Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Vasárnapi evangélium

Böjti visszhangok - Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 1. vasárnapjára

Dennis Aubrey: Kísértés, Plaimpied-Givaudins temploma - RV

02/03/2017 19:12

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértéséről olvasunk. Most elsősorban a történet bibliai kapcsolatait szeretnénk megfigyelni.

Máté úgy alkotta meg a megkísértés elbeszélését, hogy az párja, illetve mintegy tükörképe lett a megelőző jelenetnek, Jézus keresztségének. Ott Isten tanúsította: „Ez az én szeretett Fiam…” Most a sátán sziszegi kétszer is: „Ha Isten Fia vagy…” Jézus mindkét alkalommal erősebbnek, szilárdabbnak bizonyul annál, mint akivel találkozik. Előbb Keresztelő János „hagyta”, rövid vita után, hogy Jézus megkeresztelkedjék, itt a gonosz „hagyta el” Jézust, miután ő eltökélten visszautasította (a görögben mindkét esetben az afiészin auton összetételt olvassuk). Mindkét jelenet Isten megerősítő beavatkozásával fejeződik be: égi szózattal, illetve az angyalok szolgálatával.

Vajon mire emlékeztet a keresztség és a megkísértés e párhuzama? Alkalmas lesz, ha néhány további összefüggésre rámutatunk. A sátánt akkor említi Jézus, amikor Pétert megfeddi: „Távozz tőlem, sátán!” (Mt 16,23) Péter nem akarta elfogadni, hogy Jézusnak szenvednie kell, kereszten meghalnia, és azután feltámadnia. A keresztre feszítés tényére és helyzetére utalnak a kísértő szavai is: „Ha Isten Fia vagy” – hiszen ezzel a gúnyolódva odakiáltott félmondattal káromolják a kereszten függő Jézust a körülötte állók is (Mt 27,40; vö. 27,43). Jézus megkísértése előrevetíti a legnagyobb próbát, az ő keresztre feszítését, amely megpróbálja őt magát, de főleg a követőit. A keresztség fényes jelenetét a megkísértés követi, ahogy Péter hitvallásának és megbízásának szép pillanatát a szenvedés megjövendölése és a főapostol rendre utasítása.

Az evangéliumon belüli párhuzamok azonban nem a keresztnél érnek véget. Amit a kísértő saját ajándékaként, csalogatva kínál, Istennél van meg teljes szépségében. Az angyalok szolgálata már a jelenet végén valószínűleg azt jelenti, hogy ételt adnak Jézusnak, ellátják azzal, amire szüksége van. Az a Jézus, aki nem engedte, hogy a gonosz felültesse vágyainak szárnyára, és a világot lába elé terítse, maga mondja majd az evangélium záró jelenetében, egy újabb hegy magasáról: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön…” (vö. Mt 28,16-20).

Jézus megkísértése így sokrétű értelemmel telik meg. Legfőbb tétje természetesen az, hogy Jézus kitart az Istennel való kapcsolatában. Máténál úgy olvassuk, böjtölt negyven nap és negyven éjjel (Mt 4,2). Ezek a szavak Mózesre emlékeztetnek, aki ugyanígy Isten mellett maradt és böjtölt, miután átvette tőle a törvény tábláit (vö. Kiv 34,28; MTörv 9,9). Bensőséges egységet sejtünk ebben a negyven napban, amely végül megengedi és kiállja a próbatételt is. Jézus böjtjében azután megjelenik az ember belső valója: az éhség, az élet akarása, a felelőtlenség és önkény csábítása, végül az az őrült vágta, amelyben az Istentől elszakadó én mindenek fölé magasztalja magát, de nem lesz övé a mindenség, hiszen csak önmaga körül forog… Jézus az, aki átment, átjutott ezen az őrjítő örvényen. Kereszthalálával elszenvedte nemcsak a megkísértett, hanem a bűnös ember halálos magányát is, de Isten erejével feltámadt és él.

Jézus útja Máté számára felidézi a pusztában vándorló zsidó nép útját is (vö. MTörv 8,2-3;  6,16). Az a negyven nap a valaha vándorló nép és sok-sok mai ember életében negyven év is lehet: fáradságos út, egyben a tisztulás és remény útja, amelyet nagyböjt első vasárnapján az egész egyház újra akar kezdeni.

A böjt abból él, hogy felfogtunk valamit Isten szeretetéből és teljességéből. A böjt arra emlékeztet, aki nálunknál mélyebben szembenézett vágyainkkal, és a teljességet Istenben fedezte fel.

Nagyböjt 1. vasárnapja, A év

02/03/2017 19:12