Április 5-e Ferrer
Szent Vince áldozópap nem kötelező emléknapja. A későközépkor legnagyobb hitszónoka
1350. január 23-án született Valenciában (Spanyolország), 1419. április 5-én halt
meg Vannes-ban (Franciaországban). 1455-ben III. Kallixtusz pápa boldoggá, 1458-ban
II. Piusz pápa pedig szentté avatta. Ereklyéi a vannes-i katedrálisban és Valenciában
találhatók. Az epilepsziában szenvedők, az építészek és a kőművesek védőszentje.
Tehetős
és vallásos családban született. Életéről szóló források megjegyzik, hogy már gyermekként
nagyon jámbor volt. Tizennyolc évesen belépett a domonkosok közé. Itt filozófiát,
teológiát és logikát tanult, amelyeknek később tanára is lett. Pappá szentelése után
együtt dolgozott Luna Péter bíborossal, aki XIII. Benedek néven történő pápává választását
követően kinevezte Vincét káplánjának és gyóntatójának. Vince az avignoni pápai udvarban
végezte szolgálatát, ahol a pápák ezidőtájt tartózkodtak. Tette mindezt rendkívüli
alázattal megtartva minden korábban magára vállalt önmegtartóztatást és aszkézist
(továbbra is megtartotta szigorú böjtjeit: vasárnap kivételével minden nap csak egyszer
étkezett és minden neki felkínált egyházi méltóságot visszautasított).
1398-ban
súlyosan megbetegedett. A halál közelében megjelent neki Jézus Szent Domonkos és Szent
Ferenc társaságában, és meghívta őt vándorprédikátorának. A csodás felgyógyulás után
teljesen új feladatának szentelte magát: Isten igéjét hirdette majdnem egész Nyugat-Európában,
különösen ott, ahol a leginkább terjedt a hitetlenség és az eretnekség. Aktívan részt
vett a nyugati egyházszakadás elkerülésében, amit két ellenpápa fellépése váltott
volna ki. Annak ellenére, hogy éveken keresztül hűségesen szolgálta XIII. Benedek
pápát, az Egyházon belüli egység helyreállítása és a szakadás megelőzése érdekében
rábeszélte őt a lemondásra miután kiderült, hogy V. Márton pápa a legitim utódja Szent
Péternek. Betegsége és kimerültsége ellenére elment Angliába, hogy a „százéves háborúnak”
diplomáciai úton véget vessen. Hazafelé úton meghalt.
* * *
Ferrer
Szent Vince több karizmával is meg volt áldva, többek között a gyógyítás és a jövőbelátás
adományával. Az egyháztörténelemben mégis úgy emlékeznek meg róla, mint kiváló hitszónokról,
a későközépkor legnagyobbjáról. Olyan magával ragadóan beszélt, hogy hallgatóinak
száma a több ezret is elérte. Akik nem fértek be a templomba, azok a tereken hallgatták
őt. Az írásban ránk maradt tanúskodások szerint a Vince által vezetett misszióknak
nem annyira a számos, gyakran több ezret is elérő megtérések voltak a legfőbb jellemzői,
hanem azok tökéletes megszervezése. A karizmatikus prédikátort ugyanis számtalan miséző
és gyóntató pap, kántor és kórus, valamint jegyzők kísérték, akik gondoskodtak az
istentiszteletek teljes körű megszervezéséről. Ez utóbbiak készítették el azoknak
az egymással versengő túljelentkezőknek a beosztását, akik a prédikációk alatt akartak
segédkezni neki…
Olvasva a fennmaradt tanúvallomásokat Vince prédikációinak
hatásáról, nem mehetünk el szó nélkül korunk hitszónoklata mellett. A katolikus sajtó,
amely ezzel a kérdéssel foglalkozik, az internetezők bejegyzései vagy a hétköznapi
hívő véleménye jelzik, hogy az elvárásaik messze nagyobbak, mint amit az ambóról hallva
kapnak. A prédikátorok gyakran azzal védekeznek, hogy a megtéréseket nem az ő beszédjük
váltja ki, hanem Isten kegyelme, amely ha megfelelő talajra hullik a hallgatóban,
vagyis ha kész a szíve a változásra, képes átalakítani őt még a legesetlenebb szavak
hallatán is. Gyakran hivatkoznak egy prédikátor történetére, akivel a háború előtti
Budapesten történt meg az alábbi eset. Szentbeszédjeire az egész fővárosból tódultak
mindenhonnan az emberek.
Egy alkalommal az egyik buzdító beszédje után egy
asszony jött oda hozzá könnyes szemekkel, hogy köszönetet mondjon neki szavaiért.
Az asszony hálálkodásán csodálkozó pap kedvesen érdeklődött: – Mi érintette meg Önt
a beszédemben? Az asszony ezt válaszolta: – Amikor azt mondta, hogy „befejeztem prédikációm
első részét és most áttérek a másodikra”, akkor arra gondoltam, hogy most már nekem
is be kell fejeznem életem első részét és át kell térnem a másodikra…
A prédikáció
tehát komoly dolog. A homília olyan liturgikus cselekmény, amelynek nagy befolyása
van a keresztények életére. Hans Urs von Balthasar, a XX. század egyik legkiemelkedőbb
teológusa, felhívja figyelmünket a kortárs kultúrában és a tömegtájékoztatásban található
sátáni elemek jelenlétére, amelyek vonzereje olyan erős, hogy elvonják az ember figyelmét
az elcsendesedéstől, a szemlélődéstől, és megfosztják őt az önismeret elmélyítésének
lehetőségétől. Figyelmeztet bennünket, hogy a veszély egyre nagyobb mértékben érinti
a prédikátorokat is: „Azok, akik szeretnék megismerni a keresztény kontemplációt,
nem találják meg azoknál a papoknál, akik túl sokat tévéznek és készületlenül beszélnek.
Épp ezért sokan másutt keresik a szemlélődést, elmenekülve a jógába vagy a zen tanaiba…”
Van, min elgondolkodnunk.
* * *
Ferrer Vince nemcsak igehirdető
volt, hanem író is. A Lelki életről szóló műve az egyik legelterjedtebb írás volt
a későközépkorban, a Beszédek című prédikációgyűjteményéből pedig pap nemzedékek sora
merített lelki gondolatokat egészen a XVII. század végéig. Legszebb prédikációja azonban
élete volt.
Keresztelésének évfordulóján minden évben elment Valenciába
abba a keresztelőkápolnába, amelyben megkeresztelték, hogy hálaadó szentmisét mutasson
be ott. Minden keresztény a keresztség felvételének pillanatától a Szentháromság
életének részesévé válik, és Jézus hármas – papi, királyi és prófétai – hatalmának
is örököse lesz. Miközben követelményeket állítunk korunk prédikátoraival szemben,
tudatosítanunk kell magunkban, hogy mi is Isten igéjének hirdetői vagyunk. A felelősségünk
hatalmas, de a megtiszteltetés még nagyobb, mert „egy olyan civilizációban, mint a
miénk, a papság és a tanítás, Isten és a gondolkodás szolgálata az ember nemes elfoglaltságai
között az utolsó helyen áll” (André Malraux).
__________________________
Istenünk,
aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy
Fiad, akiről szented azt hirdette, hogy Bíróként jön el újra, a boldogok közé juttasson
minket a mennyben! A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.