Július 14-e Lellisi Szent Kamill áldozópapnem kötelező
emléknapja
„A betegápolás új módjának feltalálója” (XIV. Benedek) és a Vörös
Kereszt előfutárainak egyike 1550. május 25-én született Bucchianico di Chieti-ben
(Olaszország), 1614. július 14-én halt meg Rómában. 1742. április 7-én XIV. Benedek
pápa boldoggá, 1746. június 29-én ugyanő szentté avatta. Ereklyéi Rómában találhatók
a Szent Mária Magdolna templomban. A betegek, ápolónők és ápolók védőszentje.
Nemesi
családban született. Édesapja hivatásos katonaként heves és nyugtalan természetű ember
volt. Édesanyja ellenben jámbor, szelíd asszony volt, aki türelemmel viselte férje
kirohanásait és szolgálatából fakadó távollétét a családi háztól. Leginkább azonban
a gyermektelenség fájt neki. Amikor végre fiuk született, öröme határtalan volt mindaddig,
amíg a várva várt gyermek váratlanul meghalt. Az asszony azonban ahelyett, hogy elkeseredett
volna, megsokszorozta imáit és önmegtagadásait. Az Úr végül meghallgatta kérését,
és a több mint ötven éves asszony újra fiút szült, akit Kamillnak nevezett el. Örömét
azonban ezúttal egy álom zavarta meg. Azt álmodta ugyanis, hogy fia kereszttel a mellkasán
egy nagy tömeg élén vonul. A legrosszabbra gondolt, mivel abban az időben az akasztófára
ítélteket kísérték ilyen ruhában. Kamill életének első évei az anya álmát látszottak
igazolni, Kamill ugyanis nehéz eset volt, aki anyjának sok gondot okozott. Anyja halála
után, akit tizenkét éves korában vesztett el, Kamill még jobban elzüllött. Apja ezért
magához vette és elvitte a seregbe, ahol elkezdett hazárdírozni. Ez azonban csak további
problémák forrása lett, ami nemsokára koldussá tette őt.
A kapucínusok kolostoránál
koldulva először gondolkodott el életén, és igazi megtérést élt át. Ennek következményeként
szakított múltjával, és magára öltötte a kapucínusok habitusát. Sajnos a seb miatt
a lábán, amit még katonáskodása éveiben szerzett, el kellett hagynia a kolostort.
Rómába ment, hogy a Szent Jakab kórházban kezeltesse magát. Leírhatatlan emberi szenvedéssel
és az ápoló személyzet megdöbbentő közömbösségével találkozott ott. Nem tudott részvétlen
maradni és tétlenül nézni az eseményeket, ezért áldozatosan elkezdte szolgálni a betegeket.
A kórház az otthonává vált, a betegek pedig a családjává. Végre megtalálta helyét
az életben és felismerte igazi hivatását. Néhány évvel később, 1584-ben, pappá szenteltette
magát, 1591-ben pedig XIV. Gergely pápa elismerte az általa alapított rendet. Óriási
volt az igény az újonnan alapított rend ápolómunkájára, akiket alapítójuk után kamiliánusoknak
neveztek el. Számtalan városban emeltek kórházat, amit az ő irányításuk alatt vezettek.
Kamill ezeket élete végéig fáradhatatlanul látogatta. Valahányszor visszatért azonban
az anyaházba, azonnal a betegeihez ment.
Sajnos ezt nem érhette meg édesanyja,
sem azt a művet, amelyet alkotott, és amely a mai napig szolgálja a betegeket. Fia
jövőjéért aggódva halt meg nem is feltételezve, hogy az a kereszt, amelyet álmában
látott fia mellkasán, nem a kivégzés jele volt, hanem a pápai kiváltságé: 1586-ban
V. Sixtus pápa engedélyezte, hogy a kamilliánusok nagy vörös keresztet hordjanak a
habitusukon, hogy „emlékeztessék magukat és másokat, hogy Krisztus az isteni orvos,
aki az emberiség igazi gyógyítója” (II. János Pál pápa).
Olyan időkben élünk,
amikor az emberek nem akarnak tudomást venni erről. Sőt egy lakos L’Aquilából, annak
az Abruzzo tartománynak a városából, ahonnan maga Kamill is származott, követelte
a keresztek eltávolítását az iskolák falairól, mások pedig ugyanezzel az igénnyel
álltak elő a bíróságokat illetően. „Távol álljon tőlem az a kijelentés, hogy a földrengés,
amely L’Aquilát érte 2009-ben a kereszt ellen folytatott harc miatti büntetés volt.
Mindenesetre azt gondolom, hogy nem érdemes a kereszt elől menekülni. Sőt, ha eltávolítják
az iskolákból vagy a bíróságok intézményeiből, előbb vagy utóbb úgyis vissza fog kerülni.
Ha máshogy nem, akkor a földrengés áldozatainak koporsóján…”. (Andrzej Macura)
A
szenvedés mint a bűn következménye semmilyen körülmények között nem jó. Olyan az inkább,
mint az agyag, amely szintén nem értékes, de vannak emberek, akik téglát tudnak gyártani
belőle vagy szobrot. Így volt ez Kamill esetében is: beteg lába meggyógyította a szívét,
a szenvedés segített neki ezt felismerni és elvezette őt a megtérésre.
„Tanulhat
valamit a betegektől? – kérdezték egyszer az egyik klinika lelkészét.
„Nem
is keveset – válaszolta a pap, majd folytatta. – Azt gondolom, hogy a betegek világosabban
látják az élet értelmét és értékét. Egyszer betegek és egészségesek társaságában elmentem
egy találkozóra, amire a pápa is hivatalos volt. A találkozó napjának reggelén azonban
jött a hír, hogy a pápa megbetegedett és nem lesz ott. Az egészségesek közül senki
sem jött a buszhoz, a betegek viszont mind indulásra készen álltak. Valami kényszeredettség
következtében azzal vigasztaltam őket, hogy a pápa a hír ellenére talán mégis eljön…
Erre az egyik idős hölgy a következőt mondta nekem:
„Atya, hadd pihenje ki
magát a pápa, mi majd imádkozunk érte. A többiek nem azt sajnálják, hogy a pápa nem
jön, hanem azt, hogy beteg”.
Rómában a kamilliánusok templomában van egy kereszt,
amelyről hajdanán a kedvetlenségtől elcsigázott és a meg nem értésbe belefáradt Kamillhoz
szólt Jézus:
Miért aggódsz, kishitű ember? – szólt hozzá.
Folytasd,
amit megkezdtél és én veled leszek. Ez az én művem, nem a tiéd.
Szenvedés,
nehézségek és megaláztatás, ezek mind keresztek, amelyek szüntelenül „beszélnek” hozzánk.
Bárcsak meg tudnánk hallani akkor, amit Jézus nekünk mond általuk.
Istenünk,
te Lellisi Szent Kamill áldozópapot felékesítetted a betegek iránti különleges szeretet
erényével. Érdemeiért áraszd reánk szereteted lelkét, hogy testvéreinkben téged szolgáljunk,
és bizalommal léphessünk eléd halálunk óráján. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad
által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.