Európa, hol vannak az ideáljaid? – Walter Kasper bíboros könyvéből

A közelmúltban jelent meg Walter Kasper bíboros „Ferenc pápa – A gyengédség és a szeretet forradalma” c. kötetet olasz fordításban. Az Osservatore Romano szentszéki napilap február 19-i száma a könyv negyedik fejezetét hozta „Az evangélium: eredet, alap és az öröm forrása” címmel. Most a könyv utolsó előtti, tizenegyedik fejezetéből adunk közre szemelvényeket.

A korábban idézett kihívások bennünket, európaiakat is illetnek, érintik Európa egyházát és népeit. A kereszténység története szorosan kapcsolódik az európai történelemhez, és ezzel Rómához és Róma püspökéhez. A Róma-eszme jelen van, kezdve az ókortól és aztán tovább Európa történetében, mint az egység története, vagy mint a Róma-ellenes érzület története, amellyel Európának szembesülni kellett egészen a végkimerülésig. Ferenc pápa közvetlen elődjei meggyőződéses európaiak voltak, akiknek szívügye volt Európa egysége, az európai örökség és a megmaradó feladat, mely abból fakadt Európával szemben.

Mint Róma püspöke Ferenc pápa nem tud, nem is akarja kivonni magát európai felelőssége alól. Mindazonáltal az ő látásmódja másféle. Ő a világ másik feléről jön és Európát a perifériák szempontjából tekinti. Ennek megfelelően Róma püspökeként első útja Lampedusa-ra vezetett, aztán Olaszország egyik legszegényebb térségébe, Szardíniára látogatott, majd a legszegényebb országba, Albániába. A perifériákból kiindulva ő néhány dolgot világosabban és nyilvánvalóbban lát nálunk európaiaknál, amiről mi egy bizonyos módon továbbra is azt hisszük, hogy a világtörténelem középpontjában áll. A perifériákból kiindulva Ferenc pápa látja Európa válságát. A Szent Egyed közösségnél tett látogatásakor 2014. június 15-én mondta: „Európa elfáradt, segítenünk kell neki, hogy megfiatalodjon és újból rátaláljon a gyökereire”. Ebből a célból Európa alapító atyáinak európai tervének a szellemiségére emlékeztetett és arra az akaratra, hogy megteremtsék a személyek és népek létezésének és együttélésének közös terét.

Azt a benyomását, hogy Európa elfáradt, Ferenc pápa több alkalommal is kifejezésre juttatta az Európai Parlamentnél és az Európa Tanácsnál tett látogatása során 2014-ben Strassbourgban. II. János Pál pápának az Európai Parlamentnél 1988-as látogatása óta negyed század telt el, és a világ helyzete gyökeresen megváltozott. Akkor még állt a berlini fal, és Európát kettéosztotta a vasfüggöny. Azóta a világ még bonyolultabb és zavarosabb lett. Egy gondolat Ferenc pápának az Európai Parlamentben elmondott beszédéből:

„Mind jobban összekapcsolódott és globális a világ, ezért mind kevésbé „eurocentrikus”. Az Únió kiterjedtebb, befolyásosabb, de úgy látszik, hozzátársul az egy kicsit megöregedett és nyomottá lett Európa képe, mely hajlik arra, hogy mind kevésbé érezze magát főszereplőnek egy olyan összefüggésben, mely gyakorta fenntartással, bizalmatlanul és némelykor gyanúval szemléli őt”.   

Ferenc pápa is tudatában van Európa nagy örökségének. Ez az emberi lény transzcendes méltóságának az eszméje, ahogy kifejlődött, kezdve a görögöktől és a rómaiaktól, a kereszténység történetében. Ebben a tekintetben Ferenc pápa nem magasztalja, mint azt az elődei tették, az egyház hozzájárulását és a misszióját ezen örökség megőrzésében. Furcsa módon ő kevesebbet beszél az egyházról, de sokkal többet az emberek javára végzett szolgálatról. Az emberi jogokról beszél, elismerve azt, hogy az egyháznak sokáig problémái voltak azokkal; ő azt mondja, hogy e jogokat nem csak egyénileg kellene megérteni, hanem a közjó viszonylatában is. És idézi a keresztény társadalmi tanítás két alapvető fogalmát, a szubszidiaritást és a szolidaritást.

A pápa igyekszik megvilágítani az ember vallásos jellegét két kép segítségével: utal Pláton és Arisztotelész disputájára Az athéni iskola Raffaello freskón a Vatikánban: „Az első ujj, mely a magasba mutat, az eszmék világába…, a másik előre tartja a kezét, a néző felé, a föld felé, a konkrét valóság felé”. A második kép az olasz Clemente Rebora költő A Nyárfa című verse. Egy nyárfáról mesél, mely a magasba emelkedik és ugyanakkor gyökereit mélyen a földbe ereszti. A pápa számára a két kép azt jelenti, hogy az emberi lény vallásos mivolta nincs ellentmondásban a kultúra és az állam törvényes világi jellegével. Jól tudja, hogy vége van annak az időnek, amikor az egyház volt a kultúra egyetlen társadalmi vonatkoztatási pontja. Szükség van egy új típusú keresztény jelenlétre.

A keresztény jelenlét ezen új módjának a tisztázására Ferenc pápa az eljárás szemléletmódjához folyamodik. A béke rendjének, melyet Európa alapító atyái annyira óhajtottak, egy folyamatos erőfeszítés révén kell megvalósulnia, melynek saját érdeke a béke és annak az elterjesztése. A köz javát szolgáló béke megteremtéséhez nem egy rendelkezésből kell kiindulni, mely peremre szorítja a másként gondolkodókat, hanem olyan békerend megteremtésén kell dolgozni, mely mindenkit igyekszik belevonni abba.

A pápa ebből a célból a pluralizmus két alapvető kihívását idézi: az egyik a multipolaritás, a többpólusú mivolt, a másik a transzverzalitás, az átlós irányú áthidalás modellje. A multipolaritás fogalmával a különbözőségben egységes Európát védelmezi, mely kizárja a hegemónikus egyeduralmat és figyelmet fordít a népek és a vallások kultúrájának a különbözőségére. Ismét a poliéder képéhez folyamodik, melyben az egész egységét a különböző részek egyediessége biztosítja. A „transzverzális kommunikáció” kifejezés alatt egy nyitott cserét ért, mely körültekintő és gazdagító a nemzedékek, a különféle nemzetiségű és származású személyek és csoportok között, nyelvi és vallási szempontból is, a kölcsönös megértés és a kölcsönös tisztelet szellemében.    

(vl)