Új kezdet: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 3. vasárnapra

Nem egyszer különös erőt ad az embernek, ha egy út, egy vállalás kezdetére visszagondol. Mi volt a szándékom? Kiért, miért indultam el, mi adott erőt, hogy a várható nehézségeket is felvállaljam? Néhány héttel karácsony után még őrzünk valamit a gyermek Jézus iránti szeretetből és tiszteletből, mint Mária, aki szívében mindent megőrzött és meggondolt (vö. Lk 2,19.51); Jézus keresztségének emlékezete pedig talán rádöbbent még, hogy múltunk elmerült Jézussal a keresztség vizében, és új életre születtünk. Hitünk kezdeteit azonban felnőtten is újra meg újra át kell élnünk, vissza kell találnunk hozzá, újjá kell bennünk születnie, újra döntenünk kell mellette.

Vasárnapi evangéliumi szakaszunk erre a visszatekintésre, erre az erőgyűjtésre hív. Lezárja az előkészület idejét, még egyszer visszautal a születés csodálatos és különleges időszakára, de aztán határozottan előre fordul, Jézus cselekvésének alapvető szempontjait, legfontosabb üzenetét és stílusát mutatja meg.

A születésre és az előkészület éveire utal vissza a prófétai szó beteljesedése, mely szerint „Zabulon és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája, a sötétben lakó nép nagy fényt lát…” (vö. Iz 8,23; 9,1). Izajásnak ez a mondása a „Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Béke Fejedelme” születésének jövendölésével fejeződik be (vö. Iz 9,1-6), s valószínűleg meghatározó szerepe volt abban, ahogy az evangélisták Jézus születésének történetét egységben látták és továbbadták. Korábban Máté tudósított arról a másik prófétai szóról, amely szerint a messiásnak „Betlehemben, Júda földjén” kell megszületnie (Mt 1,5-6; vö. Mik 5,1-3; 2Sám 5,2), majd ő követte útját Egyiptomba és a galileai Názáretbe is (vö. Mt 1,13-23).

Az akkori kényszer bizonyos mértékig mintha most is jelen lenne: Jézus „visszatér”, egyesek szerint tulajdonképpen „visszahúzódik” Galileába, hogy egyelőre elkerülje a börtönbe vetett Keresztelő János sorsát. Isten azonban ezt a külső körülményt is felhasználja, hogy az üdvösséget megvalósítsa. Jézus választott hazája Kafarnaum lesz, a „pogányok Galileája”, ahol működésének első, bizonyos értelemben sikeres szakasza zajlik. Máté szerint Jézus elsősorban a zsidóságot kívánta megújítani a szövetségi hűségben, Izrael Istenének tiszteletében (vö. Mt 10,5; 15,24), működése mégis fényt hordozott a nemzetek, vagyis a pogány népek számára is. Galilea is ilyen felemás világ: falvaiban nagyrészt zsidók laktak, de városai a korabeli nagyvilág hellenista szellemiségében épültek és virágoztak.

Jézus eljövetelének meghatározó elve, összegző motívuma a fény: az élet, értelem, tisztaság és reménység áradása.

Úgy tűnik, ebben a figyelmes visszatekintésben szinte magától születik az élet. Jézus jó híre kapcsolattá, emberi közösséggé, illetve tettekké alakul. A jó hír: közel van a mennyek országa. Máté előbb írja a követelményt, a megtérést, amely a mennyek országának valóságából fakad, az országra fel is készít, de éppen ennek reményéből merít erőt. A mennyek országa kifejezés Isten uralmát jelenti, amellyel átveszi az emberi kapcsolatok, a földi valóság és társadalmi viszonyok irányítását. A mennyek országa a földön kezd megvalósulni, sőt Jézus igehirdetésében, működésében, csodáiban, végül halálában és feltámadásában. A tanítványok meghívása is az ország valóságát jelzi és építi. Ha Jézus mellé állunk, kifejezzük hitünket a benne támadt fényességben, a tőle elleshető bölcsességben, a személyében már működő mennyek országában. Sőt, egyre inkább részt is kapunk, mint az első tanítványok, Jézus gyógyító küldetéséből.

Így született a Fiú, így kezdődött az ország. Hisszük-e ezt a születést? Akarjuk-e ezt az életet? Szeretnénk-e Jézus nyomában csodálkozni és újjászületni?