Megjelent Németországban egy magyar kutató könyve egy német ciszterci szerzetes által írt középkori enciklopédiáról – interjú a szerzővel, Berzeviczy Klára adjunktussal

Értesültünk arról, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Germanisztikai Intézetének adjunktusának a közelmúltban egy ciszterci szerzetes által írt középkori német nyelvű enciklopédiáról jelent meg kötete. Milyen kéziratról van szó?

A kötet a modenai Nemzeti Tudományos, Irodalmi és Művészeti Akadémia támogatásával és az Akadémia tudományos könyvei sorozatában, a Berlini Frank und Timme kiadónál jelent meg. A címe „Michael Baumanns Naturbuch”. Egy egyetlen kéziratban fennmaradt 15. századi műről van szó, ami a 13. századi latin nyelvű enciklopédia irodalom legjelesebb alkotásai közül kettőnek német nyelvű összedolgozása és kiegészítése más teológiai és eddig azonosítani nem tudott orvosi művek alapján.

A 211 fólióból álló kézirat magánkézben van. Szerzőjéről, megbízójáról és befejezésének dátumáról a mű végén szereplő zárszó (kolofon) ad felvilágosítást: A Bronnbachi Ciszterci Apátság egy szerzetese Michael Baumman készítette el a művet 1478-ban III. Johann Wertheimi gróf megbízásából. A gróf másodszülöttként maga is egyházi pályára lépett és kölni kanonok lett. Csak bátyja halála után tért vissza Wertheimbe és vette át apja halála után 1454-től a grófság irányítását 1497-ig. Mivel nem nősült meg, vele kihalt a Wertheimi grófok ún. idősebb ága. Sajnos a szerzőről, Michael Baumannról, egyelőre több adat nem áll rendelkezésünkre, mint amit saját maga említ műve végén. A ma már nem működő apátság Würzburgtól kb. 46 km-re található, Baden-Württemberg Tartományban. A Naturbuch műfaji meghatározás pedig arra utal, hogy olyan középkori enciklopédikus jellegű műről van szó, amelynek célja a teremtett világ egészének és a Teremtőnek bemutatása.

Bemutatná röviden a kézirat tartalmát?

Michael Baumann a művét 20, általa könyvnek (Buch) nevezett részre osztja, ma ezeket inkább könyvfejezeteknek mondanánk. Az egyes könyvek elején növényi ornamentikával díszített ún. Fleuronnée-iniciálék állnak. A könyveken belül pedig az egyes abc sorrendben említésre kerülő fejezetek elején felváltva kékre és pirosra színezett nagybetűk állnak. A fejezeteket azonban nem a német nevüknek megfelelően, hanem a mű latin forrásaiban szereplő elnevezések szerint sorolja fel. Az általa könyvnek nevezett egységek sorrendjét pedig tudatosan úgy alakítja, hogy az alacsonyabb rangútól haladjon a magasabb rangú, élettelentől az élő, testitől a szellemi felé, tehát egyfajta emelkedő struktúrája legyen a műnek. Így az egyes könyvekben először a világ országait mutatja be, majd a drágaköveket, fémeket, növényeket, fűszereket és gyógynövényeket, fákat és gabona féléket, rovarokat és férgeket (de ide sorolja pl. a békát és a csigát is), majd kígyókat (ahol pl. a teknősbékát és a skorpiót is említi), tenger halait, tengeri csodás lényeket (pl. krokodilus, víziló, delfin), madarakat, négylábú állatokat, vad embereket (mint pl. amazonok, óriások). Ezt követi a kézirat legterjedelmesebb és a legtöbb használatra utaló része, a 14. könyv az ember anatómiájáról, betegségekről és azok gyógymódjairól. Majd következik a négy elem bemutatása, a csapadékok, a csillagok és végül a 18-20 könyvekben az emberi lélek bemutatása, az angyaltan és végül az Istentan.

Milyen kultúrtörténeti jelentősége van ennek a kéziratnak?

Mint említettem a kézirat fő forrása két 13. századi latin nyelvű enciklopédia, a Brüsszel környékén született domonkos szerzetes Thomas Cantimpré ›Liber de natura rerum‹ című műve és az angol ferences szerzetes Bartholomaeus Anglicus ›De proprietatibus rerum‹ című munkája. Thomas Cantimpré enciklopédiájának egyes változatait többször is lefordították németre a középkor során. Ezek közül a legelterjedtebb a 14. században élt regensburgi kanonoknak Konrad von Megenbergnek a munkája, amely számos kéziratban maradt ránk. Ezen kívül a 15. században, Saulgau helység jegyzője Peter Königschlacher is készített egy fordítást, ami szintén egyetlen kéziratban maradt ránk. A legkorábbi, 13. századi fordítása pedig egy közép holland fordítás a neves költőtől Jacob van Maerlant-tól.

Bartholomaeus Anglicus enciklopédiájának noha olasz, francia, provencali, spanyol, angol és holland fordításait ismerjük, németre csak a teológiai részeit fordították: a lélektant az említett Konrad von Megenberg, illetve német fordításai léteznek Hugo Ripelin von Straßburg 13. századi latin nyelvű teológiai művének, melyben felhasználta Bartholomaeus Anglicus lélek- és angyaltanát.

Michael Baumann azonban nem csak Thomas Cantimpré majdnem teljes enciklopédiáját fordította le, hanem azt kiegészítette Bartholomaeus Anglicus művéből vett három, az országokról szóló, az angyal- és Istentant tartalmazó könyvekkel. Ezen kívül a bronnbachi cisztercita több könyvet, így a drágakövekről, ércekről, és a különféle növényekről szóló három könyvet is kiegészíti Bartholomaeus Anglicustól vett információkkal és fejezetekkel. Így Michael Baumann műve egyértelműen a legfontosabb német nyelvű recepciója az angol ferences enciklopédiájának.

Mik a további kutatás tervei?

Jelenleg egy 16-17. századi német nyelvű útleírásokban a török kori Magyarország egyházi és vallási helyzetéről alkotott képet bemutató cikken dolgozom. De távlati terveimben szerepel egy német nyelvű 17. századi passiójáték kéziratának vizsgálata is.

(sv)