Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Magyar egyház

„Karácsony szentignáci tekintettel” – P. Vértesaljai László ünnepi elmélkedése

Krisztus születése - flamand metszet P. Nadal nyomán - RV

26/12/2017 14:02

Ignác legelső vágya a szentföldi élet után

Loyolai Szent Ignác nagyon szerette a „mi Urunk Jézus Krisztust”. Megtérése után egészen haláláig minden erejével Őt szolgálta. Gyermeki tiszta, bizalommal teli volt ez a szeretet, olyan mint Szent Ferencé. Nem is csoda, hogy a nyomába eredt, s amiként Assisi Szegénykéje megjárta a Szentföldet, úgy a Zarándok Ignác is. Valójában egyetlen vágya volt kezdetben, hogy az Üdvözítő földjén élhessen és imádsága mellett segítségére lehessen a lelkeknek. Ám a Gondviselés úgy akarta, hogy Ignác másképpen szolgálja az Urat. Ő pedig engedelmeskedett, a szentföldi ferences tartományfőnöknek is, majd hazatérte után a spanyolországi domonkos elöljáróknak is, akik nem engedték tanítani, hiszen nem volt teológiai végzettsége és nem is volt klerikus sem. Tanulni kezdett tehát Párizsban, melynek során csírájában kibontakozott körülötte a Jézus Társasága, majd velük szerette volna az eredeti tervét megvalósítani: együtt élni imádságban és szolgálatban a mi Urunk Jézus Krisztus földjén.

Szent Ignác első szentmiséje a Santa Maria Maggiore betlehemi jászla fölött

1537. június 24-én Velencében pappá szentelték, majd társaival együtt várta a Szentföldre hajózás lehetőségét. Minthogy az akkori kiterjedt háborús viszonyok ezt nem engedték meg, Ignác társaival együtt – a kitűzött egy éves várakozási idő letelte után – Rómában telepedett meg és felajánlották szolgálatukat a pápának. Ignác önéletrajzában így beszél erről: „Miután pappá szentelték, a Zarándok elhatározta, hogy egy évig nem mond misét, hanem készül és kéri a Miasszonyunkat, hogy helyezze őt Fia mellé”. Valójában Ignác másfél évig várt az Örök Városban első miséje bemutatásával, mígnem 1538 Karácsony napján a Santa Maria Maggiore bazilika betlehemi Jászol oltára fölött mutatta be a legszentebb áldozatot. Ha már egyszer nem mehetett el Betlehembe, akkor „Róma kis Betlehemében”, az Istenfiát egykoron ringató bölcsőnél mondta el a kenyér felett Jézus utolsóvacsorai szavait.

A jelek a körülményekben rejtőznek

Szent Ignác lelkiségében ez a szentföldi betlehemi és római betlehemi jászlas vonatkozás döntően fontos volt, mert megtérése után Manresa barlangjában tapasztalta meg, először a szívével, aztán az érzékszerveivel, látással, hallással, szaglással, tapintással és tán emlékezetből egy kicsit ízleléssel is, hogy mennyire fontos az embert körülvevő kicsi világ, mert az élet és az Isten megmutatkozása, ott történik meg. A hely, a körülmény, egy esemény, egy találkozás létrejöttének helyzete, mindez lényegi segítség ahhoz, hogy belülről tudja fölvenni az eléje táruló világot és benne Isten jeleit.

Ha nem személyesen akkor levélre föl…

Vagy húsz évvel később, immár Rómában, a jóváhagyott Jézus Társasága élén arra kéri egyik társát, hogy az Úr Jézus életének eseményeit jó lenne úgy ábrázolni, hogy a lélek elteljen vele és sok vigasztalást meríthessen belőle. A társát Jerónimo Nadal-nak hívják. Különleges a kettejük kapcsolata. Nadal 1507 augusztusában született Palma de Mallorca szigetén egy jómódú családban, ezért is tanulhatott Alcalában aztán Párizsban, ahol találkozott Ignáccal és társaival. Ám hiába is hívta őt a Loyolai, Nadal nem adta be a derekát és távol maradt a kis társaságtól. Tudjuk, hogy Ignác aztán tudott türelemmel várakozni, mint Xavéri Ferenc esetében is, aki először szintén visszautasította Ignácot. Nadalnál ez tovább tartott, aki el is költözött Párizsból és Avignonban fejezte be tanulmányait, ott doktorált le és 1538-ban pappá szentelték. A köztük lévő tizenhat év korkülönbség ellenére Nadal előbb mondja el újmiséjét, mint Ignác Rómában, de aztán az a kis Társaság, amit Párizsban elutasított, 1540-ben III. Pál pápa jóváhagyásával Jézus Társaságává fejlődik és munkába fog… Az indiai misszióra rendelt Xavéri Ferenc Ignácnak küldött levelei sajátos módon bejárják egész Európát, a mai internet nélkül is gyorsan eljutnak Palma de Mallorca szigetére és Nadalban fölébred a vágy, hogy a Társaságba lépjen. Pusztán azért, mert olvassa egy misszionárius beszámolóját, hogy az Úr miként vezeti őt távoli tájakon…! Rómába utazik ismerkedés végett, elvégzi az ignáci lelkigyakorlatokat, majd belép a Táraságba és nemcsak egyik legközvetlenebb munkatársa lesz Ignácnak, hanem személyes barátja is.

Evangéliumi elképzeléseinek képesítése flamand mestereken keresztül

Az 1556-ban elhunyt Szent Ignác élete vége felé kérhette meg Nadalt az említett illusztrációk elkészítésére. Eleget is tesz a kérésnek, megírja az „Adnotationes et meditationes in Evangelia” művét, mely egyfajta evangélium magyarázat, de mégis más a műfaját tekintve: szemlélődés. A lélek tápláléka a kép szemlélésén keresztül. Evangéliumi elképzelései képesítéséhez flamand mestereket keres, akik pontosan követik a megrendelő előírásait. Képeskönyv készül a lelkigyakorlatokhoz és a vasárnapi evangéliumok részére. Nadalt Ignác módszertana vezeti: „Mert nem a sok tudással lakik jól a lélek, hanem ha a dolgokat belülről ízleli és kóstolja”. Ezek az ignáci-nadali ihletésű, flamand mesterek készítette metszetek ezt az ízlelést és kóstolást szolgálják. Mindkettőhöz idő kell, mint a harmincnapos lelkigyakorlatokhoz. Mint ahogy Máriának is kilenc hónap kellett, hogy világra hozza az Idők Urát. Nadal tehát eleget tesz Mestere kérésének, de művét már nem láthatja meg. 1580-as halála után 13 évvel később, 1593-ban lát napvilágot a képes mű.

Ahogy Ignác elképzelte Urunk Jézus megszületését              

A szentignáci lelkigyakorlatos könyv a bevezető általános gyakorlatok után a második héten bibliai események végigelmélkedését ajánlja Jézus Krisztus Országáról (királyságáról), melyek meghatározott sorrendben követik egymást, hogy a lelkigyakorlatozót egy mély, a szíve közepéből fakadó nagy döntésre (electio) vigye, melyben életét végérvényesen Jézus életébe helyezi. A názáreti Megtestesülés képe után második szemlélődésként Urunk Születését ajánlja. A szavakkal mindig takarékosan bánó, fegyelmezett Ignác ezt a képet részletesen leírja. A bevezető ima után azt kéri, hogy szemléljük „a történetet, hogyan indul el Názáretből Boldogasszonyunk, áldott állapotának kilencedik hónapjában, szamárháton ülve – ahogy ezt jámboran hihetjük – és József s egy szolgáló, egy ökröt vezetve, hogy Betlehembe menjenek, az adó megfizetésére, amelyet a császár arra az egész vidékre kirótt”.  Második előgyakorlatként a színhely kialakítását ajánlja a szemlélődés segítségével: „Itt képzeletben lássam az utat Názárettől Betlehemig, méregetve annak hosszúságát, szélességét, és hogy vajon sík vidéken keresztül vezet-e, vagy völgyeken, lejtőkön. Hasonlóképpen vegyem szemügyre a születés helyét vagy barlangját, tágas-e vagy szűk, alacsony-e vagy magas, és hogyan volt előkészítve”. A szemlélődéshez szempontokat is ad: „Lássam a személyeket: Boldogasszonyunkat, Józsefet, a szolgálót és a már megszületett Kisded Jézust. Szegény, méltatlan kis szolga alakját öltve tekintsek magamra és szemléljem őket, a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel és hódolattal szolgáljak nekik szükségükben, mintha valóságosan jelen volnék. Majd mélyedjek el magamban, hogy valamelyes lelki hasznot merítsek belőle. Aztán a továbbiakban figyeljem meg, vegyem észre és elmélkedjem át, amit beszélnek”. Ezek után „nézzem és fontoljam meg, amit cselekszenek; hogyan mennek az úton és fáradoznak, hogy az Úr a legnagyobb szegénységben szülessék meg, majd annyi fáradalom, éhség, szomjúság, hőség és hideg, igazságtalanság és gyalázat után a kereszten haljon meg; és mindezt érettem. Majd gondolkozzam el mindezen, merítsek valamelyes lelki hasznot belőle. A szemlélődést az Úrral folytatott imabeszélgetéssel fejezzem be és egy Miatyánk imával”.  

Tanító magyarázatokkal ellátva

Mindezek után lássuk magát a képet, ahogy a flamand mester, Hieronymus Wierix rézbe metszette. Mindenekelőtt feltűnik, hogy a kép fölötti feliraton latinul, tehát a kor közös nyelvén olvasható: „In nocte Natalis Domini – Nativitas Christi” – Az Úr születése éjjelén – Krisztus születése. A kép alatt pedig nagybetűkkel megjelölve ábécé sorrendben a születés egyes eseményeinek rövid leírása tizenkét pontban, A-tól M-ig.

A világ Világossága az éjjel sötétjében ragyog föl

A Nativitas képe az éjjel sötétjében ragyogtatja föl a világ Világosságát, utalva arra, hogy prófétai jövendölések nyomán Isten a sötétség szívében ölt testet és tárja fel magát az emberiségnek. A születés jelenete a kép előterében egy barlangban látható, amit fából készült kunyhó keretez. A földön jászolkosárkában, a barlangbejárat közepén, az éppen csak megszületett, mezítelen Istengyermek. Két kezével az Anyja felé nyúl, mintegy kérleli őt. Szűz Mária csodálattal és imádattal néz a Fiára, de a glóriás megilletődöttségén túl nagyon is tudja, hogy mit kell tenni az újszülött gyermekkel: óvni és vigyázni, mert a Teremtő Isten az ő gondjaira bízta, tehát Mária éppen egy gyolccsal takarja be a Fiát az odakintről beszüremkedő hideg ellen.

Betűk jelölte értelmező címek: Fény születik, szökik a sötétség   

E rövid kis karácsonyi tisztelgés után most azonban kövessük a Születés képének tanító magyarázatát. A nagy A betű mellett olvasom: Bethlehem, civitas David. A képen az istállóbarlang mögött egy takaros középkori várost látunk, Dávid fallal körülvett városát, és az A betű tán épp a városházát jelöli, mert előtte a B-vel jelölt főtér, latinosan fórum látható: Forum, ubi solvitur tributum. Ez a tributum, melyről Ignác említést tett, „az adó megfizetése, amelyet a császár arra az egész vidékre kirótt”. Az evangélium említette összeírás nem ingyenes adatbeszolgáltatás, hanem pénzben kimért kötelesség is. Látjuk tehát a helyet és benne az eseményt, mert a rézmetsző flamand mester aprólékos gonddal megrajzolja a téren az adóbeszedő asztalát, amint előtte két személy éppen eleget tesz kötelességének. Spelunca ubi natus est Christus, jelöli a rajz C-vel a központi helyet, „a barlangot, ahol Krisztus megszületett”. A következő magyarázat (D) Jézus nevét adja, végig nagybetűkkel: JESUS, recens natus, ante praesepe, humiliter in foeno jacens, quaem pannis Virgo Mater involvit, vagyis az éppen csak megszületett Jézus, a jászol előtt alázatosan szalmán fekszik, akit a Szűzanya pólyába csavar. A Jézus név nagybetűi a rendi névadónak is szólnak: Societas Jesu!

Angyalok mozgalmas segítsége a magatehetetlen Mindenható mellett  

Szemlélő szemünket most a kép a földön fekvő gyermekről fölfelé irányítja, hogy megtudjuk, ki is ez az újszülött. E betűs jelzéssel olvassuk: Angeli adorant Puerum natum, Angyalok imádják a megszületett Gyermeket, közülük kettő szalagírást tart és hirdeti: Gloria in exelsis Deo! Nemcsak ember született Betlehemben, hanem az Angyalok Királya, a Mennyek Ura, aki most szolgai alakban megjelent a földön. A barlang sötétjében F betű mutatja „Ad praesepe bos et asinus humiliter commoti”, hogy a jászolnál alázatos megindultsággal ott áll az ökör és szamár, a Választott Nép és a Nemzetek jelképei, együtt mind Isten vendégei, akik az izajási jövendölés értelmében megismerik az Urukat. A barlang bejárata tetején a G betű szövege „Lux Christo nato fugat tenebra noctis” azt jelzi, hogy a megszületett Krisztus, mint fényesség elűzi az éjszaka sötétségét. A H jel a város melletti mezőre vezet, ahol az írás szerint Turris Heder, idest gregis, vagyis a pásztorok tornya mellett pihen a nyáj és a karám mellett Pastores ad turrim cum gregibus, meséli az I betű szövege és valóban, a torony tövében heverésző pásztorok mellett nyugszanak a bárányok. A karácsonyi kép jobb oldalán középütt, a torony fölött fényes angyal jelenik meg: Angelus apparet Pastoribus et cum eo Militia coelestis exercitus. A pásztoroknak megmutatkozó angyal mennyei sereg kíséretében tűnik fel, amint az angyalok örömükben táncot lejtve szinte lezuhannak az égből a pásztorok felé. Csupa mozgás és elevenség minden, ami kiegészíti a Születés barlangjának áhítatos imádsággal teli légkörét.

Szent Brigitta látomása a Születésről

A flamand mester metszetének „formai előképét” a Vatikáni Múzeum Képtárában találjuk: Niccolò di Tommaso 1373-75 tájt festette meg Rómában azt az újszerű képet, melynek részleteit vélhetőleg az 1373-ban elhunyt nagy svéd misztikustól, Szent Brigittától (1303-1373) vette, akinek lelki látomásai a 14. század vége felé kitágították a Születés spirituális és képzőművészeti horizontját. A svéd misztikus lélek 1372-ben elzarándokolt a Szentföldre, mint előtte Szent Ferenc és mint utána Szent Ignác, ám neki egy álomszerű látomásban föltárult a Születés titka. Szent Brigitta látomása nyomán főként a németalföldi festészet, és nekünk éppen flamand mestereink vannak, használta előszeretettel azokat a részleteket, melyek a Biblia tágabb összefüggésében szemlélve, harmonikusan belesimulnak a Kinyilatkoztatás bibliai világába. Brigitta lelki naplójának részletébe bepillantva ezt olvassuk: „Amint elérkezett a szülés ideje, Mária leoldotta a saruját, levette fehér köntösét és a fátylát, kibontotta a haját, aminek aranyos fürtjei a vállára omlottak. Előkészítette és maga mellé helyezte a gyolcsokat. Amikor mindezzel készen lett, letérdelt és imádkozni kezdett. Miközben karját égre emelve imádkozott, a Gyermek hirtelen megszületett és oly erős fényesség áradt belőle, hogy teljesen elhomályosította a József kezében tartott gyertya világát”. A flamand Hieronymus Wierix rézmetsző ezt a szentbrigittai látomást tette meg képe középső üzenetének és ezzel csak korának a lelkiségét követte.  

A Születés örömhíre az Alvilág alkóinak    

A Nativitas képének jobb alsó sarka meglepetést rejteget, ahogy a magyarázat (L) mondja: Angelus, qui pie creditur missus in Limbum ad Patres nuncius, vagyis angyal küldetik az Alvilágba, hogy megvigye az ősatyáknak a Karácsony örömhírét. A mester a rajzon fölszakítja a föld kérgét és az alászálló angyal keze mozdulatával utal a Szabadítóra, az alant a halál fogságában várakozókra. A kép jobb felső részén pedig az angyalos felhők között a szemlélő kitekint a távoli tájakra, mert ahogy a szöveget (M) olvassuk: Stella et angelus ad Magos missi eos primum ad iter impellunt, vagyis csillag és angyal jelzi a hegyháton tanácstalanul álló három alaknak, ők a Háromkirályok, hogy induljanak arra, amerre a csillag indul.

A szemlélődés imádássá válik

Figyelemreméltó, hogy a Megváltó körül mindenki térdel: Mária, József és az angyalok. Közülük négyen a barlangistállón kívül állnak, de egy ötödik belép a kép közelébe és Jézus mögé térdel. Tekintetét Máriára emeli, ő valójában az angyali szemlélő, a lelkigyakorlatozó, aki most éppen Máriát szemléli, hogy mi tölti el az ő szívét és lelkét. Úgy szeretné érteni Jézust, ahogy az Anya érzi és érti a Gyermekét. A 16. század vége felé járunk. A katolikus egyházban újfajta spiritualitás kezd bontakozni, az adoráció, a mély imádás. Rómában ekkor dolgozik Caravaggio a Zarándok Madonnán. Messziről jött zarándokok jönnek a Fiához, az Anya ezért kihozza őt a názáreti ház elé és a peregrinusok, bár jómódúak, mezítláb érkeznek és odatérdelnek Jézus elé. Jézus titkát ésszel nem lehet felfogni, mert ő a pendelyre-szoruló és angyalok-imádta Misztérium. De be lehet fogadni a szívbe. Térdenállva.

(vl)  

           

26/12/2017 14:02