közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:
Vatikáni Rádió

Honlap / Kultúra és társadalom

Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? – P. Szabó Ferenc jegyzete


Március 12-én, Rómában, a Pápai Biblikus Intézetben tartott előadást a világszerte ismert magyar származású tudós, Vermes Géza. Ennek kapcsán tesszük közzé Szabó Ferenc jezsuita a Távlatok c. folyóiratban, 1998-ban megjelent cikkét.

„Ezzel a címmel jelent meg 1994-ben a Holnap Kiadónál Michel Baigent és Richard Leigh angol újságírók 1991-es angol könyvének magyar fordítása. Fél évszázaddal a qumráni (kumráni) felfedezések után hasznos lesz, ha helyre igazítjuk ezt a felületes és ferdítő könyvet. A borítón még ezt olvassuk: „Az évszázad vallási botrányának szenzációs története.” A szerzőpáros „szenzációs leleplezésén” mosolyog a szakember. Az újságírók lényegében az amerikai Robert Eisenmann „kutatásaira” támaszkodnak, akinek a holt-tengeri tekercsek értelmezésénél az volt a szándéka, hogy elvitassa Jézus és az őskereszténység eredetiségét a kumráni szektához viszonyítva. Különösen is igazságtalan mindaz, amit vádként a neves francia domonkos, Roland de Vaux számlájára írnak, rosszhiszeműséggel gyanúsítva őt: ti. hogy készakarva elrejtett bizonyos tekercseket a kutatók elől, nehogy a kereszténység valódi eredetére vonatkozó kellemetlen igazság kiderüljön.

Nincs itt szándékunkban az, hogy sorra vegyük a kérdéses könyv ferdítéseit. Inkább – néhány szakmunkára támaszkodva1 – a felfedezések jelentőségére világítunk rá; főleg a holt-tengeri tekercsekből elénk rajzolódó, valószínűleg esszénus szekta és az őskereszténység tanításának és gyakorlatának párhuzamait és ellentéteit emelve ki.

Közismert, hogy 1947-ben véletlenül talált rá egy beduin azokra az első agyagkorsókra, amelyekben ószövetségi szentírási tekercseket és más iratokat rejtett el az a közösség (szekta), amelynek települését azóta kiásták. A Holt-tenger észak-nyugati partjánál, Jerikótól nem messze élt ez a közösség, amelyről Josephus Flavius, Philón és az idősebb Plinius is írt, és amelynek „kolostorvároskája” minden bizonnyal 68-ban, a római–zsidó háborúban pusztult el. 1947 és 1956 között tizenegy barlangban számos, felbecsülhetetlen értékű pergamen- és papirusztekercset fedeztek fel a régészek és biblikus szakemberek. A részint bibliai, részint profán iratok (nagyon sok köztük a töredék!) nagy értékét elsőnek 1947–48-ban E. Sukenik, J. C. Trever és W. F. Albright ismerték el. Azóta a felfedezéseknek óriási irodalma lett. Szaktudósai között van a magyar származású Vermes Géza is, akire itt is hivatkozom.

Mindenekelőtt felsorolom a fontosabb leleteket (vö. H. Haag: Bibliai lexikon, 1989: Kumrán).

I. Bibliai kéziratok. A legfontosabb a csaknem teljes Izajás-tekercs, amelyet 1950-ben tettek közzé. Később egy másik Izajás-töredéket is kiadtak. Előkerült Habakuk első két fejezete a hozzá írt magyarázatokkal. Egyébként a barlangokban a héber Ószövetség minden könyvéből kerültek elő töredékek (Eszter kivételével.) A 11. barlangban egy zsoltártekercs jelentős részére bukkantak. (4 méter hosszú!) Minden jel arra mutat, hogy a kumráni közösség legkedveltebb bibliai könyvei a Másodtörvény, valamint Izajás és a zsoltárok voltak.

II. Biblián kívüli iratok. Szentírás-kommentárok (Habakuk 1–2, Mikeás). A közösség vezetője, „az igazság tanítója” fűzött kommentárokat a bibliai könyvekhez, főleg a zsoltárokhoz; de ezenkívül saját zsoltárai is voltak. Fontos felfedezés volt az első barlangban a Közösségi szabályzat, amelyet 1951-ben adtak ki Manuel of Discipline címen. A Szabályzat 11 hasábban, teljes egészében megmaradt. Leírja a közösség fegyelmi rendjét, rávilágít a szekta világszemléletére és lelkiségére, amiről még szó lesz. A Damaszkuszi irat is ide tartozik; ebből a XIX. század végén Kairóban találtak már egy teljes szöveget (1910-ben adták ki). A Háborús szabályzat-ot kezdetben Sukenik professzor „A világosság fiainak harca a sötétség fiai ellen” címmel látta el. A közösség zsoltárai; lehet, hogy ezeknek szerzője az igazság tanítója volt, aki kisajátítja Jeremiás, Izajás, Jób és más ószövetségi könyvek szavait. Kumránban felszínre kerültek még apokrif iratok (Jub, Hén, Test XII), imaszíjak, levelek és osztrakonok (írásra használt cserépdarabok), szerződések, szír-palesztin szövegek és egy ritka réztekercs teleírva.

Szakértők szerint a tekercsek a Kr. előtti I. vagy II. századból származnak. A bibliai kéziratok (hasonlók a héber maszoréta szövegekhez) egy évszázaddal régebbiek az eddig ismert legrégibb héber kódexeknél. A legtöbb kutató a kumráni közösséget azonosítja az esszénus szektával. Khirbet Qumránban valószínűleg a Kr. előtti II. században létesült a „kolostorvároskájuk”. Esszénus eszmék mellett iráni és püthagoreus hatások is észlelhetők az itt talált közösségi iratokban. A Szabályzat leírja a közösség életét. Mózes törvényét kell követni úgy, ahogy a szekta vezetői értelmezik. A tanításban szó van a két lélekről, a két útról, a világosság és a sötétség, a jó és rossz szellemek harcáról. Ez a dualizmus nem feltétlen, mert a szekta felfogása szerint (eltérően az iráni szemlélettől) mindent Isten teremtett (tehát nincs a rossznak külön princípiuma), és végül Isten ítélkezik minden fölött. A bűnök és a büntetések listáját végül egy himnusz zárja le. A szekta tagjai, a „világosság fiai”, amint ez a Háborús szabályzatból kitűnik, a végső időkben az egész világ ellen harcba szállnak. E harcban nagy szerep jut a papoknak. A kumráni közösség nem ismeri a Jézus által hirdetett egyetemes emberszeretetet. Csak a szekta tagjai tartoznak az Isten tetszését élvező izraeliták közé; mindenki más, akár zsidó, akár pogány, a sötétség fia, akit gyűlölni kell, gonosz tetteik miatt meg kell vetni őket; Isten majd elpusztítja őket az utolsó ítéletkor. A közösségnek saját naptára volt. A levita tisztaságot másképpen értelmezték, mint az ortodox zsidók. Hittek a boldog halhatatlanságban. A tagok vagyonközösségben éltek, mint az őskeresztények. Szigorúan ügyeltek a rituális tisztálkodásra, valószínűleg a cölibátust tartották normálisnak. A papok az első helyet foglalták el a közösségben. A szervezetben van hasonlóság az őskeresztényekkel (vö. tizenkét apostol, akik közül hármat „oszlopnak” tekintettek, Gal 2,9). A szekta egy papi és egy királyi messiást várt. Eszkatológikus várakozásában van hasonlóság az őskeresztények parúziavárásával. Közösségi étkezésük különbözött az őskeresztények „kenyértörésétől”.

Egyes kutatók pl. A. Dupont-Sommer, A. P. Davies, E. Wilson vagy a tanulmányom elején említett R. Eisenmann eltúlozták a kumráni közösség és az őskereszténység közötti hasonlóságokat. Wilson pl. azt állította, hogy a kumráni esszénusok és Jézus, ill. az első keresztények közötti kapcsolat így határozható meg: „egy és ugyanazon mozgalom két fázisa.” De a tudósok nagy többsége az elmúlt fél évszázad kutatásai alapján sokkal árnyaltabban fogalmaz, mérsékeltebb álláspontot foglal el. A részrehajlással egyáltalán nem vádolható világhírű szakember, Vermes Géza most magyarul is megjelent könyvében (Jézus és a judaizmus világa, IX. fej.) felsorakoztatja és mérlegeli a kumráni iratok és az Újszövetség közti párhuzamokat: eszkatológikus várakozás, igazi Izráel, az Ószövetséghez való viszony, a Templomhoz való viszony, hasonlóság a szervezet és a szokások terén; majd így következtet (201. old.): „A fenti vizsgálódások alapján megfogalmazható egy fontos következtetés. Amennyiben a tekercseknek egyáltalán volt hatásuk az Újszövetségre – és okunk van feltételezni, hogy volt –, ez a hatás nyilván nem magát Jézust érte, akinek a qumráni doktrína nagy része mindenképpen idegen volt, ha nem is éppen visszatetsző, hanem Pált, Jánost és az új egyház más vezető alakjait. A tekercsek haszna, hogy így mondjam, az lehet, hogy az apostoli kor kereszténysége új megvilágításba kerül, és főként az mutatkozik meg az eddigieknél tisztábban, méghozzá negatív módon, hogy Jézus mi nem volt, nem pedig az, hogy mi volt.”

Vermes szakszerű elemzéseinek ez a végkövetkeztetése elégséges válasz a M. Baigent és R. Leigh könyve végén (314. old.) olvasható végkövetkeztetésre, amely a közel-keleti három nagy monoteista vallással kapcsolatban kijelenti: a holt-tengeri tekercsek alapján jobban látjuk „nem azt, amiben különböznek, hanem azt, hogy mennyi közös bennük, és meny- nyire ugyanabból a forrásból táplálkoznak.”

A kumráni leletek felbecsülhetetlen értékűek az ószövetségi kutatás számára is – ezt itt nem kell hangsúlyoznunk. Ami pedig az Újszövetség eredetét illeti: a tekercsek – az esszénus közösség vallási szokásai stb. – jobban megvilágítják azt a tényt, hogy a születő kereszténység nem „légüres térben” keletkezett, hogy a Názáreti Jézus mint történeti személy – Mária fia és Isten Fia – beletestesült egy adott kor kulturális és vallási környezetébe. Hitünk szerint ez a Jézus volt a várva várt Messiás, az emberek Üdvözítője, aki meghalt és feltámadt, majd küldetést adott övéinek, hogy tovább folytassák művét, hirdessék az evangéliumot minden népnek, és osszák szét a megváltás kegyelmi ajándékait.

Irodalom

H. Haag: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, 1989; „Kumrán”. – Michael Baigent/Ri- chard Leigh: Mi az igazság a holt-tengeri tekercsek körül? Holnap Kiadó, 1994. – James C. VanderKam: Manoscritti del Mar Morto. Città Nuova, Roma 1995. (VanderKam a héber szentírás professzora a Notre Dame Egyetemen [USA], a holt-tengeri tekercsek egyik világhírű szakértője; katolikus szempontból vitatja meg a kumráni irodalmat.) – Vermes Géza: Jézus és a judaizmus világa. Osiris Kiadó, Budapest 1997. – J. van der Ploeg (szerk.): La secte de Qumrân et les origines du christianisme. Desclée De Brouwer, Párizs 1959. (Tíz katolikus szakember elemzései.)”

Vermes Géza professzor március 12-i, római előadását követően röviden nyilatkozott műsorunknak, amelyet a következő link alatt hallgathatnak meg:

http://www.radiovaticana.org/ung/articolo.asp?c=571085

(hh)