2011-09-17 15:13:52

Molnár Antal történész a Római Magyar Akadémia új igazgatója – bemutatkozó beszélgetés a Vatikáni Rádió stúdiójában


RealAudioMP3 2011. szeptember elsejétől Molnár Antal történész vezeti a nagy hagyományokkal rendelkező intézetet. A beszélgetésben rámutat arra a sokrétű tevékenységre, amelyet a 84 éves Akadémia folytat. Célja egyrészt, hogy megismertesse a magyar kultúra gazdag világát az olasz közönséggel, továbbá helyet ad a történettudományi kutatásoknak, valamint fontos vonatkozási pont szerepét tölti be a római magyar közösség körében.

Molnár Antal történészt sajátos kapcsolatok fűzik a jezsuita rendhez: augusztus 31-ig a magyar rendtartomány levéltárának vezetőjeként is működött. A közelmúltban jelent meg P. Szabó Ferenc jezsuitával közösen írt kötete Bangha Béla SJ emlékezete címmel, amelyben a két szerző a sajtóapostolkodás nagy magyar alakjának állít emléket.

Molnár Antal történész tanított többek között az Eötvös József Collegiumban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történeti Intézetében. Az ELTE BTK Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszékének előbb adjunktusa, majd docense volt. 2011-től a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének mb. igazgatóhelyetteseként működött. 2008-tól az MTA Történettudományi Bizottságának titkára.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.