Az egyház emlékező szeretetközösség – Ferenc pápa homíliája Santa Cruz-ban

A kereszt és a misszió képe eszünkbe juttatja minden közösség emlékét, amelyek ezen a földön Jézus nevében születtek, és amelyeknek örökösei vagyunk – kezdte homíliáját Ferenc pápa. A kenyérszaporításról szóló evangéliumi szakaszban (Mk 8,1-10) hasonló helyzetről hallottunk, mint amit mi most itt megélünk. Mint akkor az a négyezer személy, mi is meg akarjuk hallgatni Jézus Szavát és be akarjuk fogadni életét. Ők tegnap, mi ma, a Mesterrel, az élet Kenyerével együtt.

A népek nemzedékről nemzedékre átadják emlékezetüket

A pápa utalt rá, hogy ezekben a napokban sok anyát látott gyermekével a vállán, mint ahogy ez Bolíviában szokás. Magukon viselik az életet, népük jövőjét. Hordozzák örömük, reményeik okát, a föld áldását a gyümölcsökben. Hordozzák a kezükkel megvalósított munkát. Kezük a jelent alakítja és szövi a holnap vágyait. Vállukon hordozzák azonban a csalódásokat, a szomorúságot és a keserűséget is, a látszólag véget nem érő igazságtalanságokat, egy meg nem valósuló igazságosság sebhelyeit – mondta Ferenc pápa, majd így szólt a hívősereghez: „Ti hordozzátok népetek emlékezetét. Mert a népeknek van emlékezete, egy úton lévő emlékezet, amelyet átadnak nemzedékről nemzedékre”.

Az emlékezet elaltatása veszteséget jelent

Gyakran elfogy az erőnk, hogy életben tartsuk a reményt. Hányszor megélünk olyan helyzeteket, amelyek elvárják, hogy elaltassuk az emlékezetet, így meggyengül a remény és elveszítjük örömünk okait. Hatalmába kerít a szomorúság, elhalványul annak az emlékezete, hogy szeretett, kiválasztott nép vagyunk. Ez a veszteség szétbomlaszt bennünket, elzárkózunk a külvilágtól, a szegényektől.

Velünk is előfordulhat, mint a tanítványokkal, akik úgy látták, hogy lehetetlen élelmet adni annyi embernek. Az éhség világszerte tapasztalható számos helyzetével szemben mi is érezhetjük úgy, hogy „valami nem stimmel”, nem lehet szembenézni ezekkel a helyzetekkel; ilyenkor a kétségbeesés keríti hatalmába a szívünket.

Az uralkodás logikája a leselejtezéshez vezet

Egy kétségbeesett szívben könnyen helyet kap annak a logikája, hogy uralkodjunk a világon. Ez a logika arra törekszik, hogy mindent a csere, a fogyasztás, az adom-veszem tárgyává alakítson át. Ez a logika keveseknek biztosít helyet, leselejtezve mindenkit, akik nem „termelnek”, akiket nem tekintenek méltónak, mivel látszólag „valami nem stimmel”. Jézus ma, ezen a téren is így szól hozzánk, mint akkor a tanítványokhoz és ezt mondja: „Nem szükséges, hogy elmenjenek, ti magatok adjatok nekik enni”. Jézus szemlélete nem fogad el egy olyan logikát, amely kizárja a gyengéket, a szükséget szenvedőket. Elfogadja a kihívást és Ő maga ad nekünk példát, mutatja meg az utat.

Jézus és a szeretet logikája

Ez az útmutatás három szóban foglalható össze: vesz egy kis kenyeret és halat, hálát ad és megtöri, majd a tanítványoknak adja őket, hogy osszák szét a többiek között. Ez a csoda útja. Természetesen nincs szó varázslatról vagy bálványimádásról. Jézus ezzel a három cselekedettel a selejtezés logikáját a szeretetközösség, a kommúnió logikájává alakítja út.

A pápa ezután a három gesztus jelentőségét elemezte. A kiindulási pont, hogy Jézus nagyon komolyan veszi övéinek életét, érvényre juttatja mind azt a jót, amit fel tudnak kínálni. Egy társadalom valódi gazdagságának mércéje népének élete.

Jézus hálát ad a mennyei Atyának, mivel tudja, hogy az ajándékokat Istentől kapjuk, az egész élet az irgalmas szeretet gyümölcse. Megáldani, hálát adni egyrészt azt jelenti, hogy köszönetet mondunk, másrészt képesek vagyunk az ajándékot átalakítani. Elismerjük, hogy az élet mindig ajándék, amely Isten kezébe helyezve megsokszorító erőre tesz szert. Atyánk nem vesz el tőlünk semmit, hanem mindent megsokszoroz.

Odaadás. Jézusban nincs semmi, ami ne lenne áldás, nincs olyan áldás, ami ne lenne odaadás. Jézus keze, amelyet áldásra emel és amellyel hálát ad Istennek, ugyanaz, mint amellyel kiosztja a kenyeret az éhezők sokaságának. Elképzeljük, hogy a kenyerek és halak kézről kézre jártak, amíg eljutottak a legtávolabbi személyekig. Jézus képes arra, hogy egy láncolatot teremtsen övéi között. Így történt, hogy ettek és jóllaktak, majd hihetetlen módon hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze. Egy emlékezet, amelyet kézbe vesznek, megáldanak és felkínálnak, mindig jóllakatja a népet.

Az Oltáriszentség „Megtört kenyér a világ élete számára” – ez az V. Eucharisztikus Kongresszus mottója. A szeretetközösség szentsége, amely révén kilépünk az individualizmusból, hogy közösen megéljük Krisztus követését.

Az egyház szeretetközösség, amely emlékezik

Hűen az Úrtól kapott parancshoz minden alkalommal ismételjük: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19). Jézus azt akarja, hogy részesedjünk életéből. Nem vagyunk elszigetelt személyek, hanem az emlékezet népe vagyunk, amelyet mindig időszerűvé teszünk és felkínálunk.

Egy emlékező életnek szüksége van másokra, kapcsolatokra, találkozásokra, valódi szolidaritásra, amely képes belépni a befogadás logikájába, képes megáldani és felkínálni: képes a szeretet logikájára.

Kövessük Mária példáját, aki mindig emlékezett Isten nagyságára

Mária mindig magában hordozta népe emlékezetét, Fia életét és megtapasztalta Isten nagyságát. Legyen ő a példaképünk és bízzuk rá magunkat az Úr jóságára, aki nagy műveket hajt végre szolgái alázata révén – fejezte be homíliáját Santa Cruz-ban, a Megváltó Krisztus terén bemutatott szentmisén Ferenc pápa.

(vm)