„A papok Isten végtelen irgalmasságának eszközei”– Ferenc pápa katekézise
November 20-án, szerdán
délelőtt az általános pápai kihallgatáson a Szentatya a következő szavakkal vezette
be tanítását:
„A múlt szerdán szóltam a bűnök megbocsátásáról, különös tekintettel
a keresztségre. Ma folytatjuk a bűnök megbocsátásának témáját, de a „kulcsok hatalma”
szemszögéből, amely bibliai jelképe annak a küldetésnek, amelyet Jézus adott az apostoloknak”.
Mindenekelőtt emlékeznünk kell rá, hogy a bűnök megbocsátásának főszereplője
a Szentlélek. Ő a Főszereplő! Amikor először megjelenik az apostoloknak a Cenákulumban
a feltámadt Jézus rájuk lehel, és ezt mondja: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok
bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,22-23)
– utalt a pápa az audiencián felolvasott evangéliumi szakaszra.
A testében
átváltozott Jézus már új ember, aki halálának és feltámadásának húsvéti ajándékait
kínálja fel: melyek ezek az ajándékok? A béke, az öröm, a bűnök megbocsátása, a küldetés,
de mindenekelőtt a Szentlelket adományozza nekünk, aki mindezeknek az ajándékoknak
a forrása. A Szentlélektől jönnek mindezek az ajándékok. Jézus lehelete, amelyet elkísérnek
azok a szavak, amelyekkel közli számunkra a Szentlelket, a megbocsátás által újjáteremtett
élet átadását jelenti – fejtette ki katekézisében a pápa.
A lehelet és a Szentlélek
ajándékának gesztusa előtt Jézus megmutatja kéz- és oldalsebeit: ezek a sebek jelentik
üdvösségünk árát. A Szentlélek elhozza számunkra Isten ajándékát Jézus sebei révén.
Jézus meg akarta őrizni ezeket a sebeket. Ebben a pillanatban is a mennyekben, Jézus
megmutatja az Atyának azokat a sebeket, amelyekkel megváltott bennünket. Ezeknek a
sebeknek az erejében váltott meg minket. Ezeknek a sebeknek az erejében nyertek bocsánatot
bűneink. Jézus tehát életét adta a mi békénkért, örömünkért, lelkünk kegyelméért,
bűneink megbocsátásáért. És ez nagyon szép, így tekinteni Jézusra. A második szempont:
Jézus apostolainak adja a bűnök megbocsátásának hatalmát. Hogyan lehetséges ez? Egy
kicsit nehéz megérteni, hogy egy ember hogyan bocsáthatja meg a bűnöket. Jézus adja
hozzá a hatalmat. Az egyház letéteményese a kulcsok hatalmának: képes arra, hogy kinyisson
vagy becsukjon, hogy megbocsásson. Isten megbocsát minden embernek mindenek feletti
irgalmassága révén, de Ő maga akarta, hogy mindazok, akik Krisztushoz és egyházához
tartoznak, fogadják a megbocsátást a közösséget szolgáló papok révén.
Az apostoli
szolgálat által jut el hozzám Isten irgalmassága, bűneim bocsánatot nyernek és az
öröm ajándékában részesülök. Ezáltal Jézus arra hív minket, hogy a kiengesztelődést
egyházi, közösségi dimenziójában is megéljük. És ez nagyon szép. Az egyház, amely
szent és ugyanakkor bűnbánatra szorul, elkísér bennünket egész életünkben a megtérés
útján.
Az egyház nem ura a kulcsok hatalmának: nem ura, hanem az irgalmasságot
szolgálja és örvendezik minden alkalommal, amikor fel tudja kínálni ezt az isteni
ajándékot. Sokan talán nem értik meg a megbocsátás egyházi dimenzióját, mert mindig
az individualizmus, a szubjektivizmus uralkodik, és ennek hatását mi, keresztények
is érezzük.
Természetesen Isten megbocsát minden bűnösnek, aki személyesen
megbánja vétkét, de a keresztény Krisztushoz kapcsolódik, Krisztus pedig egységben
van az egyházzal. Mi, keresztények eggyel több ajándékot kaptunk, eggyel több az elkötelezettségünk
és ezt érvényre kell juttatnunk. Egy ajándék, egyben egy gyógymód, egy védelem és
annak a bizonyossága, hogy Isten megbocsátott nekem. Odamegyek paptestvéremhez és
ezt mondom: „Atyám, ezt és ezt tettem..” „De én megbocsátok neked: Isten az, aki megbocsát,
és én biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban Isten megbocsátott nekem. És ez
nagyon szép! Ez annak a bizonyossága, amit mindig mondunk: „Isten mindig megbocsát!
Soha nem fárad bele, hogy megbocsásson!” Mi se fáradjunk bele abba, hogy bocsánatot
kérjünk. „De atyám, szégyellem elmondani a bűneimet”. Azonban jobb egyszer elpirulni,
mint ezerszer sárgává válni - tette hozzá a Szentatya.
Ferenc pápa ezután az
utolsó szempontot elemezte: a pap a bűnök megbocsátásának eszköze. Isten bocsánatát,
amelyet az egyházban kapunk meg, egy testvérünk, a pap szolgálata révén nyerjük el.
Ő is ugyanolyan ember, mint mi és szüksége van irgalomra. Valóban az irgalmasság eszközévé
válik, nekünk adja az Atya Isten végtelen szeretetét. A papoknak is, a püspököknek
is meg kell gyónniuk bűneiket: mindnyájan bűnösök vagyunk. A pápa is elvégzi gyónását
kéthetenként, mert a pápa is bűnös! – mondta a Szentatya, majd így folytatta:
„A
gyóntató meghallgatja, amit mondok neki, tanácsot ad, és megbocsát, mert mindnyájunknak
szükségünk van erre a bocsánatra. Néha lehet hallani: van, aki azt mondja, hogy ő
közvetlenül Istennek gyónja meg a bűneit. Igen, amint az előbb mondtam, Isten mindig
meghallgat téged, de a kiengesztelődés szentségében elküldi hozzád egy testvéredet,
hogy elhozza neked a megbocsátást, az egyház nevében történő megbocsátás bizonyosságát”.
A pap által végzett szolgálat, amit Isten megbízásából végez el, azaz, hogy
megbocsátja a bűnöket, nagyon kényes szolgálat. Megkívánja, hogy a pap szívében békesség
uralkodjon; hogy ne bánjon rosszul a hívekkel, hanem legyen szelíd, jóindulatú és
irgalmas; tudjon reményt kelteni a szívekben és főleg legyen tudatában annak, hogy
fivére vagy nővére, aki a kiengesztelődés szentségéhez járul, megbocsátást keres.
Ez olyan, mint amikor sokan Jézushoz mentek, hogy meggyógyítsa őket. Az a pap, aki
nem rendelkezik ezzel a lelkülettel, jobb, ha nem szolgáltatja ki ezt a szentséget,
amíg nem változtat magatartásán. A bűnbánó híveknek joguk van ahhoz, hogy a papokban
megtalálják Isten megbocsátásának eszközeit.
A pápa a következő szavakkal zárta
szerda délelőtti katekézisét:
„Kedves testvérek, az egyház tagjai, felteszem
a kérdést: tudatában vagyunk az ajándék szépségének, amelyet Isten kínál fel nekünk?
Érezzük ennek a gyógymódnak, ennek az anyai figyelmességnek az örömét, amellyel az
egyház van irántunk? Érvényre tudjuk-e juttatni ezt egyszerűséggel? Ne feledjük, hogy
Isten soha nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk; a pap szolgálata révén újból
átölel bennünket, megújít és lehetővé teszi, hogy felálljunk, és újból útnak induljunk.
Mert ez a mi életünk: szüntelenül talpra állunk és újból folytatjuk utunkat”.