Ferenc pápa beszéde a Föld napján: Alakítsátok a sivatagot erdővé!

„Most rögtönözni fogok, de átadom, amit leírtam nektek” - kezdte beszédét a pápa a Villa Borghese-ben, Róma egyik hatalmas, pineafenyőkkel teli parkjában vasárnap megrendezett „Falu a földért” nevű rendezvényen. A „Föld napja” alkalmából az „Earth Day Italia” környezetvédő mozgalom és a római Fokoláré közösség  szervezett négynapos eseménysorozatot Róma szívében, hogy bemutassák az Örök Város és lakóinak rejtett szépségeit. Ferenc pápa váratlan, programon kívüli látogatást tett vasárnap délután öt órakor a Borghese park ügetőpályáján, ahol több ezer fiatal várta, többek között a Fokoláré Gen Verde együttes muzsikájával.

Oda mentek ugyanis, ahol sivatag van, ahol nincs remény, hogy azt erdővé formáljátok át

Benneteket hallgatva, két kép jutott eszembe – folytatta a pápa a beszédét – mégpedig a sivatag és az erdő képe. Arra gondoltam, hogy Ti  mindnyájan átalakítsátok a sivatagokat erdőkké. Oda mentek ugyanis, ahol sivatag van, ahol tehát nincs remény, hogy azt erdővé formáljátok át. Az erdő tele van fákkal, az erdő zöldben pompázik, de egy kicsit rendetlen összevisszaságban…, ám ilyen az élet. A sivatagból az erdőig jutni, az egy szép munka! Alakítsátok hát a sivatagokat erdőkké! (taps). Aztán meglátjuk, hogy miként lehet szabályozni az erdő dolgait. De ott élet van, ellenben a sivatagban halál!

Mi közel megyünk a dolgokhoz és ott meglátjuk, hogy mit is tehetünk! 

Mennyi a sivatag a városban, mennyi a sivatag az emberek életében, akiknek nincs jövőjük, azért mert mindig van előítélet és félelem! Ezeknek az embereknek élni-halni kell a városok sivatagjaiban. Ti azonban csodát tesztek a munkátokkal, hogy erdőkké változtassátok a sivatagokat, csak így tovább! Hogy milyen is a munkatervetek, azt nem tudom. Mi közel megyünk a dolgokhoz és ott meglátjuk, hogy mit is tehetünk! Ez az élet! Az életet ugyanis úgy kell fogadni, ahogy jön. Ahogy a kapus csinálja a focimeccs során. Vesszük a labdát, ahonnét éppen érkezik, innen vagy onnan.

A konfliktus egyfelől kockázat, de lehetőség is!

De nem kell félni az élettől, nem kell félni a konfliktusoktól…! Egyszer azt mondta nekem valaki, nem tudom igaz-e, vagy sem, én nem jártam utána, hogy a konfliktus szó kínai két jelből tevődik össze, az egyik a kockázatot, a másik a lehetőséget jelöli. Igen, a konfliktus egyfelől kockázat, de lehetőség is!

Aki nem kockáztat, az soha nem fog közel kerülni a valósághoz!

A kockázatot úgy is felfoghatjuk, mint ami eltávolít bennünket… Mi (az irgalmas szamaritánus történetéből) jól tudjuk, hogy mit tett a levita, a törvénytudó a földre taszított szegény emberrel ott az útszélen. Úton voltak, hogy ne lássanak és ne közelítsenek. Aki nem kockáztat, az soha nem fog közel kerülni a valósághoz! A valóság megismeréséhez, mégpedig a szív ismeretével, szükség van arra, hogy közel kerüljünk hozzá! Igaz, ez mindig kockázat, nekem is és a másik személynek is, akihez közel megyek.

Mennyi a sivatag, de az átmenet végén örvendezés és mosoly vár ránk!

Soha ne fordítsunk hátat a konfliktusoknak! El kell fogadni azokat, mint olyan rossz dolgokat, amiket meg kell oldani. A sivatag csúnya, akár a mi szívünkben, akár a mi városunkban, a peremkerületeken van. Igaz, sivatag még a védett negyedekben is van! Ne féljünk hát attól, hogy a sivatagba menjünk, hogy azt erdővé alakítsuk, hiszen ott bőséges az élet. Ne féljünk a sivatagba menni, hogy letöröljük a könnyeket azért, hogy mindenki tudjon mosolyogni.

Izrael népének arra a zsoltárára gondolok – folytatta a pápa – a babiloni fogság idején, amikor ezt mondták: „nem énekelhetjük a saját dalainkat, mert idegen földön vagyunk!”. Voltak eszközeik, fegyvereik, csak éppen örömük nem volt, mert foglyok voltak idegen földön. Ám amikor megszabadultak, ezt mondja a zsoltár: „ajkunk akkor megnyílt örvendezésre”. Az átmenetben, a sivatagból az erdőbe, az életbe kerülve, végül ott van a mosoly.

Közösségi barátságot teremtsünk a közelség és a megbocsátás révén

Adok nektek egy házi feladatot. Nézzetek egyszer az úton járókelők arcába, amint aggodalommal eltelve, önmagukba zárva járnak, mosoly nélkül, más szóval gyengédség nélkül, társaság, barátság nélkül. Hiányzik ez a közösségi barátság! Ahol ez nincs, ott gyűlölködés és háború van. Darabokban vívott harmadik világháborút élünk mindenfelé. Nézzetek csak a föld térképére. A közösségi barátságot megbocsátással építjük. Mindahányszor megközelítjük a problémát, a konfliktust,  közel kerülünk egymáshoz, amint ezektől a derék fiúktól és lányoktól hallottuk, például ott, ahol szerencsejátékot űznek.

A közösségi barátság önzetlenségből épül ki

Buenos Airesben láttam idős hölgyeket, akik amint fölvették a nyugdíjukat, azonnal a játékkaszinóba siettek…! Menjünk közel tehát a problémákhoz. Van azonban még egy másik dolog, ami a játékkal, a sporttal, a művészettel kapcsolatos, ez pedig az önzetlenség. A közösségi barátság önzetlenségből épül ki és ezt a bölcsességet úgy kell tanulni: játékkal, sporttal, művészettel, közelséggel… Ezt a szót nem szabad elfelejteni ebben a világban, ahol ha te nem fizetsz, nem tudsz élni. Isten az embert, a férfit és a nőt a világ közepébe teremtette, de elűzték onnan őket és a pénz-istent tették a helyébe. Ma a világ közepében a pénzisten áll és azok, akik a közelébe tudnak férkőzni, azok imádják ezt a pénzistent (taps), akik pedig nem tudnak közelébe jutni, azok éheznek, betegek és kihasználják őket. Elég csak a gyerekek és a fiatalok kihasználására gondolni! 

Önzetlenség, építkezés, tisztelet…

Önzetlenség, ez tehát a kulcsszó. Önzetlen az, aki ad a saját életéből, hogy a többiekkel együtt haladjon, hogy a sivatag erdővé váljon. Önzetlenség - ez egy nagyon szép szó! Aztán a harag, a kesergés, a sértettség megbocsátása. Végül pedig az építés, mert építeni kell és nem rombolni! Íme, ezek jutottak eszembe...

A közös emberség jegyében együtt cselekedni…

De hogy lehet ezeket megcsinálni? Egyszerűen annak a tudatában, hogy mindnyájunkban van valami közös emberi, és ebben a közös emberségben kezdünk el együtt dolgozni. Az ellenevetés, hogy „de én ebből a felekezetből vagyok”…, nem számít! Menjünk, dolgozzunk együtt és tartsuk tiszteletben egymást! Aztán majd csodát látunk, annak a csodáját, hogy a sivatagból erdő lesz. Köszönöm mindazt, amit tettetek! – fejezte be spontán beszédét Ferenc pápa vasárnap délután a „Föld napja” alkalmából a római Borghese park ügetőpályáján, ahol több ezer fiatalhoz szólt.

(vl)