Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Találkozók, események

Felelősség, öröm, őszinteség – Ferenc pápa a bangladesi papság és szerzetesség felé

Ferenc pápa papok és szerzetesnővérek között - AFP

02/12/2017 14:17

Bangladesi látogatásának második napján Ferenc pápa szombat délelőtt a főváros Dakkában a székesegyházban találkozott a papokkal és szeminaristákkal, valamint az Istennek szentelt élet képviselőivel.

Magánlátogatás árvák, fizikai és mentális betegek ezreit ápoló Teréz anya otthonban

A találkozás előtt a Szentatya felkereste a katedrális közelében működő „Teréz anya otthont”, melyet a Szeretet Misszionáriusai nővérek gondoznak. Kalkuttai Teréz anya 1976-ban alapította az eredeti kicsi házat, ahol aztán dakkai látogatásai során mindig megszállt. Mára nagy központtá nőtte ki magát az első alapítás: árvák, fizikai és mentális betegek ezreit látják itt el, egyik részlegben pedig azokat a leány-anyákat segítik, akiket háborús körülmények közt erőszakoltak meg. A megszületett gyermekek jó részét európai és amerikai gyermektelen szülők fogadják örökbe.

A Teréz anya otthonban tett magánlátogatás után Ferenc pápa a székesegyházban találkozott az érsekség papságával, szeminaristáival és a megszentelt élet közösségének tagjaival. Spanyol nyelven szabadon fogalmazott beszédében Ferenc pápa a papi és szerzetesi hivatás ápolásának három szempontjára világított rá, melyek a meghívás iránti személyes és közös felelősség, az életöröm ápolása és az őszinte, fegyelmezett  megnyilvánulás kialakítása.  

Emberi gyengédség, megkülönböztetés, állhatatos imádság

A pápa advent első keddjének izajási képével, a rügyfakadással adott közös alapot megfontolásainak. A hajtást fakasztó növény gondoskodást, törődést igényel. Noha a növekedés a magból ered, mégis öntözni kell. A hivatásgondozás terén ez a gondoskodás emberi gyengédséget igényel, hiszen ahol elmarad ez a személyes törődés, ott csírájában hervad el a hivatás – hangsúlyozta a pápa. Másfelől pedig arra is készen kell állni, hogy az éjjel sötétjében ellenséges ember ne vesse el a konkoly magvait. Szükség van tehát állandó éberségre, a növekedés folyamatos követésére, mert csak így lehet megkülönböztetni a jó növényt termőt magot a gaztól. Ez a megkülönböztetés főként az állhatatos imádság révén válik lehetségessé. Ferenc pápa itt szép értelmezését adta az imádságnak: Imádkozni azt jelenti, hogy kérjük az Urat, vegyen gondjába bennünket.

Nyíltan és őszintén, de tapintattal  

Második szempontként Ferenc pápa a hivatásápolás közösségi oldalát emelte ki, ami elsősorban egyfajta védekezést jelent a megosztottság minden fajtája ellen, hiszen nagyszámú ellensége van a harmóniának. Ezek közt külön figyelmet érdemel a nyelv, annak fegyelmezett használata, ahogy azt Jakab apostol levele tanúsítja. Ferenc pápa ismét nagyon kártékonynak minősítette a pletykálkodást, a kibeszélést, mely bizonyos módon hasonlítható a terrorizmushoz, mely rejtve, titokban dolgozik. Ezzel szemben a helyes út a nyíltságot választja, mely, ha lehetséges, szemtől szembe mondja ki a megfontolt kritikát, vagy egy, de csak egy megbízható közvetítő félnek.   

Az Úrban való örvendezés balzsamával

Végül harmadik szempontként Ferenc pápa az öröm lelkületének az ápolását ajánlotta. Örömtelenül, savanyú arccal nem lehet az Urat szolgálni. Avilai Nagy Szent Teréz, majd Lisieux-i Kis Szent Teréz példáin keresztül azt ajánlotta a pápa a papoknak és a szerzeteseknek, hogy mindig a jelen pillanatban keressék az Úrban való örvendezés lehetőségét és ne próbálják azt csak bizonyos alkalmakra fenntartani. Ferenc pápa a spontán megnyilatkozásaival nemcsak megörvendeztette az 1500 fős hallgatóság szívét-lelkét, hanem meg is erősítette őket hivatásukban.

(vl)                              

02/12/2017 14:17