Ferenc pápa homíliája Molfettában: Nem elegendő a szeretet műve, hanem kell a mű szeretete is

A napi szentmise olvasmányai alapján tanított Ferenc pápa a homíliájában a keresztény élet két központi eleméről, melyek a Kenyér és a Szó. Az olvasmány ugyanis Pál apostol megtérését mondja el az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 9,1-20), melyben az őt földre verő mennyi fényesség után szózatot hall, mely elindítja őt megtérése útján. Az evangéliumban (Jn 6,52-59) pedig a kafarnaumi eucharisztikus beszéd végét halljuk, melyben Jézus saját testéről és véréről beszél, amit enni és inni kell, s cserébe ő örök életet ad.

„Nem elegendő a szeretet műve, hanem kell a mű szeretete is”

Ferenc pápa homíliájában don Tonini életművének az üzenetével olvasta a szövegeket, mintegy annak a jeleként is, hogy mennyire hat rá ennek a dél-olasz püspök-pásztornak a példája. A kenyér alapvető szükséglet az élet számára, amit Jézus az evangéliumban az élet kenyereként nyújt át nekünk, jelezve, hogy e kenyér nélkül szinte semmit sem tehettünk. Ez azt jelenti, hogy életszerű, személyes  kapcsolatba kell lépni Jézussal. Az eucharisztia ezt a legmélyebb közösséget teremti meg, hiszen a keresztény élet ettől az asztaltól indul el, ahol Isten jóllakatja a szeretetünket. Nélküle, az élet kenyere nélkül minden erőfeszítés üres marad az egyházban, ahogy don Tonino mondta: „Nem elegendő a szeretet műve, hanem kell a mű szeretete is”. Ha hiányzik a szeretet, vagyis az Eucharisztia, amiből a művek születnek, „minden lelkipásztori elkötelezettség csak petárdázás marad” – utalt a pápa ismét a nagyszerű apuliai püspökre.

„A szentmise után már nem magunknak élünk, hanem másoknak”

Jézus azt kéri tőlünk- magyarázta a pápa, hogy vegyük őt magunkhoz, együk a testét, mert így lesz ő megtört kenyér számunkra. Aki pedig őt veszi, maga is megtört kenyérré válik mások számára, hiszen így már nem a gőg kovásza keleszt meg bennünket, hanem az a szándék, hogy másokéi legyünk. Az Eucharisztiából élet fakad – szögezte la pápa, és az élet a keresztény márkajele. A misék után minden templomra ki lehetni írni hirdetésként, hogy a szentmise után már nem élünk magunknak, hanem másoknak. Rögtönözve hozzá is tette azonnal: milyen szép is lenne, ha e látogatás után az egyházmegye minden templomában kiírnák ezt Don Tonino felhívásaként: „A szentmise után már nem magunknak élünk, hanem másoknak”.

Álljunk mi is az Úr szolgálatába

Don Tonino így élt, pásztor-püspökként egy lett a népével, s olyan Isten népéről álmodott, mely éhes az Urára és észreveszi Krisztus testét a nyomorúság, a szenvedés és a magány tabernákulumaiban is. Az Eucharisztia ugyanis nem viseli el az otthon-ülést. Arról van szó, hangsúlyozta a pápa, hogy vajon megelégszünk-e azzal, hogy az Úr kiszolgáljon bennünket, vagy pedig mi is felkelünk az asztal mellől, hogy az Urat szolgáljuk.

A béke valójában a közös étkezésből születik meg

Az Élet Kenyere és a megtört, a mások szolgálatába álló Kenyér témája után a pápa a Béke Kenyeréről beszélt. Ez a kenyér nem arra való, hogy az ember félrevonuljon vele és egyedül fogyassza el. A béke valójában a közös étkezésből születik meg. Ezért kell odaülni mások, különféle emberek közé, hogy felfedezzük az arcukat és megszemlélve meg is simogassuk azokat – bátorított a pápa. Ahogy Tonino atya mondta: „a háborúk fészke az arcok elmosódása és megszűnése”. Mi pedig megosztjuk egymás között az egység és a béke kenyerét.

Jézus nem megfontolásokat kér tőlünk, hanem a megtérésünket       

A kenyér mellett az Igéről, Isten Szaváról is beszélt a pápa. A legnagyobb nehézség abban áll, hogy rögtön nekiállunk vitatkozni a szavak fölött. Jézus szava nem arra való, hogy vitatkozzunk róla, hanem hogy járjunk benne.  Ezért kérte don Tonino Húsvét táján erővel, hogy most a szavak után jöjjenek a tények. Hagyjuk el a szakemberek, az aggodalmas könyvelők zavarkeltését, és végül keljünk fel és mozduljunk meg. Jézusnak végül is nem számítgatásokkal, de nem is pillanatnyi hangulatunkkal válaszolunk, hanem életünk igenjével. Ő nem megfontolásokat kér tőlünk, hanem a megtérésünket.      

Az Úr Szava felemel, elindít és megtart

Pál apostol megtérésének a történetéből a pápa azt emelte ki, hogy Saultól az Úr az élete kockáztatását várta. Induljon el, menjen be a városba és ott majd megmondják neki, hogy mit kell csinálnia. Mindenekelőtt nem maradhat a földön fekve, keljen fel, ahogy don Tonino mondta: „Talpra! A feltámadt Úr előtt csak állni lehet!” Aztán be kell menni a városba, nem maradhatunk egyedül, keresni kell a másikat, a többieket, méghozzá Cirenei Simon örömével. Ferenc pápa végül Saul példáját rajzolta meg, aki felkel, bemegy a városba, mindenben követi az Úr szavát. Ilyen az Úr szava: megszabadít, felemel és elindít előre. Nem leszünk saját bravúrjainak világbajnokai, hanem Jézus igazi tanúságtevői a testvéreink fölött.

(vl)