Szabó Ferenc SJ megemlékezése a 2003-ban elhunyt Prokop Péterről
Ezt olvassuk egyik
vallomásában: „1919. január 6-án, a vesztes háború után, az első levert kommunista
kísérlet alatt láttatta meg velem anyám a napvilágot.” Prokop Péter a kalocsai jezsuitáknál
járt gimnáziumba, a 6. osztály végén kérte felvételét a kalocsai kis szemináriumba,
majd a Hittudományi Főiskolán tanult. 1942-ben szentelte pappá Kalocsán Zichy Gyula
érsek. 1945 őszétől a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. Az 1956-os forradalom
leverése után, 1957 elején elhagyta hazáját, és három hónap múlva Rómába érkezett.
Itt a Képzőművészeti Akadémián festőművészetből diplomát szerzett. Előbb
a Pápai Magyar Intézetben, majd a Szent István zarándokházban lakott és alkotott.
1999 nyarán végleg hazaköltözött. 2003. november 11-én hunyt el. Különféle monumentális
műfajokban alkotott (freskó, mozaik, üvegalak) és festett tábla- és oltárképeket,
készített grafikákat. A fatimai magyar keresztút végén álló Szent István-kápolna színes
üvegablakait is ő készítette el, amelyen tizenhárom magyar szent látható (1970). Később
pedig a kápolna szentélyének és hajójának mennyezetét borította, díszítette mozaikokkal
(1993).
Régóta gyakorolta az írás művészetét is: naplójegyzetek, maximák,
pillanatképek és mélyebb reflexiók sorjáztak tizenhét könyvében. Péter barátom egyik
könyvében így határozta meg sajátos műfaját: „sziporkagyűjtemények”. Római éveim során
barátok lettünk. Sokszor felkerestem remeteségében. Beszélgettünk a Szent István zarándokházban
festészetről, költészetről, az egyház zsinati megújulásáról. Néha Tűz Tamás barátunk
is átjött Kanadából, és csatlakozott hozzánk. Õ nevezte Pétert a színek remetéjének.
Sokszor írtam különböző folyóiratokban kiállításairól és egymást gyorsan követő könyveiről.
A
Vatikáni Rádióban is méltattam, interjúkat készítettem vele. Például 1979. január
19-én, miután az előző évben Magyarországon, Kalocsán és másutt kiállításokat rendeztek
képeiből. Akkoriban Péter szülővárosának, Kalocsának ajándékozott 120 képet, az Esztergomi
Keresztény Múzeumnak pedig 90 képet és 25 Biblia illusztrációt. Az interjú végén legújabb
alkotásáról kérdeztem: „Ajándékom a magyar közönség számára: a húsz személyes magyar
szentek sorozata”.
Megjelent egy kis közös könyvünk is: „Uram, irgalmazz!”
címmel, melyben Prokop Péter képsorozata szerepel a Jézus Szíve-litániához, én pedig
mindegyik képhez négysoros verses elmélkedést írtam. E könyvhöz írt bevezetőmben (1983-ban)
többek között így próbáltam jellemezni nemcsak az itt látható képeket, hanem Prokop
festő barátom ars poetica-ját is. A festőművész szívből jövő vallomásában elmondta
az album megszületésének indítóokait; egyben ars poetica-ját is feltárta: képei a
Szenvedő Szolga megrázó képei után sejteni engedik az Örök Atya Fia dicsőségének sugárzását,
a Feltámadott misztériumát.
Prokop lényegében vallásos művészete itt is, de
minden más alkotásaiban hitünk misztériumainak egy-egy mozzanatát vagy központi magvát
jelenítik meg. Ezért vallhatta az említett interjúban, Boldog Fra Angelicóval „védekezve”,
hogy a papfestő lehet apostol: „még halála után is, még ma is, szavak nélkül, itt
hagyott ecsetvonásaival prédikál” minden kor, minden kultúra emberének.