Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Társadalom \ Politika

„Másfajta légkörben” – Obama elnök döntése klímaváltozás ügyében

A Föld a NASA klíma figyelő szatellitjéről - AFP

07/08/2015 17:59

„Erkölcsi kötelességünk, hogy közbeavatkozzunk a klímaváltozásba, ahogyan azt Ferenc pápa is fenntartja az enciklikájában. Mi vagyunk az utolsó nemzedék, mely még képes ezt megtenni, nem hátrálhatunk meg”. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke ezekkel a szavakkal mutatta be augusztus 4-én, kedden azt az akciótervet, mellyel csökkenteni akarja az üvegházhatású gázok kibocsátását. Régóta várt a világ erre a bejelentésre, annál is inkább, mert a föld lakosságának mintegy öt százalékát kitevő Egyesült Államok nemrég még egyedül felemésztette a világ energiaszükségletének egyharmadát, de még ma is itt a legnagyobb a fajlagos, egy főre jutó energiafogyasztás.

Az USA legambiciózusabb terve

Obama elnök büszkén jelentette be, hogy „ez lesz az Egyesült Államok kormányzata által valaha is megformált legambiciózusabb terv”. További szava már gőgös: „Az Egyesült Államok fogja vezetni a nemzetközi közösséget ebben a harcban”. Amerika – e terv jegyében - rögtön az élre akar állni, noha mindezidáig szinte semmit nem tett a kvótavállalások terén. Etikailag pedig messze-messze elmarad az öreg európai kontinens környezeti  felelősségvállalása mögött.

Ferenc pápa öko-enciklikája valóban a lelkiismerethez szóló kemény felhívás

Ferenc pápa Obama elnök idézte öko-enciklikája valóban a lelkiismerethez szóló kemény felhívás illetve figyelmeztetés. Minden bizonnyal meg is ismétli azt egy hónap múlva, amikor az első pápaként felszólal az amerikai törvényhozásban. Az első római pápa lesz a washingtoni Kapitóliumon és hozzá még dél-amerikai!

Ez egy nagyon jelentős lépés mindnyájunk egészségének védelme érdekében

Az elnöki döntés érthetően nagy visszhangot váltott ki világszerte, de a szűkebb hazájában is. Thomas Gerard Wenski miami érsek, az USA püspöki konferencia „Igazságosság és emberi fejlődés” Bizottságának elnöke reálisan így értékelte: „Ez egy nagyon jelentős lépés mindnyájunk egészségének védelme érdekében, főként a betegek, idősek és a gyermekek tekintetében. Az USA püspökei megbecsüléssel értékelik a döntést, hogy enyhítsék a káros környezeti változásokat és megőrizzék az emberek egészségét az Isten által teremtett világ iránti felelősség jegyében”.

Az elnöki terv fő célkitűzése, hogy 2030-ig a jelenlegi negyvenről 32 százalékra  csökkentse a széndioxid-kibocsátást

Az elnöki terv fő célkitűzése, hogy 2030-ig a jelenlegi negyvenről 32 százalékra  csökkentse a széndioxid-kibocsátást, mely mennyiségileg a legjelentősebb az üvegházhatású gázok között. Az USA nyilván szem előtt tartotta a november 30-án Párizsban megnyíló klíma-csúcskonferencia elvárásait, ahol 196 ország vezetői és szakemberei vitatják meg az emberiségre leselkedő legnagyobb kihívást.    

(vl)

07/08/2015 17:59