„A világ fuldoklik, szüksége van az evangélium oxigénjére, amelyet inkább tettekkel,
mintsem szavakkal kell hirdetni” – Ferenc pápa beszéde az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának
tagjaihoz
Az evangélium hirdetése
ma sokkal inkább az életünkkel tett tanúsággal, mintsem szavainkkal válik hatékonnyá
– állapította meg Ferenc pápa beszédében, amelyet az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának
tagjaihoz intézett és akiket elnökük, Rino Fisichella érsek vezetett.
Ma sok
gyermek van, aki nem tud még keresztet sem vetni. Ez a jelenlegi vallási analfabetizmus
jele – mondta a Szentatya. Szükség van tehát az új evangelizációra, amelynek három
pontját emelte ki a pápa: a tanúságtétel elsődlegessége, az emberekkel való találkozás,
a lényegesre összpontosító lelkipásztori terv.
Ma különösen nagy szükség van
hiteles tanúság tevőkre, akik életükkel teszik láthatóvá az evangéliumot és felébresztik
a Jézus Krisztus, Isten szépsége iránti vonzalmat. Olyan sokan eltávolodtak az
egyháztól – folytatta beszédét a pápa. Tévedés volna másokra hárítani a hibát, sőt
nem is lehet hibáról beszélni. Felelősség hárul az egyház történelmére, tagjaira,
bizonyos ideológiákra és a személyekre.
Mint az egyház gyermekeinek tovább
kell folytatnunk a II. Vatikáni Zsinat útját, le kell vetnünk magunkról a fölösleges
és káros dolgokat, a hamis világi bizonyosságokat, amelyek elnehezítik az egyházat
és kárt okoznak arculatának. Az evangéliumot a ferencesek stílusában kell hirdetni:
az irgalmasság nyelvezetével, tettekkel és magatartásformákkal kell elsősorban megnyilvánulni
a világ előtt, amely nem ismeri Jézust, vagy amely közömbös irányában.
Minden
megkeresztelt „cristoforo”, vagyis Krisztus hordozója, mint ahogy ezt az egyházatyák
mondták. Aki találkozott Krisztussal, mint a szamariai asszony a kútnál, az nem tarthatja
meg önmaga számára ezt a tapasztalatot, hanem érzi a vágyat, hogy azt megossza másokkal.
Vajon azok, akik találkoznak velünk, megérzik-e életünkben a hit melegségét, látják-e
arcunkon annak az örömét, hogy találkoztunk Krisztussal?
A második pont azt
határozza meg, hogy lépjünk ki önmagunkból és induljunk el a többiek felé. Ez a keresztény
hivatása. Mindenkivel párbeszédet kell folytatni, akár hisznek, akár nem, félelem
nélkül és anélkül, hogy lemondanánk saját önazonosságunkról.
Az egyház arra
kapott meghívást, hogy mindenütt felébressze ezt a reményt, főleg ott, ahol elfojtják
a nehéz, olykor embertelen létfeltételek, ahol a remény nem kap levegőt, ahol megfullad.
Szükség van az evangélium oxigénjére, a Feltámadt Krisztus Szentlelkének fúvására,
amely újraéleszti a reményt a szívekben.
Az egyház az a ház, amelynek kapui
mindig nyitva állnak, nem csak azért, hogy mindenki befogadásra találjon és belélegezze
a szeretetet és a reményt, hanem azért is, hogy mi ki tudjunk lépni, hogy elvigyük
ezt a szeretetet és a reményt. A Szentlélek arra késztet minket, hogy kilépjünk karámunkból
és elvezet bennünket az emberiség határhelyzeteiig – mondta beszédében Ferenc pápa.
A perifériákra menni azonban nem jelenti azt, hogy improvizáljuk a lelkipásztori
cselekvést. Nincs szükség arra, hogy olyan sok másodlagos és felesleges dologban szétszóródjunk,
hanem összpontosítsunk az alapvető valóságra, amely a Krisztussal, irgalmasságával,
szeretetével való találkozás, az, hogy úgy szeretjük testvéreinket, mint ahogy Ő szeretett
minket.
A Krisztussal való találkozás egyben adoráció is, egy olyan szó, amelyet
ma kevéssé használnak. Imádni Krisztust! Olyan terv ez, amelyet a Szentlélek kreativitása
és fantáziája éltet, aki arra késztet minket, hogy új utakon haladjunk végig, bátran,
anélkül, hogy csökönyösen ragaszkodnánk a régiekhez.
A pápa végül a katekétáknak
mondott köszönetet, akik értékes munkát végeznek az új evangelizációban. Fontos, hogy
a szülők legyenek az első katekéták, a hit első nevelői a családban, tanúságtételükkel
és szavaikkal – mondta az Új Evangelizáció Pápai Tanácsához intézett beszédében Ferenc
pápa.