közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:
Vatikáni Rádió

Honlap / Egyház

A hét szentje - Arkadiusz Nocoń atya sorozata


RealAudioMP3 Április 5-e Ferrer Szent Vince áldozópap nem kötelező emléknapja. A későközépkor legnagyobb hitszónoka 1350. január 23-án született Valenciában (Spanyolország), 1419. április 5-én halt meg Vannes-ban (Franciaországban). 1455-ben III. Kallixtusz pápa boldoggá, 1458-ban II. Piusz pápa pedig szentté avatta. Ereklyéi a vannes-i katedrálisban és Valenciában találhatók. Az epilepsziában szenvedők, az építészek és a kőművesek védőszentje.


Tehetős és vallásos családban született. Életéről szóló források megjegyzik, hogy már gyermekként nagyon jámbor volt. Tizennyolc évesen belépett a domonkosok közé. Itt filozófiát, teológiát és logikát tanult, amelyeknek később tanára is lett. Pappá szentelése után együtt dolgozott Luna Péter bíborossal, aki XIII. Benedek néven történő pápává választását követően kinevezte Vincét káplánjának és gyóntatójának. Vince az avignoni pápai udvarban végezte szolgálatát, ahol a pápák ezidőtájt tartózkodtak. Tette mindezt rendkívüli alázattal megtartva minden korábban magára vállalt önmegtartóztatást és aszkézist (továbbra is megtartotta szigorú böjtjeit: vasárnap kivételével minden nap csak egyszer étkezett és minden neki felkínált egyházi méltóságot visszautasított).


1398-ban súlyosan megbetegedett. A halál közelében megjelent neki Jézus Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, és meghívta őt vándorprédikátorának. A csodás felgyógyulás után teljesen új feladatának szentelte magát: Isten igéjét hirdette majdnem egész Nyugat-Európában, különösen ott, ahol a leginkább terjedt a hitetlenség és az eretnekség. Aktívan részt vett a nyugati egyházszakadás elkerülésében, amit két ellenpápa fellépése váltott volna ki. Annak ellenére, hogy éveken keresztül hűségesen szolgálta XIII. Benedek pápát, az Egyházon belüli egység helyreállítása és a szakadás megelőzése érdekében rábeszélte őt a lemondásra miután kiderült, hogy V. Márton pápa a legitim utódja Szent Péternek. Betegsége és kimerültsége ellenére elment Angliába, hogy a „százéves háborúnak” diplomáciai úton véget vessen. Hazafelé úton meghalt.


* * *


Ferrer Szent Vince több karizmával is meg volt áldva, többek között a gyógyítás és a jövőbelátás adományával. Az egyháztörténelemben mégis úgy emlékeznek meg róla, mint kiváló hitszónokról, a későközépkor legnagyobbjáról. Olyan magával ragadóan beszélt, hogy hallgatóinak száma a több ezret is elérte. Akik nem fértek be a templomba, azok a tereken hallgatták őt. Az írásban ránk maradt tanúskodások szerint a Vince által vezetett misszióknak nem annyira a számos, gyakran több ezret is elérő megtérések voltak a legfőbb jellemzői, hanem azok tökéletes megszervezése. A karizmatikus prédikátort ugyanis számtalan miséző és gyóntató pap, kántor és kórus, valamint jegyzők kísérték, akik gondoskodtak az istentiszteletek teljes körű megszervezéséről. Ez utóbbiak készítették el azoknak az egymással versengő túljelentkezőknek a beosztását, akik a prédikációk alatt akartak segédkezni neki…

Olvasva a fennmaradt tanúvallomásokat Vince prédikációinak hatásáról, nem mehetünk el szó nélkül korunk hitszónoklata mellett. A katolikus sajtó, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik, az internetezők bejegyzései vagy a hétköznapi hívő véleménye jelzik, hogy az elvárásaik messze nagyobbak, mint amit az ambóról hallva kapnak. A prédikátorok gyakran azzal védekeznek, hogy a megtéréseket nem az ő beszédjük váltja ki, hanem Isten kegyelme, amely ha megfelelő talajra hullik a hallgatóban, vagyis ha kész a szíve a változásra, képes átalakítani őt még a legesetlenebb szavak hallatán is. Gyakran hivatkoznak egy prédikátor történetére, akivel a háború előtti Budapesten történt meg az alábbi eset. Szentbeszédjeire az egész fővárosból tódultak mindenhonnan az emberek.

Egy alkalommal az egyik buzdító beszédje után egy asszony jött oda hozzá könnyes szemekkel, hogy köszönetet mondjon neki szavaiért. Az asszony hálálkodásán csodálkozó pap kedvesen érdeklődött: – Mi érintette meg Önt a beszédemben? Az asszony ezt válaszolta: – Amikor azt mondta, hogy „befejeztem prédikációm első részét és most áttérek a másodikra”, akkor arra gondoltam, hogy most már nekem is be kell fejeznem életem első részét és át kell térnem a másodikra…

A prédikáció tehát komoly dolog. A homília olyan liturgikus cselekmény, amelynek nagy befolyása van a keresztények életére. Hans Urs von Balthasar, a XX. század egyik legkiemelkedőbb teológusa, felhívja figyelmünket a kortárs kultúrában és a tömegtájékoztatásban található sátáni elemek jelenlétére, amelyek vonzereje olyan erős, hogy elvonják az ember figyelmét az elcsendesedéstől, a szemlélődéstől, és megfosztják őt az önismeret elmélyítésének lehetőségétől. Figyelmeztet bennünket, hogy a veszély egyre nagyobb mértékben érinti a prédikátorokat is: „Azok, akik szeretnék megismerni a keresztény kontemplációt, nem találják meg azoknál a papoknál, akik túl sokat tévéznek és készületlenül beszélnek. Épp ezért sokan másutt keresik a szemlélődést, elmenekülve a jógába vagy a zen tanaiba…” Van, min elgondolkodnunk.


* * *


Ferrer Vince nemcsak igehirdető volt, hanem író is. A Lelki életről szóló műve az egyik legelterjedtebb írás volt a későközépkorban, a Beszédek című prédikációgyűjteményéből pedig pap nemzedékek sora merített lelki gondolatokat egészen a XVII. század végéig. Legszebb prédikációja azonban élete volt.


Keresztelésének évfordulóján minden évben elment Valenciába abba a keresztelőkápolnába, amelyben megkeresztelték, hogy hálaadó szentmisét mutasson be ott.
Minden keresztény a keresztség felvételének pillanatától a Szentháromság életének részesévé válik, és Jézus hármas – papi, királyi és prófétai – hatalmának is örököse lesz. Miközben követelményeket állítunk korunk prédikátoraival szemben, tudatosítanunk kell magunkban, hogy mi is Isten igéjének hirdetői vagyunk. A felelősségünk hatalmas, de a megtiszteltetés még nagyobb, mert „egy olyan civilizációban, mint a miénk, a papság és a tanítás, Isten és a gondolkodás szolgálata az ember nemes elfoglaltságai között az utolsó helyen áll” (André Malraux).


__________________________


Istenünk, aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy Fiad, akiről szented azt hirdette, hogy Bíróként jön el újra, a boldogok közé juttasson minket a mennyben! A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.


Fordította: Szemere János atya