Esterházy Péter halálára - Szabó Ferenc SJ baráti emlékezése

Esterházy Péter író július 14– én, csütörtökön, a délutáni órákban hunyt el hatvanhat évesen. Hasnyálmirigyrákban szenvedett, betegségére 2015 októberében az Élet és Irodalom egyik cikkéből derült fény. Május végén kórházba került, de két héttel később még ő nyitotta meg a könyvhetet.

 Esterházy Péter 1950. április 14-én született Budapesten, Esterházy Mátyás és Mányoki  Magdolna első gyermekeként. Nevezetes család örököseként jött a világra: apai ágon a híres Esterházy család grófi ágából származott, nagyanyja, Károlyi Margit pedig még az Esterházyaknál is ősibb magyar főnemesi család, a Károlyiak sarjaként egészen a XIV. századig vissza tudta vezetni a családfáját. Azonban híres-nevezetes arisztokraták utódjaként megszületni az ötvenes évek elején számos viszontagsággal járt, a kis Péter alig egyévesen már meg is kapta élete első hivatalos végzését: kitelepítették Hortra. A néhány éves kitelepítés maradandó emlék maradt a család számára. Történetét Esterházy Péter beleszőtte nagyregényébe, a Harmonia  Caelestis-be, de ebből az élménykörből táplálkozott 2014-es kis könyve, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat is.

Rendkívüli lesz ez az emlékezés, minthogy néhány találkozásunk is rendkívüli volt, bár időnként hallottunk egymásról írói körökben, kölcsönösen ismertünk is néhányat könyveinkből. Harminc évvel ezelőtt találkoztunk először Rómában, Szőnyi Zsuzsáéknál, a híres „Triznya-kocsmában”. Péter tudott arról, hogy Pázmány-kutatással is foglalkoztam már akkoriban, a „magyar próza atyjával” (Kosztolányi), akit Péter is olvasgatott; utalt erre az 1987-ben megjelent Tizenhét hattyúk című kis könyve  baráti dedikációjában. Akkori feljegyzésem:

„1988. február 24. Tegnap a Magyar Intézetben Örkény- és Esterházy-est, A szív segédigéinek bemutatása. Esterházy szellemes. Felolvastak részleteket; de azt a „rázósat” nem, amelyet ő jelölt ki. Triznya Matyi szóvá is tette. Sárközy utólag elhangzott bevezetője jó volt. A Kocsmában Esterházy Péter dedikálta legújabb kis könyvét: Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk. (A hátlapon szép felesége leánykori képe.) Szellemes, kópéskodó, kicsit csintalan, erotikus… Nyelvteremtő (és archaizáló) képessége határtalan. A dedikáció ez: „Szabó Ferinek – Pázmány Péter jóindulatú közvetítésével – szeretettel: Lili.”

A következő alkalommal 2000-ben már Budapesten találkoztunk, amikor a Vörösmarty-téren dedikálta akkor megjelent nagy könyvét, a Harmonia caelestis-t. A sorban állók között megismert kedves felesége, és előre kísért. Péter, miközben dedikált egy példányt, megjegyezte: „Kíváncsi vagyok véleményedre.” Megköszöntem és megígértem, hogy írok róla. Következő nyáron, a rádiós helyettesítés után Caorléban, a milánói jezsuiták tengerparti üdülőjében végigolvastam, és a következő kritikát írtam a Távlatok 49. számába.

Rendhagyó ez a könyvismertetés, minthogy rendhagyó műfajú Esterházy Péter hatalmas, kétrészes műve. Családregény? A II. könyv tekinthető az Esterházy család regényes életrajzának, a nagyapától egészen a szerző gyermekkoráig. Bár mint Esterházy megjegyzi: szereplői költött alakok (is). A 19-es kommüntől a Horthy-korszakon át Rákosi rémuralmáig, majd a kitelepítésekig és 56-ig,  illetve Kádár „aranykoráig” lényegében hiteles valóságképet kapunk, miközben próbáljuk rekonstruálni az Esterházyak családfáját.

De ennél sokkal „bonyolultabb” az I. könyv: „Számozott mondatok az Esterházy család életéből.” „E könyv helyszínei, a csípők és vízesések, eseményei, szereplői valóságosak, a valóság szerintiek, megfelelnek a valóságnak, például édesapám paripája tényleg megcsúszott az augusztusi vízmosás sarában. Édesapám fia semmit sem talált ki, és ha, megrögzött szokása szerint, a regényírás felé kanyarodván  a képzeletére hagyatkozott [. . .], azonnal úgy érezte (édesapám fia), az így írtakat ki kell hajítania. A nevek is valóságosak (édesapám). (. . .) Nem nagyon akaródzott magáról beszélnie. Vagyis nem a maga, sokkal inkább édesapám családja történetét írta, ha nem is meg. Hozzá kell tennie, hogy már gyermekkorában gondolt erre, hogy ír egy könyvet, amely a körülötte élőkről mesél. . .” (330–331.)

Műhelytanulmányok, színképek, morfondírozások a készülő családregényhez? Ez is, hiszen bizonyos elemek visszatérnek; pl. ez, ha nem is az egyik „édesapa” portréjához, hanem Nagyhuszár jellemzésére: „Ötven fillérért megevett egy legyet.”. . (33. és 610. o.) Esterházy Pál, az első „édesapa” (ős) a híres Harmonia caelestis című vallásos énekgyűjtemény szerzője. (Megjegyzem: a Vatikáni Rádió magyar műsorának szignáljaként jó pár évvel ezelőtt ebből választottam részletet, ma is ez hallható reggel és este.) De sok Esterházy és nem Esterházy szerepel „édesapámként”… Mininovellák, aforizmák, fantáziálások, álmodozások, életbölcsesség és vallomások szerelemről (szexről) és halálról. Néha egy őrült logikája kísért, vagy álomlátások, no meg a szürrealisták automatikus írása. Főleg: játék. Kicsit Umberto Eco is. De itt valószínűbb az „anya” ajkára adott Pázmány-szöveg, mint Eco regényében (A rózsa neve) pl. a Wittgenstein-idézet a középkori bencés ajkán. Gondoltam Joyce Ulyssesének bizonyos részleteire is; de Esterházy „felülmúlja”  (legtöbbször fölöslegesen) az obszcén részletekkel és főleg nyelvhasználattal Mrs. Bloom félálombeli monológját! Végezetül, főleg Esterházy-műfajról, játékról van szó. (Vö. 612. o.) Sok humoros történetén, viccein, iróniáján, szójátékain fel-felnevet az olvasó. De aztán eltűnődik a szerző életszemléletén is. Mert ugyebár, ha Flaubert ezt mondhatta: „Mme Bovary, c’est moi!”, Esterházy is elmondhatja, a sok „nagyapámok” is én vagyok, mindegyikben van belőlem valami. Feszegeti a „végső kérdéseket”. Néha olvasunk istenélményéről. Istenről meglehetősen gyerekes a felfogása. Nem csoda, ha elveti a helytelenül belénevelt vagy maga alkotta Isten-képet. E magatartásban van pozitívum: keresi az igaz Isten arcát. Csak maradjon nyitott a teljesebb igazság felé.” Eddig  P. Szabó Ferenc  kritikája a Harmonia caerlestis-ről, amely 2000-ben a jezsuiták Távlatok c. folyóirata 49. számában jelent meg.

Befejezésül jelezzük: Esterházy Péter temetése augusztus 2-án, 11 órakor lesz a Veszprém megyei Gannán, a családi sírhelyen. A gyászszertartást Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát celebrálja.

Augusztus 2-án szentmisémet itt Rómában Péterért és gyászoló családjáért ajánlom fel. Adjon neki az Úr örök boldogságot!

(szf)