Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Ferenc pápa fogadta Kofi Annant: sok a közös érték

Ferenc pápa Kofi Annan volt ENSZ főtitkárral és "Az idősek" szervezet képviselőivel - REUTERS

08/11/2017 15:39

A Szentatya hétfőn a Szent Márta-házban fogadta Kofi Annant, aki 1997-2006 között az ENSZ főtitkára volt, továbbá „Az idősek” (The Elders) elnevezésű nemzetközi nem-kormányzati szervezet tagjait, közöttük Mary Robinsont, az Ír Köztársaság 1990-1997 közötti elnökét. A szervezetet Nelson Mandela alapította 10 évvel ezelőtt. A csoport a béke és az emberi jogok előmozdításán dolgozik, tagjai többnyire vezetők és korábbi államférfiak, ebből származik az elnevezés is: „Az idősek”.

Szó volt a menekültekről és az elvándorlásról, a nukleáris fegyverleszerelésről

A pápai audienciát követően Kofi Annan a Vatikáni Rádiónak elmondta: „Fontos volt számunkra ez a látogatás, mert sok közös értékben osztozunk és szerettünk volna találkozni a pápával, valamint beszélni az együttműködés lehetőségeiről, továbbá arról, hogy erőfeszítéseinket miként összpontosíthatnánk egyes kérdésekre. Szó volt a menekültekről és az elvándorlásról, a nukleáris fegyverleszerelésről, amelyről a Vatikánban pénteken kezdődik egy csúcstalálkozó. A pápai kihallgatáson továbbá érintettük a béke és a konfliktuskezelés témáját is. Mary Robinson beszámol majd a nőkkel kapcsolatos megbeszélésről és annak fontosságáról, hogy hangot adjunk nekik és tiszteletben tartsuk szerepüket. Remélem, hogy az első a számos találkozó közül éppen erről szól majd” – hangsúlyozta a ghánai diplomata és politikus.

Mary Robinson korábbi ír elnök elismerését fejezte ki a pápa által betöltött szerep miatt és azért, hogy „hangot ad azoknak, akiket senki sem képvisel, a peremre szorultaknak és, hogy szembenéz a konfliktusok legnehezebb oldalaival. Sok közös terület van, amelyek közül néhányról tudtunk is beszélni. Ilyen pl. a latin-amerikai összefüggésben Venezuela, vagy Kongó helyzete illetve a klímaváltozás.”

Emberi melegség, szeretet és humor jellemezte a pápai audienciát

Emberi melegség, szeretet és humor jellemezte a pápai audienciát Mary Robinson szerint. „Nagyon megérintett, hogy a pápa milyen közvetlen volt velünk, tréfálkoztunk, mintha egy olyan csoport lennénk, akikkel otthonosan érzi magát. Éppen azért, mert vannak közös értékeinek, erkölcsi javaslataink és problémáink.”

(sv)

 

08/11/2017 15:39