Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Utazások, látogatások

Ferenc pápa Szent Ambrus városában – a szegényeké az elsőbbség

A blokkházak egyszerű és szegény lakosai közt - AP

25/03/2017 12:20

Miközben Rómában Európa vezetői megújítják a 60 évvel ezelőtt született Római Szerződést, Ferenc pápa egynapos apostoli látogatásra Milánóba érkezett. Noha a lombard főváros az olasz félsziget gazdag északi részét jelképezi, Ferenc pápa első útja szombaton reggel a megérkezése után azonnal a város egyik szegény peremkerületébe vezetett, hogy kifejezze szolidaritását a világváros gondjai iránt. Az öt részből álló napi programja első részeként fél kilenckor Ferenc pápa meglátogatta Milánó Forlanini negyedének úgynevezett „fehér házait”, mely mindössze alig öt kilométerre fekszik a város szívét jelentő milánói dómtól. A fehér színű hatalmas blokkházakat a hetvenes évek lendületében építették, melyek a két háború közt emelt apró házak helyén születtek meg. 477 család lakik itt, több mint kétszáz idős személlyel. A fehér házakat 18 százalékban bevándorlók lakják, akik az észak-afrikai Maghreb, Dél-Amerika és Kelet-Európa országaiból érkeztek. A területén működik a San Galdino plébánia, melynek 4000 hívéből 1100 személy e „fehér házakban” él. Ferenc pápa először egy beteg, egy idős és egy bevándorló családot látogatott meg, majd a házak közötti térségen találkozott a környék mintegy tízezer lakosával, akik ajándékkal kedveskedtek neki. Hozzájuk intézett válaszában Ferenc pápa rövid beszédet mondott:

Az egyház mindenkihez elviszi Jézust, Isten megtestesült szeretetét – Ferenc pápa beszéde Milánóba érkezésekor

A pápa köszönetét fejezte ki a fogadtatásért, nagy ajándéknak nevezve a milánói családokkal, a közösséggel való találkozást. Megköszönte a hívektől kapott két ajándékot is: a stólát, amely tipikus papi jelvény, és amely kifejezi, hogy a pápa papként lép be Milánóba. Ezt a stólát a hívek nem készen vették, hanem néhányan közülük sajátkezűleg szőtték. Ez még értékesebbé teszi az ajándékot; arra emlékeztet, hogy a keresztény pap a nép szolgálatában áll. “Az én papságom, mint plébánosotoké és az itt működő többi papé, Krisztus ajándéka, de ti “szőttétek” a hit, a fáradozás, az imák, a könnyek által – ezt látom a stóla jelképében” – mondta Ferenc pápa.

A pápát a milánói „Madonnina” fogadja

A másik ajándék a milánói Szűzanya, a Madonnina szobrának képmása, amilyen azelőtt volt és amilyen most, a restaurálás után. “Tudom, hogy Milánóban a Dóm tetején lévő “Madonnina” kegyszobra fogad engem, de ajándékotoknak köszönhetően már itt, belépésemkor fogad a Szűzanya. Ez nagyon fontos. Emlékeztet Mária gondoskodására, aki siet, hogy találkozzon Erzsébettel. Ez az egyház gondoskodása, aki nem marad a központban, hogy várakozzon, hanem elindul, hogy mindenkivel találkozzon a perifériákon, a nem keresztényekkel a nem hívőkkel is. Mindenkihez elviszi Jézust, aki Isten megtestesült szeretete, aki értelmet ad életünknek és üdvözít, megment a gonosztól.

Tisztítsuk meg szívünket ebben a nagyböjti időszakban

Jelentőségteljes a restaurálás ténye is: az egyháznak mindig szüksége van arra, hogy “restaurálják”, mert mi alkotjuk, akik bűnösek vagyunk. Hagyjuk, hogy Isten megújítson bennünket irgalmassága révén. Hagyjuk, hogy megtisztítsa szívünket, különösen ebben a nagyböjti időszakban. A Szűzanya bűntelen, neki nincs szüksége megújulásra, de a szobornak szüksége van a restaurálásra. Mária, mint Anya, arra tanít bennünket, hogy hagyjuk megtisztítani magunkat Isten irgalmassága által, hogy tanúságot tegyünk Jézus szentségéről – mondta a pápa, majd ismételten megköszönte az ajándékokat és a fogadtatást, a hívek imáit, amelyek Milánóba való belépését kísérik. Végül az Úr áldását és a Szűzanya oltalmát kérte rájuk.      

(vl vm)    

25/03/2017 12:20