Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Továbbra is evangéliumi lelkülettel nézzenek szembe a nehézségekkel – Ferenc pápa beszéde Mirandola lakosságához

Az újjáépülő mirandolai dóm előtt - AFP

02/04/2017 17:30

„Kedves testvérek, városotokban, amely még láthatóan magán viseli a nehéz megpróbáltatás jeleit, szeretnélek átölelni benneteket és a 2012-es földrengés által sújtott többi helység lakóit” – kezdte beszédét Ferenc pápa. Felidézte, hogy már előde, XVI. Benedek, néhány héttel a földrengés után eljött a térségbe, hogy elhozza szolidaritását és bátorítását mind a saját, mind az egész egyházi közösség nevében. Ma a pápa azért jött el közéjük, hogy biztosítsa őket az egész egyház szeretetéről, és hogy mindannyiuknak tanúságot tegyen lelki közelségéről, bátorítást adjon az újjáépítés folytatásához.

Isten titokzatos módon a megpróbáltatásokban is jelen van szeretetével

A pápa tudja, hogy a földrengés nagy károkat okozott a térség emberi és kulturális örökségében. Megrongálta a házakat, megkárosította a termelői tevékenységet, sebet ejtett a templomokon és a többi történelmi és művészeti emlékekben gazdag épületen, amelyek egy nép spiritualitását és civilizációját jelképezik. A Szentatya ezután felsorolta a lelki sebeket. Ezek közé tartozik mindazok szenvedése, akik szeretteiket siratják, akik szeme láttára omlott össze egy egész élet áldozatos munkájának eredménye. A földmozgást követő napokban nagy csodálatot ébresztett mindenkiben az a tanúság, amit a méltóságról és a kezdeményező szellemről tettek.  Arra törekedtek, hogy evangéliumi lelkülettel nézzenek szembe a földrengés által előidézett bizonytalan helyzettel, elismerve és elfogadva a fájdalmas eseményekben egy Atya titokzatos jelenlétét, aki mindig szeretettel teljes, még a legnehezebb megpróbáltatások idején is.

A történelmi emlékezet helyei nélkülözhetetlenek a társadalmi és egyházi élethez

A pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy soha ne fogyatkozzanak meg jellemző tulajdonságaik: lélekerejük, a reménység és a szorgalmas munka. Továbbra is szilárdan tartsanak ki szándékukban, hogy nem engednek a még fennálló nehézségekkel szembeni elbátortalanodásnak. Már sok mindent tettek az újjáépítés terén, de nagyon fontos hogy szilárdan elkötelezzék magukat a történelmi városközpontok helyreállítására is: ezek a történelmi emlékezet helyei, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalmi és egyházi élethez. A pápa biztos abban, hogy az érdekeltek részéről nem hiányzik az akarat, hogy a közjót szolgálva minél előbb megvalósítsák ezeket a szükséges munkálatokat.

A Feltámadt Krisztusba vetett hitből merítsenek erőt az újjáépítés folytatásához

Dómotok előtt, amely a térség hitének és hagyományának a jelképes helye, és amelyet a földrengés súlyosan megrongált, veletek együtt buzgó imával fordulok az Úrhoz a földrengés áldozataiért, hozzátartozóikért és mindazokért, akik még mindig ideiglenes körülmények között élnek. Az Úr mindenkivel éreztesse támogatását!

„Két hét múlva ünnepeljük a Feltámadás Húsvétját. A Feltámadt Úr ereje nyújtson támaszt elkötelezettségükhöz az újjáépítésben. Szűz Mária és védőszentjeik eszközöljék ki az Úrtól az erőt a még megpróbáltatásban élő személyek számára, az értelmek és a szívek nyerjenek világosságot és erőt, hogy minél előbb megvalósítsák mindenki elvárásait!” – mondta végül a pápa, majd áldását adta a jelenlévőkre és a térség egész lakosságára.

(vm)

 

 

02/04/2017 17:30