A pápa beszéde a római egyházmegyei találkozón: a családok értékesek a plébánián

Június 15-én csütörtökön a lateráni Szent János bazilikában tartották a római egyházmegye találkozóját a „Szeretet öröme” címmel. Családok, katekéták, papok, diakónusok, szerzetesek mintegy tízezer fős közössége járta körül Ferenc pápa Amoris laetitia apostoli buzdítását, előadások, kiscsoportos beszélgetések keretében. Ferenc pápa este hét órakor érkezett a székesegyházába és találkozott egyházmegyéje képviselőivel. A családias jellegű összejövetelen a pápa először beszédet intézett a római egyházmegyei találkozó tagjaihoz, majd szabadon válaszolt arra a három kérdésre, amit előzetesen átadtak neki.

Kulcsfogalmak az apostoli buzdítását lelkületének mélyebb megértéséhez

A Szentatya beszéde elején azonnal tisztázta, hogy „nem az apostoli buzdítását foglalja össze, hanem a családszinódus néhány kulcsfogalmát szeretné kifejteni, melyek segítik az apostoli buzdítás lelkületének mélyebb megértését”. Ehhez pedig három bibliai képet használt, mely lehetővé teszi, hogy kapcsolatba lépjenek a Szentlélek munkájával a szinódusi atyák megkülönböztetése során.

Az ügyek és eszmék mögött mindig a személyt keressük

„Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, szent az a hely” (Kiv 3,5) – ezzel a felhívással fordul Isten Mózes felé az égő csipkebokornál. A szinódus során szükség volt egy meghatározott magatartásra, hogy milyen témákat érintsenek annak során. Nem arról volt szó, hogy valamilyen szempontot elemezzünk. Családok konkrét arcait tartottuk szem előtt. Megtudtam – emlékezett vissza Ferenc pápa – hogy a szinódus előtt néhány munkacsoportban a résztvevők, megbeszéléseik megkezdése előtt, megosztották egymással saját családjaik helyzetét. A feladat, hogy arcot adjunk a témáknak, vagyis hogy körvonalazzuk őket, a kölcsönös tisztelet légkörét kívánta meg tőlünk, ami abban segített bennünket, hogy meghallgassuk az Istent, amit ő akar mondani a mi helyzetünkről. Nem diplomácia tiszteletről vagy politikai korrektségről van szó, hanem olyan tiszteletről, mely féltésből és becsületes kérdésekből ered és amely az élet ápolására irányul. Ehhez pedig hit kell, mely nyitott Isten kegyelmének a  befogadására” – hangsúlyozta a pápa.

Családjaink a plébániáinkon nem terhet és problémát jelentenek, hanem lehetőséget    

„Nekünk mindnyájunknak megvan a maga saját családi tapasztalata. Hálaadásunk néha könnyebben, máskor nehezebben fakad ebből a történetből, de Isten elénk jön, találkozunk vele a Szavában, hiszen útitársként jön velünk, a fájdalomban és az ünnep idején is. Mindez azt jelenti, hogy családjaink a plébániáinkon, konkrét arcaikkal és történeteikkel, nem terhet és problémát jelentenek számunkra, hanem lehetőséget. Ezek a lehetőségek missziós kreativitásra indítanak, melyek magukba foglalják az összes helyzeteket a római plébániáinkon” – mondta Ferenc pápa.

Eljutni azokhoz, akik maguktól nem jönnek      

„De nem csak erről van szó, mert ez a feladat úgy-ahogy ellátható. A nagyobb kihívás az, hogy az egyes városrészek azon családjaihoz is el kell jutni, akik maguktól nem jönnek. Senkit ne tekintsünk tehát elveszettnek, hanem induljunk a keresésükre. Ehhez persze ki kell lépnünk az elméleti kijelentéseinkből, hogy behatoljunk a római lakónegyedek dobogó szívébe, hogy ott próbáljuk megvalósítani Isten álmát azokkal az emberekkel, akik nem zárkóznak el a Szentlélek kezdeményezése elől. Nem számít, ha közben bepiszkítjuk a kezünket, menjünk oda, vegyük le a saruinkat!” – buzdított a pápa.

„Nem vagyok olyan, mint a többiek”

Elmélkedése második pontját Ferenc pápa a farizeus és a vámos történetéből vette, ahol a farizeus így fohászkodik: „Hálát adok neked, Uram, mert nem vagyok olyan, mint a többiek” (Lk 8,11). Ez egy szeparatista logika, mely érdekes módon úgy próbálja az identitását megalapozni, hogy másoktól elszigetelődik, főként azoktól, akik más helyzetben vannak. Márpedig nem az elkülönülés adja meg az önazonosságot. Nem tekintetünk úgy önmagunkra, mintha mi a túlsó part, egy külön ösvény lennénk, mintha a történelmen kívül lennénk. Mindnyájunknak szükségünk van a megtérésre, hogy megújítsuk a szövetséget az Istennel, ezért kell a vámossal együtt imádkoznunk: „Irgalmazz Uram, nekem bűnösnek!”. Ezzel az indulással ugyanis mindnyájan ugyanarra az oldalra állunk, nem különülünk el és nem zárunk ki senkit sem”.

A családokra Isten irgalmas szemével tekintsünk

„A családokra Isten irgalmas szemével tekintsünk, de egyúttal az ő realizmusával! – folytatta  a pápa. Fontosak és hasznosak az elemzéseink, de semmi sem hasonlítható az evangéliumi realizmushoz, mely nem áll meg a helyzetelemzéseknél, hanem minden arc és minden helyzet mögött alkalmat, lehetőséget lát. Az evangéliumi realizmus nem mással vagy másokkal törődik, nem is eszmékkel, hanem konkrét személyekkel. Ez nem jelent kevésbé világos tanítást, de igyekszik az élet egészére figyelni. Ez a lelkület kész bemocskolni a kezét, mert a búza és a konkoly együtt nőnek fel. Hiszem – vallotta személyesen Ferenc pápa – hogy Jézus olyan egyházat akar, mely azokra a javakra figyel, amiket a Szentlélek hintett törékenységünk közé”.

Az idősek és fiatalok két különálló valóságát össze kell kapcsolni.

Harmadik szempontként Ferenc pápa Joel prófétára hivatkozott, aki szerint „az öregek prófétai álmokat látnak” (Joel 3,1) és a fiataloknak is látomásaik lesznek. A szinódusi atyák azt a tanúságtételt emelték ki, melyben meg lehet találni Isten álmát és az emberek életét. Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy az öregek álmaiban sokszor benne rejlik annak a lehetősége, hogy a fiataloknak is látomásuk legyen. Róma tekintetében említette meg, hogy itt a fiatalok 40 százalékának 25 év alatt nincs munkája. Ezt a két különálló valóságot, az idősekét és a fiatalokét kell összekapcsolni. Ferenc pápa utalt az öregek tanúságtételére, ráncos arcuk örömteli vonásaira, ami abból a szeretetből fakad, ahogy egykor egymást választották. Szép dolog olyan jegyeseket és házastársakat látni, aki még idős korukban is keresik egymást, egymásra néznek, szeretik és újból egymást választják”. Utalt a pápa a Szent Márta ház reggeli szentmiséire, ahová gyakran jönnek arany- és gyémántlakodalmas párok, akik még mindig szeretik egymást. „Az ő tanúságtételüket nem megbecsülni, amikor alig hallathatják manapság a szavukat, nemde egy szociális bűn, társadalmi vétek?” – kérdezte a pápa.

A szülők és nagyszülők tanúsága révén tudják felemelni a tekintetüket a fiatalok 

„A tanúságtevőknek, ezeknek a nagyszülőknek a hiánya adja azt, hogy a fiataloknak a napjainkban nincsenek látomásaik. Ekkor ők megállnak, nem tudnak továbbmenni. Csak szüleik és nagyszüleik tanúsága révén tudják felemelni a tekintetüket. Fiatalok, ha álmodni akartok – fordult feléjük a pápa – hallgassátok meg a nagyszülőket, akik megosztják veletek az álmaikat! Az sem véletlen, tette hozzá, hogy a kis Jézust a Templomban éppen két nagyszülő veszi a karjára és kezdenek neki látomásaikról beszélni! Ez a valóság, most van itt az ideje annak, hogy az idősek meséljenek és a fiatalok prófétálni kezdjenek!” - zárta beszédét Ferenc pápa csütörtökön este a lateráni Szent János bazilikában tartott római egyházmegyei találkozón.

(vl)