„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”- Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága

Augusztus 10-én, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa az evangéliumi szakaszhoz fűzte elmélkedését (vö. Mt 14, 22-33). Az evangéliumi szakasz azt az epizódot mutatja be, amikor Jézus a Genezáreti-tó vízén jár. A kenyér- és a halszaporítás után Jézus arra szólította fel a tanítványokat, hogy szálljanak be a bárkába és menjenek előre a túlsó partra, miközben ő elbúcsúzik a tömegtől. Ezután felment egy hegyre, hogy egyedül imádkozzék késő estig.

Közben nagy vihar támadt és éppen a vihar közepette Jézus a vízen járva közelítette meg a tanítványok bárkáját. Amikor megpillantották Jézust, a tanítványok megijedtek, mert azt hitték kísértetet látnak, de Jézus megnyugtatta őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (27).

Péter, a rá jellemző lendületességgel, mintegy bizonyítékot kért: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen”. „Jöjj!” – válaszolta Jézus. Péter kiszállt a bárkából és Jézus felé indult a vízen, de az erős szél láttára megijedt és merülni kezdett. Ekkor így kiáltozott: „Uram, ments meg!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét és megmentette a tanítvány életét.

Ez az elbeszélés Péter apostol hitének szép ikonja – mondta beszédében Ferenc pápa. Amikor Jézus így szól hozzá: „Jöjj!” – szavában felismeri az első találkozás visszhangját, amely ugyanannak a tónak a partján történt. Most is azonnal kiszáll a bárkából és a Mester felé indul. És a vízen jár! Az Úr hívására adott bizalommal teli és gyors válasz révén rendkívüli dolgokra vagyunk képesek. Jézus maga mondta, hogy képesek vagyunk csodákat tenni hitünkkel, ha hiszünk Benne, hiszünk szavában, hangjában. Péter azonban merülni kezd abban a pillanatban, amikor tekintetét elfordítja Jézusról és hagyja, hogy elsodorják a kedvezőtlen körülmények.

Azonban az Úr mindig jelen van és amikor Péter hívja, Jézus megmenti a veszélytől. Péter személyiségében, lelkesedésében és gyengeségeiben a saját hitünkre ismerünk rá: mindig törékeny és szegényes, nyugtalan, azonban győzedelmes. A keresztény hite a feltámadt Úr felé halad a világ viharai és veszélyei közepette – mondta beszédében Ferenc pápa.

Nagyon fontos a végső jelenet is. „Amint beszállt a bárkába, a szél elállt. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte. ’Valóban Isten Fia vagy’!” – mondták neki. A bárkában jelen volt az összes tanítvány, közösen élték át a gyengeség, a kétely, a félelem, a kishitűség tapasztalatát. Amikor azonban a bárkára felszáll Jézus, azonnal megváltozik a hangulat: mindnyájan egyesülnek a Jézusba vetett hitben.

Mindnyájan kicsik és megrémültek, de naggyá válnak, amikor térdre vetik magukat, és mesterükben felismerik Isten Fiát. Hányszor fordul ez velünk is elő! – mutatott rá a pápa. Jézus nélkül, távol Jézustól, mi is félünk, és úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek valamit megtenni. Hiányzik hitünk! De Jézus mindig velünk van, talán elrejtőzve, de jelen van és készen áll arra, hogy támogasson bennünket.

Ez az egyháznak egy nagyon hatékony jelképe - folytatta beszédében a Szentatya.

Egy bárka, amelynek szembe kell néznie a viharokkal, és olykor úgy látszik, mintha felborulna. Az, ami megmenti a hajótöréstől, az nem embereinek képessége és bátorsága, hanem a hit, ami lehetővé teszi, hogy előre haladjunk a sötétben, a nehézségek közepette is. A hit adja meg nekünk azt a bizonyosságot, hogy Jézus mindig jelen van, keze mindig megragad bennünket, hogy megmentsen a veszélytől.

Mindnyájan ugyanabban a bárkában vagyunk, és itt biztonságban érezzük magunkat korlátaink és gyengeségeink ellenére. Biztonságban vagyunk, főleg amikor képesek vagyunk rá, hogy letérdeljünk Jézus előtt, és imádjuk Őt, mint életünk egyedüli Urát. Erre emlékeztet mindig bennünket Anyánk, Szűz Mária, Őhozzá forduljunk bizalommal – fejezte be a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtti beszédét Ferenc pápa.

(vm)