2016-08-17 17:59:00

Ferenc pápa szerdán délután fogadta a francia elnököt


A Szentatya a vatikáni VI. Pál aula kistermében délután 5 órakor fogadta François Hollande-ot, a Francia Köztársaság elnökét magánlátogatáson. Az államfőt elkísérte Bernard Cazeneuve belügyminiszter és Philippe Zeller, Franciaország szentszéki nagykövete. Az ajándékok cseréje után a francia politikus találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral.

Amikor egy papot megtámadnak, Franciaországot támadják meg

Az idős Jacques Hamel atya meggyilkolását követően, akinek két fiatal magrebi terrorista vágta el a torkát július 26-án szentmise bemutatása közben egy normandiai település plébániatemplomában, Hollande telefonált Ferenc pápának, hogy kifejezze lelki közelségét. Ferenc pápa Lengyelországba vezető útján a repülőn külön köszönetet mondott neki azért, hogy testvérként lépett vele kapcsolatba. „Amikor egy papot megtámadnak, Franciaországot támadják meg” – fogalmazott a francia elnök. Kiemelte, hogy mindent megtesznek a franciaországi templomok védelmére.

Ferenc pápa 2014. január 24-én fogadta Hollande elnököt 

Ferenc pápa már korábban fogadta Hollande elnököt, 2014. január 24-én. „A megbeszélések során hangsúlyozták a kölcsönös elkötelezettséget az állam és a katolikus egyház közötti rendszeres párbeszéd fenntartása érdekében és együttműködnek a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekben” – olvasható a látogatás után kiadott akkori szentszéki közleményben. „A személy méltóságának védelme és előmozdítása terén áttekintették az aktuális kérdéseket: a család, a bioetika, a vallási közösségek tisztelete és az istentiszteleti helyek védelme kapcsán.

A nemzetközi témákat illetően a szegénységről, a fejlődésről, a migrációról és a környezetvédelemről volt szó. Kiemelték a közel-keleti és az afrikai konfliktusokat. Reményüket fejezték ki, hogy az érintett országokban helyre áll a békés társadalmi együttélés a párbeszéden keresztül és a társadalom minden összetevőjének részvételével, mindenki jogainak tiszteletben tartása által – különösen is az etnikai és vallási kisebbségek figyelembevételével. A két évvel ezelőtti vatikáni audienciát követően François Hollande elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy „Franciaország lépéseket tesz, hogy a keresztények ott maradhassanak, ahol mindig is éltek évszázadokon keresztül és hogy ne kelljen a száműzetés útjára lépniük. A keleti keresztényeket mindenhol védelmezni és támogatni kell”.

A mostani az első találkozó egy diplomáciai elhidegülés időszaka után

A szerda esti audiencia Ferenc pápa és a szocialista François Hollande első találkozása egy diplomáciai elhidegülés időszaka után. Hosszú ideig, több mint egy évig nem sikerült betölteni a nagyköveti tisztséget, mert a Vatikán nem fogadta el Laurent Stefanini, a homoszexualitását nyíltan vállaló francia diplomata kinevezését. Jelenleg Franciaországot képviseli az Unesco-nál. Franciaország végül idén tavasszal visszavonta Stefanini kinevezését és új szentszéki nagykövetének Philippe Zellert jelölte ki.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.