A misszionárius lángra lobbantja életét Jézusért: a pápa kedd reggeli homíliája

A Szentléleknek való engedelmesség az, amely arra indít, hogy feláldozzuk életünket az evangélium hirdetéséért, akár a legtávolabbi helyeken is. Ez az alaptulajdonság jellemzi azokat a nőket és férfiakat, akik úgy döntenek, hogy az egyházat szolgálják a misszióban. Erről beszélt Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Olyan hívás, ellenállhatatlan ösztönzés ez, amelynek következtében életünket Krisztusnak ajándékozzuk, sőt „elégetjük” Érte. Minden apostol szívében ez áll. Ez a tűz emésztette Szent Pál szívét, ez a láng ég oly sok fiatal fiúban és lányban, akik otthagyták szülőföldjüket, családjukat és elmentek messzire, más földrészekre, hogy Jézus Krisztust hirdessék.

Engedelmeskedni a Szentléleknek

Ferenc pápa az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszból (ApCsel 20,17-27) kiindulva Pál milétoszi búcsújáról szólt. Megindító a jelenet: Pál tudja és el is mondja, hogy nem fogja többé látni a közösséget, az efezusi egyház presbitereit, akik között eddig volt. Itt az idő, hogy Jeruzsálembe menjen, ahová a Szentlélek vezeti őt, ugyanaz a Lélek, amelyik egész életét uralja, és amely az evangélium hirdetésére ösztönözte, vállalva minden problémát és fáradságot. Azt hiszem – mondta a pápa -, hogy ez a szakasz minden idők misszionáriusainak életére emlékeztet minket. A Szentlélek kényszerítette őket, ez volt a hivatásuk. És amikor azokon a helyeken fölkeressük a temetőket, látjuk a sírköveiket: sokan fiatalon, negyven évet sem elérve haltak meg, mivel nem voltak képesek elviselni a helyi betegségeket. Fiatalon adták életüket: elégették azt. Azt hiszem, hogy az utolsó pillanatban, távol hazájuktól, családjuktól, szeretteiktől azt mondhatták: megérte mindazért, amit tettem.

Misszionáriusok: az egyház dicsősége

A misszionárius anélkül indul el, hogy tudná mi vár rá – idézte a pápa Xavéri Szent Ferenc búcsúját az élettől, José María Pemán, XX. századi spanyol író-költő elbeszélése nyomán. Szent Pál is hasonlóképpen tett: „Csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám” – mondta az apostol. A misszionárius tudja, hogy nem lesz könnyű az élete, de tovább megy. Ferenc pápa ekkor meghatottan beszélt a mai apostolokról: a mi misszionáriusaink, korunk evangelizáló hősei. Európa megtöltötte misszionáriusokkal a többi földrészt… és ők úgy mentek el, hogy nem jöttek vissza többé. Azt hiszem, illő, hogy köszönetet mondjunk az Úrnak tanúságtételükért. Helyénvaló, hogy örüljünk ezeknek a misszionáriusoknak, akik igazi tanúságtevők.

Mindent ott hagytam, de megérte

A pápa ekkor elképzelte, milyenek lehettek az utolsó pillanataik, milyen lehetett a búcsújuk? Mint Xavéri Ferencnek: mindent ott hagytam, de megérte! Névtelenül mentek el. Vértanúk, akik az életüket az evangéliumért ajánlották föl. Ezek a misszionáriusok a mi dicsőségünk! Egyházunk dicsősége – ismételte Ferenc pápa. A hithirdető tulajdonsága az engedelmesség – állapította meg a Szentatya, aki egy fohásszal zárta kedd reggeli homíliáját: a mai fiatalok elégedetlensége helyett a Szentlélek szava kényszerítse őket arra, hogy tovább lépjenek, és életüket nemes ügyekért „lobbantsák lángra”, áldozzák fel. Azt szeretném mondani a mai fiataloknak, akik nem érzik jól magukat a bőrükben – mondta a pápa -, hogy nem vagyok túl boldog ettől a fogyasztói kultúrától és az öntetszelgéstől. Tekintsetek a látóhatárra! Nézzétek meg ezeket a misszionáriusokat! Imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy kényszerítsen benneteket messzire menni, hogy feláldozzátok az életeteket. Egy kicsit erős ez a szó, de édemes megélni az életet. Jól megélni, a szolgálat, a hithirdetés jegyében elégetni, feláldozni, tovább menni. Ez az evangélium hirdetésének öröme.

(gá)