Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Az újjáépítés a reménység jele – Ferenc pápa apostoli látogatás Carpiban

Az újjáépített székesegyház és a hívekkel teli főtér - AP

02/04/2017 11:18

Ferenc pápa április másodikán vasárnap délelőtt tíz órakor megérkezett a földrengés után újjáépített Carpi városába. A látogatás lelkipásztori jellegű és a pápa szolidaritását fejezi ki a Pó síkság dél-keleti térsége iránt, melyet 2012-ben földrengés  sújtott. Az öt évvel ezelőtti földrengés során Carpi püspöki székesegyháza súlyosan megsérült, de azóta sikerült helyreállítani és március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Pietro Parolin bíboros államtitkár újból szentmisét mutatott be az olasz polgárok nyolc ezrelékes önkéntes felajánlásából renovált katedrálisban. Múlt vasárnap már reggel hat órakor hatalmas tömeg várt arra, hogy ismét beléphessen a püspöki székesegyházba, hálát adva a város újjáépítéséért, mely az egész ország összefogásából született meg.       

2012 májusában az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartományát (a Pó síkság dél-keleti része) erős földrengés sújtotta, melynek következtében 17-en vesztették életüket, 300-an sebesültek meg és 17.000-en kényszerültek elhagyni rombadőlt otthonaikat. Ferenc pápa fél tizenegykor szentmisét mutatott be a város főterén, a Hősök terén, melyet Olaszország egyik legszebb terének tartanak. A trapéz alakú piazza két hosszanti oldalán reneszánsz paloták sora húzódik 52 árkáddal a tér keskenyebb végén álló barokk katedrális felé. A szentmise végén a pápa megáldott három alapkövet, melyek Carpi Szent Ágotáról nevezett új plébániatemplomának, egy új lelkigyakorlatos háznak és egy új karitász központnak az alapkövei lesznek. A város püspökének Ferenc pápa a felújított székesegyház számára egy aranykelyhet és paténát ajándékozott. Délben a téren imádkozta el az Úrangyala imádságot, majd a püspöki szemináriumban ebédelt, ahol találkozott a papokkal, szeminaristákkal és szerzetesekkel. Ferenc pápa délután négykor ellátogat a szomszédos Mirandolába, mely a 2012-es földrengés epicentruma volt. A város dómja azóta is használhatatlan, újjáépítése még folyamatban van. Este öt órakor a pápa felkeresi a város Szent Jakab templomát, ahol imádkozik a földrengés során elhunytakért.

(vl)

 

02/04/2017 11:18