknek. Izajás próféta szavaira utalva az irgalmasság, a vigasz, a szeretet, a bűn, a gyónás aspektusait elemezte.

Mi Isten munkatársai vagyunk

Az Úr megvigasztalja népét és irgalommal van szegényei iránt. A jóindulat, a vigasz, a közelség, az örök szeretet ígérete mind olyan kifejezés, mely az isteni irgalmasság gazdagságát hivatott jelezni. Pál apostol a Korintusiakhoz írt levelében arról beszél, hogy mi Isten munkatársai vagyunk (vö. 2Kor 6,1-2). Az üzenet, amit Krisztus nevében viszünk az, hogy béküljünk ki Istennel. Apostolkodásunk felhívás arra, hogy keressük és megkapjuk az Atya bocsánatát. Istennek szüksége van olyan emberekre, akik elviszik a világba az ő megbocsátását és irgalmasságát. Ugyanezt a küldetést bízta a feltámadt Úr a tanítványokra Húsvétkor. „Békesség nektek. Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt és folytatta: Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad” (Ján 20,21-23). Ez a kezükbe helyezett felelősség megkívánja a papoktól, hogy a küldetéshez illő következetes életet folytassanak – emlékeztetett a pápa.

Isten megkönyörült rajtunk

El kell ismernünk bűnösségünket, és az Úr kegyelme révén irgalmat nyerünk. Ebből kiindulva kell fölfedezni az evangélium lényegét. A pápa hozzáfűzte, hogy ő gyakran időzik el annál a mondatnál, amit Szent Pál mond Timóteushoz írt első levelében: „Isten megkönyörült rajtam” (vö. 1Tim 1,13). Ez bátorságot önt belé, érzi általa az Atya ölelését. Ezért szívesen ismételgeti, mert erőt ad neki, és mert ez az igazság. A pápa is elmondhatja magáról, hogy Isten megkönyörült rajta. Ez tehát a kulcsa annak, hogy Isten munkatársaivá váljunk. A papoknak nem szabad más fölé helyezniük magukat, mintha bűnös testvéreik bírái lennének – figyelmeztetett a Szentatya.

Isten elénk siet, ő az üdvözítő

Kedvelt szokása Ferenc pápának az új szavak kitalálása. Legújabb neologizmusa  primerear szó (utalva a primavera, tavasz kifejezésre), mely azt fejezi ki, hogy Isten elénk jön, vár minket. A kiengesztelődés nem egy saját kezdeményezés, vagy önnön fáradságunk gyümölcse. Ha így lenne, akkor egyfajta neo-pelagianizmusba esnénk, amely túlbecsüli az embert és elfeledkezik arról, hogy Isten az üdvözítő, nem pedig mi. Övé a kezdeményezés, ő megelőz minket a szeretetben.

Nem szabad faggatni a gyónó embert

Amikor pedig egy gyónó hívő jön hozzánk, fontos tudnunk, hogy benne már láthatjuk az isteni szeretettel való találkozás gyümölcsét. A papi szívnek meg kell éreznie annak az embernek a csodáját, aki találkozott Istennel és megtapasztalta kegyelme hatékonyságát. A papok feladata az, hogy támogassák Isten kegyelmének e működését. Olykor azonban előfordul, hogy a pap a viselkedésével ahelyett, hogy közelebb hozná a bűnbánót, eltávolítja azt. Nem kell szégyenérzetet keltenünk abban a személyben, aki már beismerte bűnét és tudja, hogy hibázott. Nem kell faggatni ott, ahol az Atya kegyelme már közbelépett. Nem szabad megsérteni egy személy szent helyét, ahol Istennel lép kapcsolatba. Ferenc pápa ekkor a tékozló fiú példabeszédére utalt. Isten olyan, mint az apa, aki várja haza tékozló fiát, nyugtalan a szíve, amíg rá nem talál elveszett gyermekére. Amikor egy gyónó járul a pap elé, olyan szemmel kell tekinteni rá és úgy kell meghallgatni, hogy ezáltal megérezhesse Isten szeretetét, aki mindig és mindenek ellenére megbocsát.

Az elhagyatottság fölött ott áll Isten szeretete

A megbocsátás révén felszabadul az ember, visszanyeri örömét és élete értelmét, visszakapja méltóságát. Loyolai Szent Ignácra hivatkozva a pápa így buzdított: a kiengesztelődés szentsége legyen kedvező pillanat arra, hogy megérezzük és növeljük a belső vigaszt, ami a keresztény útját lelkesíti. Fájdalmas tapasztalat, mely mindenki életében előfordulhat, ha úgy érezzük, magunkra hagytak minket, hogy elhagyott minket az Isten. Ez csalódást, bánatot, olykor elkeseredést és depressziót vált ki az emberekből. Az elhagyatottság minden formája ugyanakkor paradox módon a szeretet tapasztalatába illeszkedik.

Hihetetlennek tűnik, de Isten nem feledkezik el népéről, a kezére „tetoválta” a nevünket. Ahogy nem feledte el Jeruzsálem falait, úgy Isten továbbra is felkínálja nekünk az üdvösséget és segítségünkre siet. A szeretetnek ezt a bizonyosságát kell megerősíteni minden egyes gyónó emberben, hogy legyen erejük hinni és remélni. A képességet, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre, mert Isten mindig kézen fog és előre visz minket. Az irgalmasság kézen fog, és megtölt bennünket a bizonyossággal, hogy Isten szeretete legyőzi a magányt és az elhagyatottságot. Ezt kell közvetíteniük az irgalmasság misszionáriusainak is.

 (gá)