A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata

Augusztus 4-e Vianney Szent János áldozópap kötelező emléknapja
A világ legismertebb plébánosa 1786. május 8-án született a Lyon melletti Dardilly-ben (Franciaország), 1859. augusztus 4-én halt meg Ars-ban.
1905. január 8-án Szent X. Pius pápa boldoggá, 1925. május 31-én XI. Pius pápa szentté avatta. Ereklyéi Ars-ban találhatók. A plébánosok védőszentje.

Szegény paraszti családban született. Vianney Máté és Béluze Mária hat gyermeke közül volt a negyedik. Gyermekkora és fiatal kora a francia forradalom idejére esett, amelynek egyik vívmánya volt a hit és az Egyház kegyetlen üldözése. A veszély ellenére a Vianney család rendkívül vallásos életet élt, ami lehetővé tette, hogy a gyerekeket imádkozni tanítsák és felkészítsék a szentségek vételére. Első szentáldozásához János titokban járult tizenhárom évesen, egy szénásszekérrel elzárt fészerben. Az üldöztetések idején hősi életet élő papok példáján felbuzdulva felébredt benne a vágy a papságra. Ahhoz azonban, hogy azt elérje, még sok akadályt kellett leküzdenie. A háború okozta zűrzavaros időkben nem részesülhetett megfelelő képzésben (a papnövendékek tudományos képzése csak a XVII. században kezdődött el). Tetézte a helyzetének súlyosságát, hogy nem rendelkezett túlzott intellektuális készségekkel. Csak a rendkívüli mértékű paphiányra való tekintettel engedték felszentelni. 1815-öt írtunk ekkor. János ekkor már huszonkilenc éves volt. Három évvel később Ars-ba küldték, amelyet abban az időben nagyfokú vallási közömbösség jellemzett. Ő mégis ebben a városkában töltötte majdnem egész papi életét. Amikor a püspök odaküldte, ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára: „nem nagyon szeretik Istent azon a plébánián”. Nagyon visszafogott vélemény volt ez, a szomszédos helységekben ugyanis megvetően olyanokat mondtak Ars-ról, hogy „a lakóit csak a keresztség különbözteti meg az állatoktól”. A korszak sem kedvezett a buzgó lelkipásztori élet szervezésének. Röviddel azután, hogy beköltözött a plébániára, megtapasztalhatta a rágalmak és gyanúsítgatások keserűségét mind a világiak, mind a papok részéről. Az ellenségeskedések azonban nem riasztották őt vissza. Teljesen Istennek és plébániájának szentelve élt, lelkesen teljesítetve kötelességeit. Látszólag semmilyen talentummal nem volt megáldva, azonban a lélekbelátás adományát birtokolta, aminek következtében Ars-ba zarándokoltak az egész világról. Minden nap több mint tíz órát gyóntatott, Párizs előkelőségeitől kezdve az egyszerű parasztig mindenkit.

Elkezdték számolni az ide zarándoklókat, halálának évében nyolcvanezer embert gyóntatott meg. Tömegek távoztak gyóntatószékétől megtérve. Maga Ars is teljesen megváltozott. Már senki sem gúnyolódott rajtuk, sőt maguk a lakók vallották magukról, hogy „nem vagyunk méltóbbak másoknál, de szégyellünk vétkezni a szentünkre való tekintettel”. Az emberfeletti munkától meggyötörve 73 évesen halt meg. Ennek a szerény plébánosnak a temetésén több mint háromszáz pap és több ezer hívő vett részt. Közöttük Ars lakói, akik plébánosuk negyvenévi lelkipásztori munkája után majdnem mind gyakorló katolikusok lettek.

* * *

1925-ben XI. Pius pápa szentté avatta őt, négy évvel később pedig a plébánosok védőszentjévé tette. Ő maga a plébánosi létről a következőket mondta: „Ha tudtam volna, mit jelent plébánosnak lenni, akkor a szeminárium helyett a trappistákhoz léptem volna be. Hány plébánost avattak szentté? Az egyik szent szerzetes volt, a másik missziós, sokan voltak püspökök, a többiek világiak. De hiszen jóval kevesebb a püspök, mint a plébános! Milyen nehéz lehet a plébános élete, ha csak egyet avattak szentté közülük!”

* * *

Vianney Szent Jánosra nézve, megcsodálhatjuk a Szentlélek fantáziáját, aki időnként az emberi logikával ellentétesen választ, mivel azt választja, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azt választja, ami a világ szerint gyenge, hogy megszégyenítse az erőseket (1Kor 1,27).

Mit mond Vianney Szent János személye a ma emberének?
A világiakat minden bizonnyal a krisztusi papság nagyságára tanítja. Amikor Ars plébánosán gúnyolódtak és csúfolták papi mivoltát, mindig azt ismételgette, hogy az emberek csak a mennyben tudják meg igazán, hogy ki a káplán.

A papokat az emberek iránti szeretetre és a velük szembeni türelemre tanítja, ami a kis dolgokban mutatkozott meg. Akkor, amikor leszólították őt az utcán, vagy a sekrestyében, hogy elmondják neki fájdalmukat, bajaikat. De megélte a nehéz pillanatokban is, amikor egyszer valaki arcul ütötte, azt mondta az őt verőnek: „a másik arcom féltékeny”.
Persze tudott kemény és követelőző is lenni, különösen a szószéken; a gyóntatószékben azonban szelíd és megértő volt.

Egy alkalommal egy párizsi újságíró elment hozzá Ars-ba, hogy személyes tapasztalatai alapján írjon a város plébánosáról. Amikor visszatért a fővárosba, a szerkesztőnek csak ennyit mondott: „Láttam Istent az emberben”.

____________________

Mindenható és irgalmas Istenünk, te Vianney Szent János áldozópapot csodálatos lelkipásztori buzgósággal tüntetted ki. Add, hogy közbenjárására és példája nyomán szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt eljussunk az örök dicsőségre. A mi Urunk Jézus Krisztus a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökké. Ámen.

Lengyelből fordította: Szemere János atya