Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Közel-Kelet

A szentföldi katolikus püspökök az Izraelben elítéltek tiszteletben tartását kérik

Marwan Barghouti az izraeli börtönben - REUTERS

11/05/2017 19:33

Április 17-e óta az izraeli börtönökben éhségsztrájkot folytatnak a palesztin politikai foglyok. A tiltakozás meghirdetője, a 15 éve börtönben levő Marwan Barghouti szerint, aki az Al-Fatah vezetője, a kezdeményezés a szabadságért és az emberi méltóságért indult el. Az összesen 6500 elítélt közül 1800-an három hete nem fogyasztanak ételt. A szentföldi katolikus püspökök az elmúlt napokban közleményt adtak ki, amelyben az izraeli hatóságokat arra buzdítják, hogy hallják meg az elítéltek kiáltását, tartsák tiszteletben emberi méltóságukat és nyissanak új utat a béke építése felé – tájékoztat a SIR olasz katolikus hírügynökség.

Minden ember megszabadításán kell munkálkodni

„Az elítéltek az emberi jogaik és emberi méltóságuk tiszteletben tartását, valamint a közigazgatási fogva tartás felszámolását kérik, amint azokat a Genfi Egyezmény és a nemzetközi jog is elismeri. (A közigazgatási fogva tartás a személy letartóztatása az állam részéről eljárás nélkül, általában biztonsági okokból. Demokratikus és nem demokratikus országok nagy száma él ezzel a lehetőséggel a terrorizmus elleni küzdelemben, az illegális bevándorlás ellenőrzés alatt tartása vagy az uralkodó rezsim védelme érdekében.) Keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy minden ember megszabadításán munkálkodjunk, továbbá egy olyan társadalom létrehozásán dolgozzunk, amelyben mindenki egyenlő, izraeliek és palesztinok egyaránt” – olvasható a közleményben.

Az izraeli börtönök lelki ellátása

A helyi katolikus egyház folytatja elkötelezettségét az izraeli börtönökben. Ez a feladat a jeruzsálemi latin pátriárkátus pasztorális tevékenységének körébe tartozik. A lelkipásztori ellátást több mint 20 éve Michel Sabbah a ma már nyugalmazott jeruzsálemi latin pátriárka indította el. P. David Neuhaus jezsuita a felelőse ennek a tevékenységnek és ő koordinálja a több mint 10 személy munkáját, akik között vannak papok, szerzetesek, szerzetesnők és világiak. „Jelenleg több mint száz keresztény elítélt lelki gondozását végezzük, közöttük vannak nők is és néhány ortodox hívő” – fogalmaz Neuhaus atya. Nem politikai elítéltekről van szó, mert csak arra kaptak engedélyt, hogy az általános bűncselekményekért elítélteket látogathatják.

(sv)

11/05/2017 19:33