„Ferenc pápa mindenkit boldoggá tesz” – pillanatképek a pápalátogatásról
Helyszíni tudósítónk szerint augusztus 16-án, szombaton reggel, a boldoggá avatási
szentmise napján minden a szokásos módon zajlott: az órák óta várakozó hatalmas tömeg
nagy izgalommal és lelkesedéssel köszöntötte a pápát. Örömmámorban úszva okos- és
táblatelefonjukkal próbálták megörökíteni a tovatűnő pillanatokat. Mosolyogtak, kiáltoztak,
integettek és meghajoltak – a tiszteletadás helyi jeleként – de senki sem tolakodott,
vagy próbált a másik elé kerülni, hogy jobban lásson.
A koreaiak tanúságot
tettek ősi kultúrájukról, a vérükben lévő önuralomról. Senki sem hajított sálat, pileólust
vagy éppen futballmezt a pápához, aki jobbra-balra áldást adott, gyermekeket vett
magához, integetve válaszolt a hívek lelkesedésére. Ez a „self-control” kísérte végig
az egész szertartást. Az egymilliós tömeg néma csöndben követte a pápa homíliáját.
A fegyelmezettség megmutatkozott a környező utcákon is, ahol mindenki engedelmeskedett
a rendfenntartók utasításainak. Mivel a pápa kategorikusan visszautasítja, hogy golyóálló
mellényt viseljen, és mivel nyitott autókon járja körbe a tömeget, ezért a biztonsági
embereknek különösen nehéz a feladatuk.
A pápalátogatás megkívánja, hogy együttműködjenek
az ország fegyveres erői, helyi rendőrségei, terrorizmust elhárító szervei, titkosszolgálata,
az elnöki biztonsági szolgálat, valamint a vatikáni csendőrség és a pápa személyes
biztonságáért felelős kíséret tagjai. A boldoggá avatási szertartás környékén lezárták
az utakat, a tetőteraszokat; éles lövészek és mintegy 30 ezer rendőr ügyelt a biztonságra.
Tudósítónk az országban uralkodó rendkívüli szívélyes légkörről számolt be. Egy
koreai tinédzser foglalta össze legjobban a lakosság érzelmeit: „Ferenc papa – rossz
hangsúllyal ejtve az olasz szót – mindent csodálatossá tesz. Mindenkit boldoggá tesz.
Hatására szeretnék én is jó ember lenni”.
A szentmise előtt a Szentatya ismételten
köszöntötte a hajószerencsétlenség áldozatainak hozzátartozóit. Ölelése, a fájdalomban
való osztozása az elmúlt napokban nagy meghatottságot váltott ki. A helyi napilapok
szombaton nagy terjedelemben foglalkoznak a pápa szeretet gesztusaival.
Azért
is, mert a szavakon túl, a pápa továbbra is magán viseli azt a sárga kis szalagot,
amely az áldozatokkal való szolidaritás kifejezése. Ez a tanúságtétel a helyi krónikák
szerint „kezdi felszárítani Sewol könnyeit”.