Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Szentmise, liturgia

Ferenc pápa szentmisét mutatott be az év során elhunyt bíborosok és püspökök lelki üdvéért

Pápai szentmise a katedra oltárnál - AP

03/11/2017 12:30

A feltámadásba vetett hitünk reménnyel tölt el minket, mert megvigasztal az örök életbe vetett ígéret, amely a feltámadt Krisztussal való egységben gyökerezik. Ferenc pápa a reményről és az örök életről elmélkedett azon a szentmisén, amelyet november 3-án, pénteken délelőtt, a Szent Péter-bazilikában mutatott be az év során elhunyt püspökök és bíborosok lelki üdvéért.

Örök életre ébredünk az Istennel való szeretetközösségben

Az első olvasmány Dániel próféta könyvéből (vö. Dán 12,2) az igazak erős reményét fejezi ki: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra”. Azok, akik alusznak a föld porában nyilvánvalóan a halottak, és az ébredés nem az életbe való visszatérés lesz. Egyesek az örök életre, mások az örök gyalázatra ébrednek majd. A halálban válik végleg ketté az út, mely előttünk áll: vagy az Istennel való szeretetközösséghez, vagy a halálhoz vezet, távol Istentől. A némelyek, akik azok örök életre ébrednek azok, akikért Krisztus a vérét ontotta. Azoknak a sokaságáról van szó, akik Isten irgalmas jóságának köszönhetően megtapasztalhatják az el nem múló élet valóságát, a teljes győzelmet a halál felett a feltámadás révén.

Krisztus keresztáldozata megnyitotta a kaput az örök életre

János evangéliumában (vö. Jn 6,51) Jézus megerősíti reményünket, mondván: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él.” Ezek a szavak Krisztus keresztáldozatára utalnak. Ő vállalta a halált, hogy üdvözítse az embereket, akiket az Atya nekik adott, és akik a bűn rabszolgaságában haltak meg. Jézus a testvérünk lett, és osztozott életünkben egészen a halálig. Szeretetével széttörte a halál rabláncát és megnyitotta előttünk az élet kapuját. Testével és vérével táplálva minket egyesülünk hűséges szeretetével, amely magában viseli a jó végső győzelmét a rossz, a szenvedés és a halál fölött. Krisztus szeretetének ez az isteni köteléke erejében tudjuk, hogy a közösség az elhunytakkal nem csupán vágy marad, képzelődés, hanem valósággá válik.

A keresztény várja az Istennel való végső találkozást

A megváltásba vetett hitünk, melyet megvallunk, a remény embereivé tesz minket és nem az elkeseredésé, az élet, s nem a halál embereivé, mert megvigasztal minket az örök életbe vetett ígéret, amely a feltámadt Krisztussal való egységben gyökerezik. Ez a remény segít, hogy bizalommal nézzünk szembe a halállal. Jézus megmutatta, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem Isten irgalmas szeretet átlényegít minket és vele örök szeretetközösségben élhetünk. A keresztények egyik alapvető jellemvonása a sóvárgó vágyakozás az Istennel való végső találkozásra.

„Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” (vö. Zsolt 42,3) A zsoltár szavai meghatóan jelenítik meg vágyakozásunkat a szeretetre, a szépségre, a boldogságra és a bölcsességre, amely Istentől jön. Ez a vágy fűtötte az elhunyt bíborosok és püspökök lelkét is, akikre ezzel a szentmisével emlékezünk. Adjunk hálát Istennek, amiért odaadóan szolgálták az evangéliumot és az egyházat. Pál apostol szavaival mondjuk: „A remény nem csal meg” (vö. Róm 5,5). Isten hűséges és a belévetett reményünk nem hiábavaló. 

(gá) 

03/11/2017 12:30