2018-04-23 14:49:00

Ferenc pápa papszentelési homíliája: Legyetek irgalmasok!


Ferenc pápa április 22-én, Jó Pásztor vasárnapján délelőtt a Szent Péter bazilikában 16 diakónust pappá szentelt. A 16 diakónus közül tizenegyet szentelt Ferenc pápa saját római egyházmegyéje számára. A szentelendők közül hatan a Redemptoris Mater missziós egyházmegyei szeminárium növendékei, öten a római Nagyszemináriumban tanulnak, négyen a Tanítványok Családja papnevelde szeminaristái, egy pedig a Don Orione Intézet diákja.

Ti az Újszövetség valódi papjaivá váltok

Jézus az Újszövetség egyetlen főpapja és benne minden keresztény papi néppé lett –kezdte homíliáját a pápa. Mégis akarta az Úr, hogy az ő papi népéből egyeseket a saját nevében különleges közösségi szolgálatra hívott az összes többi egyháztag  javára. Jézus, aki maga az Atya küldötte, először apostolokat rendelt, aztán püspököket, majd melléjük segítőtársként presbitereket. Érett megfontolás és imádság után most felemelünk benneteket a papi rendbe, hogy Krisztus, a Mester, a Pap, a Pásztor szolgálatában együttműködjetek vele Krisztus teste, az Egyház építésében. Ti az Újszövetség valódi papjaivá váltok, egységben püspökeitekkel, mint igehirdetők és a liturgia szolgái, főként az Úr áldozatának bemutatásával, eggyé váltok püspökeitek küldetésében.

Szóval és példával építsétek Isten Házát

A Szentatya arra buzdította a felszentelt papokat, hogy továbbra is lelkesen olvassák a Szentírást és tanítsák azt Isten népének. Legyen az számukra igazi táplálék, öröm és támasz Krisztus híveinek. Szóval és példával építsétek Isten Házát, ami az egyház. Szolgálatuk által a hívek lelki papsága teljessé válik, mert az Krisztus áldozatával egyesül a kezük által az egyház nevében, mint vértelen áldozat az oltáron.         

Kérlek benneteket, ne fáradjatok bele, hogy irgalmasok legyetek

A keresztséggel kapcsoljátok az új híveket Isten népéhez, a bűnbánat szentségével pedig bocsássátok meg a bűneiket, Krisztus és az Egyház nevében. Ferenc pápa ekkor külön hozzáfűzte: Kérlek benneteket, ne fáradjatok bele, hogy irgalmasok legyetek. Gondoljatok saját bűneitekre, nyomorúságaitokra, amiket Jézus megbocsát. Legyetek tehát irgalmasok! A szent olajjal kenjétek meg a betegeket és az egész napot szenteljétek meg az imádságaitokkal. Végül arra kérte őket, hogy örömmel szolgáljanak, egyes-egyedül azzal a szándékkal, hogy az Úr tetszését keresik, Isten hűséges és szent népe javára.  

(vl)   








All the contents on this site are copyrighted ©.