Tanév végi „Te Deum” Rómában - Tóth Tamás pápai káplán, a PMI rektorának tudósítása
és P. Szentmártoni Mihály SJ homíliája
A Pápai Magyar Intézet május 29-én este megtartotta tanév végi hálaadását a római
„San Paolo alla Regola” templomban, amely ősi hagyomány szerint Szent Pál első római
tartózkodási helye volt. Az apostolfejedelem valószínűleg itteni fogságában írta több,
az Újszövetségben szereplő levelét is.
A szentmise főcelebránsa és szónoka
Szentmártoni Mihály professzor, jezsuita atya, a PMI-t felügyelő Vigilancia Bizottság
elnöke volt, akit nemrég tüntettek ki – többek között a Rómában tanuló magyar egyházi
ösztöndíjasok között végzett munkájáért is – a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével.
A
szentmisén a rektoron, a növendékeken és az Intézetben dolgozókon kívül részt vettek
a Vigilancia Bizottság tagjai, Dr. Kovács Gergely pápai káplán és Melo Lajos OP is. Ebben
az évben nyolc növendéke volt a háznak, közülük előre láthatóan négyen fejezik be
tanulmányaikat: a veronai egyházmegyés Paolo Cordioli hat évig volt az Intézet növendéke,
patrisztikát tanult.
A győri egyházmegyés Bodó Zoltán liturgikus teológiát,
a két székesfehérvári egyházmegyés, Szemere János és Szilágyi Szabolcs egyházjogot
illetve erkölcsteológiát tanultak.
Hálaadás - P. Szentmártoni Mihály SJ homíliája
Ma
divatossá vált a „globalizáció“ szó. Ez a szó jelenthet mindent vagy semmit, lehet
neki pozitív vagy negatív kicsengése, de bárhogyan is értelmezzük, egy dolog vitathatatlan:
a „globalizáció“ igen ideologizált szó. A kereszténység kezdeteitől fogva bátran felkarolt
bizonyos akkori fogalmakat és új tartalommal telítette azokat. Gondoljunk csak a görög
filozófia szókincsére.
Merjünk mi is szembe nézni ezúttal a „globalizáció“
szóval és töltsük meg keresztény tartalommal. Gondolkozzunk el ezúttal Isten globális
csodáiról, tegyük akár magunkévá a non-global mozgalom elvét: gondolkozz globálisan,
cselekedj lokálisan. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy az általános Egyházat vesszük
kiindulópontnak, hogy szép csendesen leereszkedjünk a szürke hétköznapok eseményeire
és ott is felismerjük Isten tevékeny jelenlétét.
Fordítsuk tekintetünket ebben
a visszaemlékezésben az általános Egyház felé. Mit éltünk meg, mit kaptunk, mi örvendeztetett
meg bennünket az elmúlt esztendőben? Azt hiszem, egyikünknek sem esik nehezére megtalálni
a választ erre a kérdésre. Mégis megpróbálom három bibliai képben kifejezni azt, amit
megéltünk.
Az első kép Mózes küldetése, hogy menjen vissza Egyiptomba és vezesse
ki a rabszolgaságból a megfáradt, kiábrándult, megkínzott népet. Meghatóak azok a
szavak, amelyekkel Isten megindokolta beavatkozását a nép történelmébe: „Láttam Egyiptomban
élő népem nyomorúságát, igen, ismerem szenvedését” (Kiv 3, 7).
A második kép
a fáraó hadának megsemmisítése. Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és
látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan
kiáltotta az Úrhoz. Amikor a fáraó harcosai mégis a nép után vetették magukat, megtudjuk,
hogy a „reggeli őrség idején az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak
seregére és megzavarta” (Kiv 14, 24).
A harmadik kép a feltámadás utáni napokra
vonatkozik: Jézus keresi és megtalálja elveszett, megrémült, kiábrándult tanítványait
és új erőt, új lelkesedést, bátorságot önt beléjük. Nos, úgy gondolom, hogy az
Egyházban történt események, amelyeknek tanúi voltunk, sok hasonlóságot mutatnak e
három képpel.
Nem ritkán éreztük magunkat mi is úgy, mint az egyiptomi rabságban
sínylődő nép. Az evilági nagyok lenéztek bennünket, keresztényeket, a társadalom peremére
akarták szorítani értékeinket. És ekkor Isten lenézett ránk, látta szenvedésünket
és küldött egy embert, hogy felemeljen bennünk: Ferenc pápát. Azóta jobb érzés kereszténynek
lenni, büszkék vagyunk arra, hogy az Egyházhoz tartozunk.
A második kép is
beigazolódott Ferenc pápa megválasztásával: ha a kommunikációs eszközöket tekintjük
a fáraó seregének, akkor Isten tényleg igen megtréfálta őket, kijátszva minden előrelátásukat.
Ferenc pápa az Egyház és a világ nagyszerű meglepetése, Isten megzavarta az evilági
tervezők számadásait.
A harmadik kép is aktuális: nem ritkán éreztük magunkat
elveszetteknek, elbizonytalanodottaknak, kiábrándultaknak. Ferenc pápában az Úr Jézus
minket is felkeresett és megtalált, új erőt és megújult lelkesedést adott. Ha most
leszűkítjük a kört, akkor biztosan találunk analógiákat Intézetünk szintjén, ahol
szintén voltak kiábrándulások és nehézségek, de ha nyílt szívvel nézzük a helyzetet,
akkor itt is fel kell ismernünk Isten aktív jelenlétét.
Végül pedig merészkedjünk
belenézni saját lelkünkbe, és döbbenjünk rá arra, hogy Isten látta a mi szenvedésünket
is, hogy óvott bennünket ellenségeinkkel szemben, hogy az Úr Jézus minket is keresett
és megtalált, vándorlásunk társa lett, hogy ne lankadjunk el az úton.
Mindezért
most hálát adunk Istennek és kérjük áldását, hogy kísérjen bennünket tovább is. Kérjük
a kegyelmet, hogy képesek legyünk minden helyzetben meglátni az Ő aggódó, aktív és
csodálatos szeretetét. Hogy ez mit jelent, azt megpróbálom egy naiv kis példán keresztül
érzékeltetni.
Szerencse vagy szerencsétlenség?
Volt egyszer egy ember,
aki nehéz munkával művelte meg a földjét. Segítségül volt neki egy fia és egy lova.
Egyik napon elszökött a lova. Eljöttek hozzá a szomszédok, hogy vigasztalják boldogtalanságában.
De az ember nyugodtan csak ennyit mondott: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”
Egy
hétre rá visszatért a ló és tíz vad lovat hozott magával. A szomszédok újra összefutottak,
hogy kifejezzék örömüket emberünknek, amiért ilyen nagy szerencse érte. De az ember
ismét nyugodtan csak ennyit mondott: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?”
Egy
hét múlva a fia meg akarta nyergelni az egyik vad lovat, leesett és lábát törte. A
szomszédok ismét csak átsiettek, hogy vigasztalják a boldogtalan embert, de az megint
csak ennyi mondott: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”
Egy hétre
rá kitört a háború. Minden férfit elvittek katonának, csak emberünk fiát nem, mert
el volt törve a lába.
E kis mese tanúsága az, hogy Isten jobban tudja, mi válik
javunkra, mint mi, ezért nyugodtan megbízhatunk benne akkor is, amikor nem értjük
egészen, mit miért tesz velünk. Szeretném ezt a rövid elmélkedést Ferenc pápa Szűz
Máriához intézett szép imájával zárni, amelyben rendhagyó fohászok is szerepelnek.
Mária,
te vagy a hallgatás Anyja, aki őrzöd Isten titkát, szabadíts meg bennünket a jelen
bálványozásától, amire az van ítélve, aki felejti a múltat. Tisztítsd meg szemünket
a visszaemlékezés csöppjeivel, hogy visszatérhessünk a kezdetek frissességéhez és
olyan Egyházzá váljunk, amelyik imádkozik és bűnbánatot tart.
Mária, te vagy
a szépség Anyja, akinek szépsége a mindennapi hűségben virágzik, ébressz fel bennünket
a lustaságból és a pesszimizmusból. Add meg az együttérzés ajándékát, hogy szolgáló
Egyházzá váljunk.
Mária, te vagy a gyengédség Anyja, akit türelem és irgalom
ékesít, taníts meg bennünket arra, hogyan kell elvetni minden türelmetlenséget és
gorombaságot, hogy igazságban és szeretetben tudjuk építeni az Egyházat. Ámen.